Így alakult át Angelina Jolie és Brad Pitt kislánya fiúvá!

2018. február 15.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Brad Pitt és Angelina Jolie első közös gyereke, Shiloh Jolie-Pitt lánynak született, de évek óta fiúként él. Szülei az első perctől kezdve elfogadták identitását és nem is próbálták ráerőltetni az ellenkezőjét.

Shiloh Jolie-Pitt
Fotó: Getty Images

Tudtad? Egyre többen vallják magukat transzneműnek


Shiloh már pár évesen is hihetetlenül hasonlított édesanyjára, ezért sokan várták, hogy ha felcseperedik, Angelina nyomdokaiba lép. Korán kiderült viszont, hogy ez valószínűleg nem fog bekövetkezni, mivel már 2008-ban kijelentette, hogy ő fiú szeretne lenni.

Brad Pitt egy interjúban elárulta, hogy Shiloh megkérte őket, szólítsák Peter-nek, vagy Johnnak, ami meg is történt. Egy idő után pedig haját is levágatta és azóta csak fiú ruhákat hajlandó hordani. A szülők nagyon nyitottan kezelték a dolgot és támogatták gyereküket.

Ezt olvastad már? Láttad már Angelina Jolie bátyját? Mintha ikrek lennének!

Angelina és Brad jó példa minden szülő számára, akinek gyereke egy napon azzal áll elő, hogy a másik nemhez szeretne tartozni.

Így változott Shiloh évről évre!

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

glamour plusz ikon Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)