Jakupcsek Gabriella volt az Anna Grand Lounge esték powered by GLAMOUR beszélgetéssorozat legutóbbi vendége, amely a tavaly kétszáz éves Anna-bál tiszteletére életre hívott Annák éve powered by GLAMOUR esték folytatása az Anna Grand Hotelben.
Ezeket láttad már?
A beszélgetés után a generációs egyenlőtlenségekről, médiafogyasztási szokások átalakulásáról és készülő, változásról és változóképességről szóló könyvéről kérdeztük Jakupcsek Gabriellát.
Mindig kiegyensúlyozottnak, magabiztosnak látunk. Ez alkat, vagy tudatos kemény belső munka? Előfordul, hogy elbizonytalanodsz?
A kiegyensúlyozottat aláírom - ez igaz. De a nagyon magabiztos, az már más. Persze, hogy vannak dolgok, amikben bizonytalan vagyok, mint mindenki más. Csak talán jobban ismerem a határaimat. Abba nem kezdek bele, amiről azt gondolom, hogy eleve kudarcra van ítélve. Tulajdonképpen egész életemben nagyon kíváncsi voltam. Ez hajt a könyvírásban, ez hajt, amikor elvállalok egy új munkát, beszélgetést, műsort. Szeretek olyasmibe belevágni, amit nem nagyon próbáltak ki előttem. Van bennem egy kalandvágy - határozottan, minden tekintetben. Szeretem azt, ha valami ismeretlen.
Munkamániásnak tartod magad?
Igen, kell a munkamánia, de én mindig azt gondolom, hogy ez nem munka, hanem a szenvedélyem. És ez így sokkal könnyebb, mint ha azt mondanám: munka. Azért csinálom, mert adrenalin, mert szeretem. Ha egyszer ez elmúlik, meg fogom érezni. De most még nem.
Oroszlán Szonja: „Szépnek látom a szarkalábaimat és a szám körüli ráncokat”
Ha ma a 22 éves éned ülne veled szemben, mit mondanál neki?
Hogy ezzel az energiával, meg a szorgalommal, amivel én dolgozom, más pályán sokkal nagyobb sikereket lehetett volna elérni. Például orvosként, építészként, ahol teremteni lehet. Ezekkel a tulajdonságokkal komoly előrelépéseket lehetne tenni, nagyokat lehetne alkotni.
Létezik kettős mérce a szakmádban?
Maximálisan létezik a kettős mérce. Nekünk ebbe bele kell állni, és ki kell harcolni - ehhez mi, nők is kellünk. Nem minden nő akar harcolni, ez is hozzátartozik a dologhoz. De legalább azokat, akik akarnak, engedjék, hogy csinálják a dolgukat.
Hol tart ma Magyarországon a 40-50 feletti nők munkaerőpiaci helyzete? Látsz elmozdulást?
Ez nagyon vegyes. Borzasztó nagy különbségek vannak vidék és város között, szinte nem is lehet általánosítani. Más egy egy vidéki ötvenes helyzete és egy budapestié. Nagy a szórás, nem mindegy, hogy az ország északi vagy déli területéről beszélünk, a fővárosi meg egy külön kaszt. De azt azért észre lehet venni, hogy ötven felett nagyon nehéz váltani egy nőnek.
Az új könyved is erről szól: a változásról, változóképességről.
Társadalmilag is izgat a változás, és a személyes is: a magánéleti változások, a karrierváltások, a biológiai változásaink - egyszerre zajlik minden, kicsiben és nagyban körülöttünk. Ez egy nagyon izgalmas dolog, és nagyon keveset beszélünk róla. Egy nőnek azért meg kell határoznia, mit akar az életéből. Sok lehetőség van - nem biztos, hogy karrierépítésben, de a boldogulás tekintetében vannak lehetőségek. Csak mi tudjuk magunknak megteremteni, senki más nem fogja. Azt remélem, hogy jövő év elején megjelenik a könyv, a cél, hogy tavasszal már kész legyen.
Kinek akarunk vagy kell megfelelni ma, a családnak, a munkahelynek, az algoritmusnak, vagy inkább önmagunknak?
Mindenkinek, több fronton egyszerre. De az alapkérdés az, hogy a saját életedben ott vagy-e, ahol akarsz lenni - innen lehet elindulni. Ha megvan ez az alap, akkor onnan kezdve már nem érzi az ember azt a kényszert, hogy másnak is meg kell felelni. Persze, hogy meg kell - egy munkahelyen is, egy műsorban is, a kor ízlésének is. De az alap az önismeret.
Jakupcsek Gabriella őszinte vallomása a válásáról, a kudarcokról és a késői anyaságról
Kitől tanulsz a legtöbbet, és kik azok, akik segítenek tisztábban látni a fontos kérdésekben? Neked volt mentorod, és te mentorálsz másokat?
Az a mentoráltam, aki kikéri a véleményemet, de ilyen klasszikus értelemben vett mentorált nincsen. Nagy szerencsém van, mert mindig vannak olyan emberek körülöttem, akiktől jó mondatokat kapok, akikkel meg tudom beszélni a dilemmáimat. Kibeszélős típus vagyok, szeretem meghallgatni mások véleményét. Talán ebben különbözöm egy kicsit az átlagtól: sokan tartanak attól, hogy mit gondolnak róluk mások, pedig szerintem a különböző nézőpontokból rengeteget lehet tanulni.
Nekem nagyon sokat segít, hogy amikor egy fontos kérdésben bizonytalan vagyok, meghallgatom okos emberek, barátok, sőt néha teljesen kívülállók véleményét is. Ezekből a gondolatokból aztán össze tudom rakni, hogy melyik irány érződik helyesnek, és mikor érdemes újragondolnom a saját álláspontomat. Ez a hozzáállás nagyon sokat adott nekem az életben.
Olyan értelemben tehát mindig voltak és vannak mentorok körülöttem, még ha nem is formális mentor–tanítvány kapcsolatokról beszélünk. Inkább baráti mentorokról, akik egy-egy jó kérdéssel vagy gondolattal segítenek tisztábban látni. A mentornak nem feltétlenül kell idősebbnek lenni, ez tévhit. Nálam sok fiatalabb barát és kolléga is van, sőt talán többen is, mint idősebbek. Nagy szerencsének tartom, hogy sok fiatallal dolgozhatok együtt. Köztük is rengeteg bölcs, inspiráló ember van, akik egészen más nézőpontból látják a világot.
Engem pedig kifejezetten érdekel, hogy ők hogyan gondolkodnak, mert ez segít abban, hogy én is folyamatosan felülvizsgáljam a saját nézőpontomat. Sokszor előfordul, hogy egy fiatalabb mond valamit, amiből rájövök: lehet, hogy egy helyzetet vagy feladatot már egészen másképp kellene megközelíteni. Én ezt generációk közötti tanulásnak nevezem, és szerintem óriási értéke van. Pedig mindkét oldal rengeteget tanulhatna a másiktól. Kifejezetten keresem ezeket a találkozásokat, mert úgy érzem, hogy ettől marad friss az ember gondolkodása.
Király Linda: „Amerikába mindig könnyen megyek vissza, de a lelkem itt van”
Van utánpótlás a szakmában?
Húsz éve nincs utánpótlásnevelés, és ez a legnagyobb baj a szakmában. Arcokat feltüntetnek, neveletlenül bedobnak és utána eltüntetik őket. Az a fajta szakmai utánpótlás rendkívül gyerekcipőben jár. A legnagyobb baj pedig az, hogy a generációk között semmilyen átjárásban nem segédkezik a televízió.
Merre tolódnak a médiafogyasztási szokások, és van-e még helye a hosszú, mély beszélgetésnek egy TikTok-ritmusú világban?
Szerintem egyre inkább van, hiszen a podcasteket is hallgatják - bár ez sajnos fel is darabolja a piacot, mert sok apró podcast megy, és mindenki podcastet gyárt, akinek még van fogsora. Ezzel nem minden esetben értek egyet. De azt abszolút látom, hogy egy bizonyos generációnak van igénye arra, hogy hosszabb, mélyebb, tartalmasabb beszélgetéseket hallgasson. A műsorsávot meg kell hozzá találni, ma már nem úgy van, mint régen.
Krizsó Szilvia: „Lehet egy játékban is embernek maradni”
A televíziózás ma már csak egy része az életednek. Mit adnak az élő találkozások, az előadások és a közönséggel való személyes kapcsolat, amit a képernyő nem tud? Meddig tudod elképzelni magad a televízióban?
A televízió már több mint tíz éve nem az életem fő csapásvonala. Bár örömből csinálom, nem gondolom, hogy engem ma már kizárólag a televíziózás kielégítene. Az elmúlt években a könyvek, az előadások és a kommunikációs tréningek legalább olyan fontos részévé váltak a munkámnak, mint a képernyő. Heti szinten találkozom emberekkel, beszélgetek velük, reagálok a kérdéseikre. Ez egy nagyon közvetlen műfaj, amely azonnali visszajelzést ad. Bizonyos értelemben ma már ez az „élő jelenlét” nagyobb része az életemnek, mint maga a televíziózás.
Addig csinálom, amíg a memóriám olyan jó, mint most. Ameddig úgy öregszem, hogy az megengedhető legyen. Szerintem ennek is be kell hozni a kultúráját, hogy lesznek idős emberek a képernyőn. Nálunk ennek nincs kultúrája - máshol van. Különböző korosztályok megférnek egymás mellett, és ez természetes. Nálunk nem az. Az is kérdés, hogy meddig tudom és akarom vállalni azt a rengeteg alkalmazkodást, ami ezzel a szakmával jár.
De téged nem tartanak különösen hisztisnek a szakmában. Mennyire vagy kompromisszumképes, és mennyire befolyásolják a munkádat a hangulataid?
Egyáltalán nem vagyok hangulatember. Azt hiszem, az egyik legerősebb tulajdonságom a türelem, és ezt a környezetemtől is gyakran visszakapom visszajelzésként. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének szakmai elvárásaim. Vannak, és ezeket mindig világosan meg is fogalmazom. Egy műsor előkészítésével, a felkészültséggel vagy a minőséggel kapcsolatban határozott elképzeléseim vannak. Néha már-már csodálkozva mondják rólam, hogy mennyire türelmes vagyok. Lehet, hogy ez ma már valamennyire ritka tulajdonságnak számít a médiában, de én mindig így működtem.
Azt mondod, hogy a televíziózás másodvirágzását fogja élni. Miért?
Mert az emberek lusták - a jó értelemben. A streamingnek óriási előnye, hogy te döntöd el, mikor nézed. De a televíziónak is megvan a varázsa: kapod. És az emberek többsége kapni akarja. Ahogy a könyvek is tartják magukat, a könyvfesztiválon egy gombostűt nem lehetett leejteni. Aki olvas, az rendszeresen olvas.
Jakupcsek Gabriella lehengerlő, exkluzív fotósorozattal üzen a nőknek: 60 felett is lehetsz gyönyörű!
Most, hogy egyre többször felmerül a közmédia megújításának kérdése: ha egy szakmai testület vagy érdekképviseleti szervezet felkérne, hogy mondd el a véleményed, esetleg kikérné a szakmai javaslataidat, elvállalnád?
Csak és kizárólag a szakmai munka érdekel. Ha politikai felkérés lenne, abban a pillanatban mondanám, hogy nagyon szépen köszönöm, de nem. Ha szakmai lenne, boldogan elmondanám, mit gondolok erről. Nagyon drukkolok egy működő közszolgálati televíziónak, mert az az egész piacnak vérfrissítést fog hozni – a kereskedelmi tévéknek is. Rengeteg olyan műfaj és rengeteg olyan történet van, ami nem feltétlenül hoz nagy nézettséget, de megszínesíti az életünket.
A közszolgálati televíziónak pedig éppen az a dolga, hogy széles körben szolgáljon ki különböző igényeket. A kereskedelmi televízió feladata ezzel szemben az, hogy népszerű, kiugró sikereket elérő műsorokat készítsen. Most van a politika és van a szórakoztatás, de a kettő között van egy óriási rés, amit az elmúlt években nem szolgáltunk ki. Fontos lenne, hogy ebben a televízióban szakmai sokszínűség jelenjen meg – emberileg és műfajilag egyaránt. Mert ez az a terület, ahol még nagyon sok értékes történet, téma és tartalom vár arra, hogy helyet kapjon. Ezt fontos lenne megváltoztatni.
