Kafi Rea Milla: „A fókuszom az, hogy biztonságot, hátteret adjunk a kisfiamnak”
Kafi Rea Milla, a Szomáliából hazánkba menekült modell pár hónappal ezelőtt édesanya lett. Kafi nem lett főállású édesanya, igyekszik összeegyeztetni az anyaságot a munkával, és nem is tud megülni a fenekén sokáig.
Ezeket láttad már?
Kafi Rea Milla férjével együtt három nyelven beszél a kis Jonatánhoz, akinek így lesz lehetősége a szomáliai nagyszülőkkel is kapcsolatot tartani. A modell számára természetes, hogy visszatért a munka világába, holott szülőhazájában ez egyáltalán nem megszokott.
A Sugarbird legújabb kollekciójának bemutatóján már számítottak rád modellként, pedig akkor csak négy hónapos volt a kisfiad, Jonatán. Fontos neked, hogy kisgyerekes anyukaként is dolgozz?
Igen. A szülés után szintén ennél a magyar márkánál kaptam az első munkámat, egy fotózáson vettem részt. Ha ők hívnak mindig szívesen megyek, mert nagyon családias a hangulat náluk. Szeretek velük dolgozni, és nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam ott lenni Békéscsabán a Munkácsy kollekció díszbemutatóján, mert megbetegedtem.
Szerinted egy pár hónapja szült nőnek már „illik” dolgoznia?
Azt gondolom, hogy mindenki a saját tempójában térjen vissza a munkájához, ahogy kényelmes. Én úgy éreztem, hogy tudnék már pár órát dolgozni. Az jobban stresszel, ha tudom, hogy képes lennék rá, de nem teszem meg.
Van több felkérésed is? Senki sem úgy tart számon, hogy nemrég szültél, ezért most évekig nem keresnek, mert az anyaságnak élsz?
Én próbáltam a partnereimnek jelezni, hogy senki se gondolja, hogy két évet majd otthon maradok. Nem akartam, hogy mindenki teljesen elfelejtsen, amikorra visszatérnék a szakmámba. Ha felkérnek, örömmel dolgozom.
Esze ágában sem volt modellkedni, Cindy Crawford az USA első női elnökének készült
A szülőföldedről, Szomáliából nem ezt a mentalitást hoztad. Ez már Európában ragadt rád?
Más az életstílus itt Magyarországon és Európában, Szomáliában biztos, hogy otthon maradtam volna a kisbabámmal. Arrafelé a nők nem dolgoznak, és megszokták, hogy ők nevelik a gyerekeket. Nekem már más a gondolkodásom, és azért dolgozom, mert tudom, hogy a világnak ezen a táján ez a szokás. Itt nincs annyi segítség, és nem is annyira egyszerű az élet, mint Afrikában. Mindenkinek dolgoznia kell, pénzt kell keresnie, mert csak úgy nem jön semmi magától.
Magyarországon lenne lehetőséged három évet otthon maradni a kisfiaddal. A férjed is támogatná ezt, ha te is akarnád?
Igen. A férjem sosem kényszerített, hogy menjek dolgozni, én akartam, mert nem tudok otthon ülni sokáig, és ebben viszont támogat. Ő kaszkadőr-színész és neki is ugyanaz az életstílusa, mint nekem: vagy van munkája, és akkor menni kell, vagy nincs munkája. Mindketten úgy szoktuk meg, hogy amikor munkát kapunk, akkor megcsináljuk, mert nem tudjuk, mikor jön a következő lehetőség.
Kire számíthatsz a babával kapcsolatban, amikor a férjed elmegy egy hosszabb időre?
Egyáltalán nem. Amikor megszületett a baba és a kórházból hazajöttünk, a férjem másnap már dolgozott, egyedül maradtam teljesen egy újszülöttel, és akkor sem kértem segítséget. A nagyszülőkre szerencsére bármikor tudunk számítani, itt laknak a fővárosban.
Amikor te dolgozol, rá tudod bízni a férjedre a gyereket?
Persze. Többször is előfordult már, hogy ő volt vele egyedül, és nagyon jól boldogult.
Első gyerekes édesanyaként ilyenkor nem izgulsz? Hazatelefonálsz óránként?
Amikor először mentem a Sugarbirdhöz, elkísért a férjem és vittem magammal a gyereket is. Viszont az első olyan munkám, ahol sokáig voltam távol otthontól, nagyon rossz volt. Végig aggódtam, hiányzott a kisfiam, aki egész nap az apukájával volt, és mikor hazaértem, nem is akart rám nézni. Mondtam is a férjemnek, hogy csak egy napot nem voltam otthon vele, és már elfelejtett engem. Szerencsére Jonatán mindenkivel elvan, úgyhogy nem kell aggódni miatta.
Exkluzív interjút adott nekünk Chloé Lecareux, a „tipikus párizsi lány”
Milyen az életed Jonatánnal?
Nagyon jó, sokkal egyszerűbb, mint ahogy gondoltuk, szerencsések vagyunk. Én alaposan felkészültem arra, hogy nem lesz könnyű időszak, hosszú éjszakák várnak ránk. Természetesen az első pár hét nagyon nehéz volt, ráadásul a férjem is dolgozott, így teljesen egyedül voltam az újszülöttel. Embert próbáló időszak volt, de az első hónap után, amikor már kicsit nőtt, sokkal könnyebb lett vele az élet. Eleget tudtam aludni, most pedig egyáltalán nem kel fel éjjel, csak reggel, úgyhogy nem is kell éjszakázni. Ritkán szokott sírni.
Kire hasonlít a kisfiad?
A viselkedése talán az apjára, mert ő kicsiként nyugis gyerek volt. Kinézetre szerintem kettőnk között van. A bőrszíne kapuccsínós, de ez változhat. Az arca, az orra, talán a szája és a fülecskéje az enyém, de a férjem babaképeit elnézve teljesen rá hasonlít, csak kicsit barnább a haja.
A szüleid találkoztak már vele?
Személyesen még nem látták, de online szoktunk beszélni. Anyukám nagyon-nagyon szereti, állandóan hív minket és képeket, videókat kér. Nagyon szeretné majd valamikor megölelni.
Sütő Enikő: A környezet kihat a gondolatainkra, a gondolataink pedig nagymértékben befolyásolnak minket
Van arra esély, hogy személyesen lássa? Te utazol hozzájuk, vagy ők jönnek, vagy mindez esélytelen?
Nagyon szeretnék már elmenni hozzájuk, jó ideje próbálkozom ezzel, de nagyon nehéz és drága is lenne megszervezni az utat. Még mindig nem tudom, hogy lehetne megoldani, hogy találkozzunk.
Szeretnéd megismertetni majd a kisfiaddal a szülőföldedet, az anyanyelvedet?
Néha próbálok beszélni vele szomáliaiul. Az az igazság, hogy már sok mindent elfelejtettem, de amit tudok, arra próbálom megtanítani. Amikor pedig nagyobb lesz, szeretnénk megismertetni vele a szülőhazámat. Lehet, hogy valahol Afrikában találkozunk majd egyszer családommal, és nem konkrétan Szomáliában. Még mindig nagyon szeretem az afrikai kultúrát, de az emberekkel a muszlim vallás miatt egy kicsit nehezebb.
Nem szeretném a gyerekemet erre a vallásra nevelni, mert én sem vagyok az, de mivel családom muszlim, ez nehéz téma lesz. Emiatt gondolkodom is, hogy jó ötlet-e visszamenni Szomáliába a gyerekkel.
Ha nem muszlim lesz, akkor megkeresztelitek?
Igen. Meg fogjuk kereszteltetni, mert én is keresztény lettem - sőt, van már keresztanyukája is. Egyébként most, hogy született egy gyerekem, már el tudom képzelni, milyen érzés volt az anyukámnak elengedni minket a húgommal Európába. Máshogy látom az egészet. Édesanyám megérti, hogy jobb életünk van itt, és az unokájának is az lesz.
„Az egyedi kisugárzás és jó hozzáállás sokkal messzebbre visz, mint pusztán a külső”
Miért fontos számodra, hogy szomáli nyelven is beszélj vele, ha soha nem fog ott élni?
A szomáli kultúra a részem, a múltam, onnan jöttem, úgyhogy fontosnak tartom a nyelvet. Anyukámmal angolul tud majd a fiam beszélni, de egyébként sokkal könnyebb lenne a szomáliai, és ő is örülne neki. Ha majd találkoznak a Svédországban élő húgommal, tudni fognak az anyanyelvünkön beszélgetni. A gyerek pedig egy különleges lehetőséget fog kapni, ha ezt az egyedi nyelvet megtanulja.
Otthon három nyelven beszélünk. A férjemmel magyarul is szoktunk, de inkább angolul, mert nem akarom elfelejteni a nyelvet. Patrick a fiunkhoz magyarul szól, én pedig az anyanyelvemen. A családban németül is beszélnek, úgyhogy nagyon sok lehetősége lesz nyelvet tanulni.
A húgoddal milyen sűrűn tudsz találkozni?
Már négy éve nem találkoztunk, de online sokszor beszélünk. Lehet, hogy januárban el tud jönni meglátogatni a kisfiamat, eddig sajnos mindig úgy alakult, hogy vagy dolgozott, vagy tanult, vagy nekem volt elfoglaltságom, és nem jött össze a találkozó.
Van valami, amire nagyon vágysz most?
A fókuszom az, hogy biztonságot, hátteret adjunk a kisfiamnak. Sose érezze azt, amit egykor én, hogy egyedül van, hogy szüksége lenne valamire, de nem tudjuk megadni neki. Úgyhogy azért dolgozunk keményen, hogy jó életet építsünk fel neki. Igyekszünk jó szülők lenni.
