előfizetésem
Hírlevél
Nem csak a nőket érinti, minden tizedik apa küzd gyermekágyi depresszióval
Minden tizedik újdonsült apa érintett a gyermekágyi depresszióban, a társadalmi elvárások mégis hallgatásra kényszerítik őket. Miért válik a „szikla” szerepe csapdává, és hogyan írják át a férfiagyat a hormonok? Juhász Attila coach, az apaság témájának szakértője segítségével eredtünk a láthatatlan apai küzdelmek nyomába.
Az emberek fejében az a kép él, hogy egy gyermek érkezése a felhőtlen boldogság időszakát hozza magával. A valóság azonban sokszor ennél jóval árnyaltabb. Bár egyre többször hallunk arról, hogy számos anya megtapasztalja a szülést követően a rövidebb ideig tartó baby bluest és az akár hónapokig is elhúzódó gyermekágyi depressziót,
az újszerűen hangozhat, hogy a férfiakat is érintheti ez az állapot.
Az úgynevezett posztpartum depressziót (PPD) a nők tíz-tizenöt százaléka éli át, de a férfiak sincsenek sokkal lemaradva tőlük: minden tizedik apa küzd depresszióval. A szülővé válás időszaka természetes, szakkifejezéssel élve normatív krízist hoz magával: az addig megszokott élet gyökeresen felfordul, és a kialvatlanság hosszabb távon állandósul, ezért a negatív érzések normálisak.
Viszont „amikor a nehézségek heteken át fennmaradnak, nem enyhülnek pihenéssel, és az ember önmaga árnyékának érzi magát”, akkor felmerülhet a posztpartum depresszió gyanúja – mondja Juhász Attila megoldásfókuszú coach, az apacsoport.hu alapítója, kétgyerekes édesapa. A gyermek érkezése csak a katalizátor, a mélyben több minden meghúzódhat – meglepő módon akár biológiai folyamatok is.
Hormonok
Sokáig élt a nézet, hogy a hormonális változások kizárólag a nőket érintik. Bár a legextrémebb fizikai változásoknak egyértelműen ők vannak kitéve, kutatások bizonyítják, hogy a férfiakat is „újrahuzalozza” biológiailag egy gyerek érkezése. Az evolúciós pszichológia szerint a lecsökkenő tesztoszteronszint segít az apának a vadászóról gondoskodó működésre átállni, míg a megemelkedő ösztrogén és prolaktinszint az empátiát növeli.
Szuperhős apa leszek – Apává válni nemcsak biológiai döntés, hanem az egyik legmélyebb önismereti utazás
Ám a túl alacsony tesztoszteronszint letargiát, a túl magas prolaktin pedig érzelmi instabilitást okozhat. Emellett az oxitocin, a „szeretethormon” is közrejátszhat abban, hogy az újdonsült édesapa nem találja a helyét. Ez a hormon biológiai jutalomként szabadul fel a gyerekkel való játék során, az első hónapokban azonban az anya szoros egységgé válik a gyerekével – emiatt pedig sok apa kirekesztettnek érezheti magát. A kortizol, a stresszhormon tartósan magas szintje – amit a kialvatlanság és az új felelősség okoz – felborítja az örömérzetért felelős hormonok egyensúlyát, ami a klinikai depresszió előszobája.
Álarc
„Az egyik legkorábbi figyelmeztető jel a tartós ingerlékenység, türelmetlenség és indulatkitörések – amikor valaki nem tudja kontrollálni magát, és utána bűntudat gyötri” – magyarázza Attila. Emellett megjelenhet érzelmi eltávolodás a csecsemőtől, akire az apa neheztelhet is, amiért „felforgatta” az addig megszokott életét. Tipikus tünet lehet továbbá a feltűnő kivonulás a családi életből, valamint a munkába, telefonba, és az olyan függőségekbe való menekülés, mint az alkohol vagy épp a videójáték.
Ezek nem olyan tünetek, amiket hagyományosan egy depresszióshoz társítanánk, ráadásul nehéz is olyan szemmel nézni mindezt, mint a nők posztpartum depresszióját. Ugyanis míg a nők gyakran akár naponta többször is sírnak és visszahúzódóvá válnak, a férfiak tünetei maszkoltan jelentkeznek: inkább a cinizmus és a kis érzelmi tűrőképesség jellemzi őket, valamint hajlamosabbak társaságban, a családjuktól fizikailag távol megtalálni az átmeneti nyugalmat.
„A férfiak gyakran bagatellizálnak, és belül szenvednek. Kívül talán nem is látható mindaz a feszültség, stressz és reményvesztettség, ami ezzel az időszakkal együtt járhat”, hangsúlyozza a szakértő. És van még egy fontos különbség: az időzítés. Az anyáknál általában a szülés utáni első hetek a legkritikusabbak, az apák viszont sokszor csak később, a harmadik-hatodik hónap környékén omlanak össze. Az apa ugyanis eleinte intenzíven támogatja az édesanyát és szervezi a mindennapokat, és akkora fullad ki, amikorra kialakulna a hétköznapi rutin.
Elvárások
A szakember tapasztalata szerint az apaszerep a hozzá érkező férfiak többségében valamilyen régi traumát ébreszt fel. „Ez sokszor a gyerekkori tapasztalatok triggerelődése: a jelen előhozza a múltban megélt érzelmi meg nem tartottságot.” Sok apának fizikailag vagy lelkileg hiányzott az életéből az édesapja, így eszköztelen abban, hogyan is kellene jól venni a szülőséggel járó akadályokat.
„Elképzelhetetlenül nehéz a gyerek születésével bekövetkező változást lekövetni annak, akinek erre semmi semmilyen mintája sincs”, teszi hozzá a szakember, továbbá azt is kiemeli, hogy a társadalmi elfogadás hiánya is sokakat elindíthat a befelé fordulás és a depresszió útján. A társadalom szemében végtére is az apa a „szikla”, akinek az a dolga, hogy érzelmi és anyagi biztonságot nyújtson, ez a „neked erősnek kell lenned” dogma azonban csapda: a férfiaktól elvárja a teljes önfeláldozást, miközben elvitatja tőlük a sebezhetőség jogát.
Már az anyaméhben elkezd kialakulni az apai kötődés, pedig erre sokan nem is gondolnak
Ráadásul a mérgező maszkulinitás kultúrája a segítségkérést a gyengeség szimbólumaként bélyegzi meg, így az érintett apák belső kudarcként élik meg szorongásukat. Ezek a nyomasztó elvárások tehetnek arról is, hogy a férfiak hajlamosabbak elodázni a segítségkérést. „Nehezebb elindulniuk a társadalmi normák és az ismerethiány miatt. Ezért lehet az, hogy sok férfi el sem jut a diagnosztikáig, hiszen nincs is benne az eszköztárukban, hogy ezzel érdemes lenne foglalkozni” – mondja Attila.
Út a gyógyulás felé
A jelekre felfigyelve fontos a nyílt párkapcsolati kommunikáció, de ha ez nem lehetséges vagy az nem kielégítő az apa számára, adott a megoldás: egy szakember. „Érdemes már az első jeleknél segítséget kérni. A depresszió és a kiégés is olyan állapot, ami sokkal könnyebben megelőzhető, mint kezelhető”, mondja a szakember. Mind az egyéni terápia, mind a csoportos alkalmak – mint például a Budai Perinatális Központban szervezett Apacsoport – megadhatják azt, amire a legtöbb „elveszett” apának szüksége van: a validálást.
De „a megtartó közösség is nagyon sokat segít”. A legfontosabb üzenet amit kaphatunk, hogy nem vagyunk egyedül. Akkor érdemes felkeresni specializált kollégát, klinikai szakpszichológust vagy pszichoterapeuta szakorvost, ha a tünetek annyira súlyosak és tartósan fennállnak, hogy ezáltal a közösség és a coaching sem tudja megtartani az illetőt. „Ez nem kudarc, hanem a következő lépés”, emeli ki Attila. A modern apaság egyik legnagyobb kihívása a régi, érzelmektől mentes vagy hiányzó családfő képe és a jelenkor igényeinek összehangolása.
Az igazi erő ugyanis nem az elfojtásban, hanem a sebezhetőség felvállalásában rejlik.
