Szülinapos szupermodell: Miranda Kerr 32 éves!

2015. április 20.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Victoria's Secret angyal, mintaanya, hollywoodi feleség, üzletasszony és kifutós kedvenc: Miranda Kerr a 21. századi szupermodellek tökéletes példája – a mai napon pedig 32 éves.

Az ausztrál szépség karrierjét mindössze 13 évesen kezdte, amikor jelentkezett a Dolly magazin versenyére. Abban a pillanatban le is szerződtette egy modellügynökség, majd Miranda Kerr azzal töltötte a tini éveit, hogy számos kampányban és reklámban szerepelt.

2004-ben költözött New Yorkba, hogy karrierjét tovább építse, és ekkor jött a várva várt áttörés, ugyanis mindössze két évre rá, 2006-ban a Maybelline arca lett. Sikert sikerre halmozott, és a rákövetkező évben már ő lett az első ausztrál modell, akit Victoria's Secret angyallá választottak, így a Pink arcaként olyanok mellett találta hirtelen magát, mint Alessandra Ambrosio, Heidi Klum vagy Adriana Lima.

Szárnyaló karrierje mellett a magánélete is csodásan alakult, ugyanebben az évben ismerkedett meg Orlando Bloommal, akihez 2010-ben egy intim ceremónia keretében hozzá is ment feleségül. 2011 januárjában megszületett közös kisfiúk, Flynn Bloom, ám sajnos a szülők kapcsolata 2013-ban véget ért.

Miranda Kerr 32. születésnapját ünnepelendő idézd fel velünk a modell legemlékezetesebb fotóit és címlapjait.

Kattints a galériára:

Szülinapos szupermodell: Miranda Kerr 32 éves! Isten éltesse az ausztrál szépséget! Miranda Kerr a GLAMOUR 2014-es májusi számának címlapján

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Támogatott Tartalom

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás

Támogatott Tartalom

A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod?

A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod?

Támogatott Tartalom