Shakira exe, Piqué megmutatta új barátnőjét

2023. január 26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hónapok óta Shakira és Gerard Piqué nyilvánosság előtt zajló szakításától hangos az internet, de vajon ki volt a harmadik személy a kapcsolatban? Piqué az Instagramon mutatta meg egykori szeretőjét és immár új barátnőjét.

„A nők már nem sírnak, hanem számláznak” – vallja Shakira
„A nők már nem sírnak, hanem számláznak” – vallja Shakira
Fotó: Dave J Hogan/Getty Images

Pillanatokon belül a toplisták élére került Shakira Piquéhez szóló dala, amelyben rendesen kiosztja hűtlen exét. Mindez lassan már két hete, Piqué pedig mindeközben nemcsak leszerződött a Casióval és beszerzett egy Twingót, ezúttal Instagram-hivatalossá is tette kapcsolatát új barátnőjével, Clara Chía Martival.

A fotón a 35 éves labdarúgó és a 23 éves egyetemista lány összeöltözve mosolyognak a kamerába és látszólag magasról tesznek arra, hogy ki mit gondol szerelmükről.

„A nők már nem sírnak, hanem számláznak”

Többek között ez a sor is elhangzik Shakira Piquéhez szóló dalában. Az egykori álompár tizenegy évig volt együtt, ezalatt két kisfiuk született, a kilencéves Milan és a hatéves Sasha. Útjaik tavaly nyáron váltak el, amikor kiderült, hogy a katalán focista megcsalta a feleségét a szintén katalán Clara Chía Martival. A háromszoros Grammy-díjas énekesnő korábban elmesélte, hogy nemcsak neki, de a gyerekeinek is nehéz a nyilvánosság előtt megélni az elválást.

A világ együttérez Shakirával - de a szakítást elszenvedő gyerekeivel ki fog?

A világ együttérez Shakirával - de a szakítást elszenvedő gyerekeivel ki fog?

Shakira teljesen összetört, amikor kiderült, hogy Piqué és új barátnője között hosszabb viszonyról volt szó, mint azt bárki gondolta volna. A 45 éves kolumbiai énekesnő számára állítólag akkor vált világossá a félrelépés, amikor észrevette, hogy gyanúsan fogy egy lekvár a hűtőből, amelyről biztosan tudta, hogy sem párja, sem a gyerekeik nem szeretik. Kész azonban új fejezetet nyitni az életében és olyan fantasztikus számokkal dolgozza fel a szakítását (és kaszál hatalmasat), mint a Te Felicito, a Monotonía vagy a Bizarrappel közösen készült visszavágás.

Ez történt mostanában a sztárokkal:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A nők elleni erőszak felszámolását kell, hogy képezze az online bántalmazás megakadályozása is

A nők elleni erőszak felszámolását kell, hogy képezze az online bántalmazás megakadályozása is

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)