előfizetésem
Hírlevél
Végignéztem, hogy a gyerekem megszületik és valami megváltozott bennem
A szüleinknél még nem volt lehetőség arra, hogy az apuka jelen legyen a babája születésénél. Legfeljebb a szülőszoba előtt topogtak idegesen. Itthon a 90-es évek vége óta azonban adott a lehetőség, amivel manapság az apukák közel 60%-a él is. De milyen érzés benn lenniük? Mitől tartanak előtte és mit élnek át közben? Erről is kérdeztük őket.
Három édesapát kérdeztünk arról, hogyan élték meg gyermekük születését. Bár mindannyian szerettek volna részesei lenni a nagy pillanatnak, egészen más helyzetben találták magukat: volt, aki végig a párja mellett lehetett a szülőszobán, volt, aki egy üvegfal mögül követte az eseményeket egy váratlan császármetszés miatt. Történeteik jól mutatják, hogy nincs egyetlen érvényes apás szülésélmény – ahogy az sem egyértelmű, hogy a jelenlét vagy a távolmaradás miként hat a kötődésre, a párkapcsolatra vagy az apaság megélésére.
„Megerősítette a kapcsolatunkat”
Marcinak és Esztinek éppen két éve született meg a kisfia, Mendel. Végig együtt voltak benn a szülőszobában. A fiatal apuka azt meséli, meg se fordult a fejében, hogy ez lehetne másként. „Mindig úgy képzeltem el, hogy ezen az úton közösen kell végigmenni – kezdi Marci. - Nem azért, mert muszáj, hanem mert így van rendjén. Eszti is természetesnek vette, hogy ott leszek vele.”
A szülés előtt néhány hónappal dúlát is fogadtak, aki az apukát is felkészítette. „Tanácsokat adott, hogy mire számíthatunk, hogyan tudom támogatni a feleségemet, hogy ne akadály, hanem valódi segítség legyek.” Attól nem tartott a szülés előtt, hogy majd másként tekint a szülőszobán történő nyers valóság után a feleségére, mint nőre, de egy dologra igyekezett figyelni: „Volt bennem egy kis félelem, hogy ne fókuszáljak a lenti dolgok változására, de abban nem, hogy olyat tapasztalok, ami negatívan befolyásolhatná a kapcsolatunkat. Inkább azt gondoltam, hogy még erősebbé válhatunk, ha a közös cél érdekében teljesen komfortzónán kívülre kerülünk. Oda, ahol más esetben sosem látjuk egymást. Szerintem ez is egy érdekes pillanat, hogy ki, miként reagál ilyen helyzetben.”
Marci nemcsak lelkileg vonódott be a szülésbe, fizikailag is. „Segítettem a fájások, összehúzódások számolásában, később a forgolódásban, vagy csak mondtam néhány bíztató, megnyugtató szót, megfogtam a kezét... A sok edzésnek hála Eszti jó erőben volt, úgyhogy a nyomásoknál be kellett segítenem, hogy ne toljon el mindenkit az ágytól, ekkor mindenki küzdött. Egy percre se tűntem el vagy ültem le. És nagyon örülök, hogy dúlát fogadtunk, akire lehetett támaszkodni. A jelenléte már önmagában biztonságot, nyugalmat adott mind a kettőnknek.”
Szuperhős apa leszek – Apává válni nemcsak biológiai döntés, hanem az egyik legmélyebb önismereti utazás
Marci azt mondja, biztos segítette az apa-fia kötődést, hogy aktív résztvevő volt a szülésnél, és két év távlatából is jó érzéssel tölti el, hogy így alakult. „Felnézek Esztire, hogy mit csinált végig. És bár a 99% -át ő hajtotta végre, örülök, hogy abban az 1% -ban én is segítettem. Visszaemlékezve olyan élmény volt, mint mikor valaki megmássza a legmagasabb hegyet, ami baromi nehéz, közben sokat tapasztal, tanul saját magáról is...
Ez a közös tapasztalás meg tudja erősíteni a kapcsolatot, és olyan életre szóló köteléket hoz létre a férfi és a nő között, mint a gyerek. Szóval én arra bátorítanék minden apukát, hogy tapasztalja meg azokat a nehézségeket, megkönnyebbülést és boldogságot, amit semmilyen más helyzetben nem fog. Legyen ott amellett, akinek olyankor a legnagyobb szüksége van rá, és élje át azt a csodát, amit nem lehet szavakkal átadni.”
„Ott is voltam, meg nem is”
András azzal kezdte a beszélgetést, hogy neki nem volt pátoszos élménye szüléskor, mérnökemberként inkább „technikailag” volt kíváncsi, mi történik az üvegfal mögött, miután kiderült, hogy a feleségét, Timit meg kell császározni. De végül így is nagyon megható pillanatokat élt át.
„Hagyományos szülésre készültünk, és számomra egyértelmű volt, hogy benn leszek én is. Nem féltem attól, hogy nem bírnám majd a vért, vagy hogy a későbbiekben vágyölő lenne, ha a feleségemet ilyen helyzetben látnám. Arra inkább fel voltam készülve, hogy esetleg szülés közben Timi változtat a korábbi véleményén, és kiküld, hogy mégsem akarja, hogy ott legyek vele” – meséli András.
Aztán az élet másként hozta. Miután bementek a kórházba, órák múlva kiderült, hogy császár lesz belőle. A Honvéd Kórházban az apukának egy ablakon keresztül lehetett nézni a műtétet. „Így tulajdonképpen ott is voltam, meg nem is. Technikai jellegű kíváncsisággal néztem a beavatkozást. A megható rész inkább utána következett, amikor kihozták a kislányunkat, Nórit és elmentem a szülésznővel az ilyenkor szokásos vizsgálatokra, öltöztetésre. Én meg csak álltam ott, néztem és sírtam. Emlékszem, rám is szóltak, hogy „ilyenkor már az apukák fotózni szoktak”. Aztán a meztelen mellkasomra tették a babánkat, én meg csak ámultam, hogy milyen gyönyörű.”
Hogy másként néz-e András a feleségére a szülés után? „Csodáltam, hogy egy ilyen komoly műtét után pár órával később már talpon volt. Hatalmas respect volt bennem, hogy ez mekkora nagy dolog.” Végül úgy alakult, hogy az apuka három évvel később, a második lányuk, Nina születésénél is csak az ablak mögött állhatott.
„Nina Covid baba volt, és bár az orvos beengedett volna a szülésre, a nővérkék a nagy kavarodásban elfelejtettek ruhát adni nekem, így őt nem láthattam megszületni. De az igazság az, hogy az azóta eltelt évek alatt se nekem, se a feleségemnek nem jutott eszünkbe, hogy jó lett volna, ha másként történik. Nem a szülés volt nálam a fordulópont. Inkább az, amikor hazahozhattam a lányokat a kórházból. Annak minden momentumára tisztán emlékszem, még arra is, hogy milyen ingben voltam és mit mondtam nekik.
És sokszor el is meséltetik velem a lányok, amit örömmel teszek meg újra és újra.
„Nem számított, hogy nem voltam benn”
Ádám és felesége, Luca apás szülést terveztek, aztán mégsem az lett belőle. Kisfiúk, Milán májusban lett egy éves. „Az ismerősök és barátok tapasztalataira hagyatkozva úgy gondoltuk, hogy jó hatással van mind a szülőkre, mind a kisbabával való testi kötődés minél korábbi kialakulására, ha én is ott vagyok. És mivel Luca is ezt szerette volna, gondolkodás nélkül belementem – kezdi Ádám. - Nem féltem attól, hogy ha látom őt szülni, akkor az eltávolítana tőle, mint nőtől. Ez meg sem fordult a fejemben! Az egyetlen, amiben nagyon határozott elképzelésem volt, hogy a köldökzsinórt semmiképpen nem szerettem volna én elvágni.” Végül Lucát meg kellett császározni, így Ádám pár méterrel arrébb egy üvegfalon keresztül lehetett megfigyelő. Ahogy ő fogalmaz: „így a nyers valóságot csak árnyaltan tapasztaltam meg”, de a műtét után közvetlenül a bőrkontaktjuk megvolt a babával.
És hogy utólag bánja-e, hogy így alakult? „Nem mondanám, hogy bármit számított volna, hogy nem voltam bent. Igazából az első egy-két hónapban nehezen hangolódtam rá az apaságra, de nem azért, mert másként alakult a szülés, mint ahogy terveztük, hanem magamban kellett helyre tenni a dolgokat.”
Modern elvárások vagy őszinte akarat?
Kíváncsiak voltunk, milyen tapasztalatok gyűltek össze az elmúlt húsz plusz évben, amióta az apás szülés gyakorlat lett. Tényleg erősíti-e a szülők közti és az apa-gyerek közti kapcsolatot, és mennyire megalapozottak a gyakori félelmek? Két pszichológust, szexuálpszichológust, Anda Csillát és Sagáth Zitát kérdeztük.
Anda Csilla azt mondja, a kezdetekhez képest mára kicsit árnyalódtak a nézőpontok. „Az apás szülést sokáig szinte egyértelműen pozitív dologként kezeltük: az volt a narratíva, hogy közös élmény, ami mélyíti a kötődést és modernebb, intimebb párkapcsolatot hoz létre. Ez igaz is lehet, de az utóbbi időben talán kicsit morális elvárássá vált az apás szülés: mintha a „jó apa” definíciójához hozzátartozna, hogy bent van. Pedig tudjuk, hogy nem minden férfi válik szuperapává, csak attól, mert bent volt a szülőszobán. És attól, mert valaki alkatilag nem alkalmas arra, hogy bent legyen, még nagyon jó apuka válhat belőle.”
Viccnek indult, valóság lett: apaként én maradtam otthon a kisfiunkkal GYED-en
A valódi kérdés tehát nem az, hogy fizikailag jelen van-e, hanem hogy valóban mindkét fél ezt akarja-e. Hiszen például, ha a férfi minden jószándéka ellenére elájul, odalehet a vágyott biztonságérzet nyújtása. „Ha az apa csak az elvárásoknak akar megfelelni, de nincs valódi belső motivációja, nem biztos, hogy az erősíteni fogja a pár között a köteléket. És egyre több férfi meri bevallani, hogy a szülés élménye szorongatóbb vagy traumatikusabb volt számára, mint amire számított, szóval a legideálisabb, ha sikerül egy közös álláspontot kialakítania a párnak, de szükség esetén rugalmasan képesek is ettől eltérni.”
Az, hogy változott a szülőszobai hozzáállás az anyukák részéről is, szakértőink szerint nem generációs különbség, inkább kontroll- és intimitáskérdés. „A mai nők egy része már nem automatikusan indul ki abból, hogy „a férjnek ott a helye”, hanem abból, hogy kinek a jelenlétében tud valóban elengedni - és ez sokszor nem ugyanaz az ember. Sok nő számára a szülés nem romantikus párélmény, és egyre többen merik kimondani, hogy a legkiszolgáltatottabb testi állapotukban nem szeretnének a partnerükre figyelni. Van, aki ilyenkor inkább egy női kísérőt, dúlát vagy az édesanyját választja, mert az kevésbé aktiválja benne a „meg kell felelnem” érzést” – mondja Anda Csilla.
És persze az sem mindegy, hogy a nő hanyadik gyermekét készül a világra hozni. Az első szülésnél sok nő még kapaszkodót keres, ezért nagyobb az igénye arra, hogy a párja jelen legyen. A második-harmadik gyereknél viszont gyakran már pontosabban tudja, mire van szüksége, és mire nincs.
Apás szülés és a későbbi intimitás
A leggyakoribb ellenérv a közös szülésre, hogy negatív hatással lehet a párkapcsolatra és visszavetheti a későbbi szexuális kedvet a férfi részéről, ha látja a nyers valóságot. „A kutatások és a terápiás tapasztalatok alapján önmagában attól, hogy egy férfi jelen van a szülésnél, nem szokott tartósan sérülni a szexualitás – mondja Anda Csilla.
„Sokkal inkább az számít, hogy milyen volt eredetileg a kapcsolat intimitása, mennyire tudnak beszélni a testiségről, a sérülékenységről vagy akár az undorról. Még akkor is, ha ebben a helyzetben sok váratlan pillanat adódhat, jó, ha valamennyire ismeri önmagát az apa: fontos, hogy ne legyen „kötelező” a jelenlét, és bármikor kimehessen a szülőszobáról, ha akar. Ezen felül azt is jó leszögezni, hogy a férfi érzelmi támaszt nyújt elsősorban, minden egyébre ott van a szülésznő vagy az orvos.”
Sagáth Zita pszichológus hozzáteszi, hogy találkozott már a terápiában olyan történettel, ahol a férfi úgy élte meg, hogy a szülés során látott élmények hatással voltak a későbbi szexuális kapcsolódásra, de nem ez volt az egyetlen ok. „Fontos óvatosan bánni az ok-okozati magyarázatokkal: ritkán egyetlen kép vagy pillanat áll a háttérben. Sokkal gyakoribb, hogy maga a szülés élménye, a sérülékenységgel való találkozás, a szerepváltozás vagy a feldolgozatlan élmények és a kimerültség együtt alakítják a pár későbbi intimitásának hiányát.”
Kutatások igazolják: konkrétan megváltoztatja a férfiak agyát, ha jó apává válnak
Azt azonban Zita is megerősíti, hogy a szülőszobán lévő nyers természetesség a vágy rovására mehet. „Ahogy a legtöbben a hétköznapokban sem érzik úgy, hogy partnerüknek a testük minden kevésbé vonzó oldalába betekintést kellene nyernie, úgy a szülés során zajló testi folyamatokat sem mindenki szeretné megosztani. Az apának nem feltétlenül szükséges a legnaturálisabb részletek megfigyelőjévé válnia ahhoz, hogy támogatóan jelen legyen. Sokak számára ugyanilyen értékes szerep a nő fejénél maradni, fogni a kezét és biztatni.”
Az idegrendszerre van jó hatással az apa
A második leggyakoribb érv ellene, hogy az apa tehetetlenséget fog érezni, ahogy látja a párja fájdalmait, és nem tud annyit segíteni, mint ahogy szeretne. „Sok férfi valóban így érzi, pedig a nők többsége ilyenkor nem is konkrét megoldásokat vár, hanem idegrendszeri biztonságot: hogy valaki nyugodtan jelen legyen mellette. Ezt a férfi ugyanúgy megadhatja, még akkor is, ha fizikailag nem tud segíteni a fájdalmon. Ugyanis idegrendszeri szempontból már önmagában az is fájdalomcsökkentő hatású lehet, ha valaki biztonságban érzi magát egy közeli ember mellett. Tehát az apa jelenléte nem attól „hasznos”, hogy szakértő, hanem attól, hogy ismerős és érzelmileg fontos figura” – magyarázza Anda Csilla.
A pszichológia is alátámasztja, hogy a köldökzsinór elvágás és a bőrkontakt is erősítheti és gyorsíthatja a kötődés kialakulását. „A bőrkontakt hormonálisan is hat: nemcsak a babában és az anyában, hanem az apában is beindíthat kötődési folyamatokat” – mondja Anda Csilla, de hozzáteszi, hogy a korai kötődés sokszor nem egy „nagy érzelmi pillanatból” épül fel, hanem apró testi tapasztalatokból: fogja, megnyugtatja, szagolja, hallja a babát. Azonban túl romantizált is lehet az az elképzelés, hogy a kötődés egyetlen mágikus pillanatban megszületik a szülőszobán. Van apa, aki az első másodpercben elsírja magát, és van, aki csak hónapokkal később érzi igazán, hogy „ez az én gyerekem”.
Ettől még egyikük sem rosszabb szülő.
Párkapcsolat szempontjából mit jelent?
Az is izgalmas kérdés, amit ennyi idő és terápiás tapasztalata távlatából már érdemes boncolgatni: mennyire hosszútávú a közös szülés hatása a párokra. Például, hogy utána jobban kitartanak-e egymás mellett, vagy hogy kisebb lesz-e a válási hajlandóság. „Önmagában attól, hogy a pár együtt éli át a szülést, még nem lesz automatikusan erősebb vagy stabilabb a kapcsolat – mondja Sagáth Zita.
„Egy intenzív közös élmény valóban mélyítheti az összetartozás érzését – különösen akkor, ha a felek azt élik meg, hogy nehéz helyzetben is számíthattak egymásra. Ugyanakkor a közösen átélt nehézségek önmagukban még nem kovácsolnak össze egy kapcsolatot. A szülőszoba nem egy varázslatos kapcsolatjavító tér: ott inkább láthatóvá válik, hogyan működik egy kapcsolat stresszhelyzetben. Ha otthon a stresszből rendszeresen vita lesz, a gyerek születése sem kapcsolja át a párt automatikusan harmonikus üzemmódba.”
