8 esőkabát, ahelyett, hogy bőrig áznál

8 esőkabát, ahelyett, hogy bőrig áznál
Fotó: Shutterstock

Ez is érdekelhet

Ezt a három szót mondta Harry herceg Katalin hercegnéről, miután először találkozott vele

Ezt a három szót mondta Harry herceg Katalin hercegnéről, miután először találkozott vele

2018. szeptember 3.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ugye te is úgy voltál vele, hogy persze borús egy kicsit az idő, de hát csak nem fog esni, hiszen még nyár van. Vagyis bárcsak nyár lenne! A helyzet az, hogy ugyan hideg nincs különösebben, viszont úgy tűnik, hogy ez olyan időszaka az évnek, amikor bármikor számíthatsz rá, hogy egyszer csak leszakad az ég.

Vannak örök elázók, esernyőpártiak és esőkabátosok, illetve azok, akik közé mindig is vágytunk, akik egyszerűen nem indulnak el otthonról, ha nem alkalmasak az időjárási körülmények. Bárcsak!

15 hátizsák, amitől megjön a kedved az iskolakezdéshez

15 hátizsák, amitől megjön a kedved az iskolakezdéshez

De addig is kellően bátrak leszünk ehhez, mi inkább esőkabát-pártiak vagyunk, tömegközlekedésen egyszerűen praktikusabb. Most érdemes beruháznod egy esőkabátot, mert ahogy elnézzük idén ősszel hasznát fogod venni:

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A keleti női egészség 7 alappillére: több ezer éves tanácsok, amik ma is megállják a helyüket

A keleti női egészség 7 alappillére: több ezer éves tanácsok, amik ma is megállják a helyüket

Támogatott Tartalom

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Támogatott Tartalom

Stílus, önazonosság és tudatos döntések: íme az idei nyár legnagyobb divatkalauza

Stílus, önazonosság és tudatos döntések: íme az idei nyár legnagyobb divatkalauza

Támogatott Tartalom

Azt hiszed, ismered a tested? Egy friss kutatás szerint a menopauzáról alig van fogalmunk

Azt hiszed, ismered a tested? Egy friss kutatás szerint a menopauzáról alig van fogalmunk

Támogatott Tartalom