Ezt nem vártuk: Hatalmas változás jön a Sztárban sztár adásában

A Sztárban sztár negyedik adása ennek a versenyzőnek ért véget
Izgalmas Sztárban Sztár adás elé nézünk!
Fotó: TV2 Sajtószoba

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2023. március 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nagy változásra számíthatunk a Sztárban sztár vasárnapi adásában – közölte a TV2 Csoport március 17-én, pénteken. A feszültség tovább fokozódik, a műsor a nézőknek hétről hétre egyre izgalmasabb, míg a versenyzőknek egyre nehezebb.

A februárban indult műsorban eddig minden héten egyetlen egy versenyzőtől búcsúztak az aktuális adás végén – ez most megváltozik március 19-étől. A Sztárban sztár közelgő adásának váratlan fordulatáról a 24.hu számolt be cikkében.

„A még versenyben lévő nyolc énekes ezen a héten is egy-egy legendás hazai vagy külföldi előadó bőrébe bújik. A produkciók elhangzása után lezárul a szavazás. Az összesített zsűri pontok és nézői szavazatok alapján kiderül, ki a vasárnapi adás győztese, aki automatikusan továbbjut, illetve ki az, aki elsőként esik ki vasárnap a Sztárban Sztárból. Őt sem a zsűri, sem további nézői szavazatok nem menthetik meg, éppen ezért még nagyobb súlya van a produkciók ideje alatt beérkező szavazatoknak. A búcsú után elindul a második körös szavazás, melynek végén három énekes még biztos továbbjutóként csatlakozhat a napi győzteshez” – hivatkozik az ORIGO a TV2 közleményére.

Lékai-Kiss Ramóna fiús ruhája igazán sikkes volt a Sztárban sztár adásában Fotó: Pozsonyi Zita/Blikk

„Ez egy igazán erős csapat, ezért is lesz különösen izgalmas a vasárnap este. A nézőkre eddig is nagyon nagy szüksége volt a versenyzőknek, de most ez még inkább igaz, hiszen nem egy, hanem két kedvencüktől is búcsúzunk. Ez egy nagyon szomorú és nehéz vasárnap lesz ilyen szempontból. Eddig is fantasztikus produkciókat láthattunk a versenyzőinktől, de biztos vagyok benne, hogy most még jobban odateszik majd magukat, hisz senki sem szeretne hazamenni. Azt kérném a nézőktől, hogy ne hagyják, hogy a kedvencük veszélybe kerüljön, szavazzanak rá. Nagyon szoros versenyre számítok, ahol tényleg minden egyes leadott voks sorsdöntő lehet” – nyilatkozta Lékai-Kiss Ramóna, zsűritag.

Forrás: 24.hu, ORIGO

Friss és ropogós magyar sztárhírek:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)