New Yorktól Tokióig egy Bambival - Bogár Niki blogja
Jupíí, örömmel írom, jelenleg Tokióból, hogy elmúlt mindenfajta rossz tünetem, és újult erővel térek vissza.
Ezeket láttad már?
Ugye, február elején írtam, hogy sajnos kimaradt a téli divahét szezon számomra. Nagyon bántam, nagyon rossz volt, de így kellett lennie, ez volt a helyes döntés. New Yorkban töltöttem azt a hónapomat, leginkább regenerálódtam, barátokkal találkoztam, Larion Oscar, a Maybelline sminkmestere is a Nagy Almában tartózkodott, vele is találkoztam többször.
Mindig kellemes emlékeket idéz fel bennem Oszi és az egész Maybelline-csapat, ugyanis ők voltak, akik az Elite Model Lookon sminkelték a lányokat, a felkészítő tábor alatt is, illetve a döntő napján is, én akkor pont Oszkár kezei közé kerültem, ez volt az első találkozásom vele, de nem az utolsó szerencsére, ugyanis több otthoni munkán is dolgoztunk együtt, sokat szoktunk beszélgetni sminkelés közben, örültem, hogy kijutott a New York Fashion Weekre is. :)
Emellett hóembert építettem a Central Parkban, mindenki hallotta "milyen hatalmas, borzasztó, világvége hangulatot keltő hóvihar" volt New Yorkban. Nos, mit mondjak... Kár, hogy az NBC nem közvetítette a március 15-ei magyarországi állapotokat.
Mindeközben, amíg magamban gondolkoztam, - sajnos sok időm volt erre, mindig csaponganak a gondolataim, és muszáj lenne valamivel lekötni őket, mert sokszor csak hátráltatnak, mint előre vezetnének -, kaptam az anyaügynökségemtől egy e-mailt, hogy ők bizony szervezkedtek a hátam mögött, csatoltak egy szerződést Japánba, olvassam át, írjam alá és küldjem vissza, március elején pedig utazom.
Először nagyon-nagyokat pislogtam, pár nappal azután kaptam ezt, hogy írtam az előző blogbejegyzésem. Majdnem kiugrottam a bőrömből, nekem régi vágyam volt elutazni Tokióba, de eddig nem volt megfelelő alkalom rá, most viszont tökéletes volt az időzítés. Csak remélni mertem, hogy addigra minden rendbejön.
El is lettek intézve a papírok, a vízumintézés is gyorsan ment, és már a nagykövetségen is elveszve éreztem kicsit magam a japán emberek és a sok kanji közt. De ez a legjobb az egészben, a rengeteg utazás, félelem egy csepp sem volt bennem.
Lassan elérkezett az utazásom napja, egy nagyon hosszú és unalmas 13 órás út... Nem tudom miért van ez velem, de egyszerűen nem vagyok képes filmet nézni, még ha valóban érdekes is és kíváncsi vagyok rá, egyszerűen nem megy. Ezalatt a 13 óra alatt is csak a 70 perces Bambit voltam képes megnézni, 20 percenként megállítva, hogy mennyi van még :D Viszont tetszett, nem is emlékeztem a részleteire, ajánlom mindenkinek, ha egy kicsit vissza akar térni a gyerekkorába. Bár Bambi személyisége nem tetszik, nagyon esetlen és magába zárkózó, de mindenképpen figyelemre méltó, hogy a kisállatok hogy félnek az ember pusztító erejétől, sajnos jogosan. Azt hiszem kicsit elkalandoztam, szóval, a repülőút lassan eltelt.
Megérkeztem a szállásra, ahol az ügynökség elnöke várt, mindent nagyon nagyon alaposan elmagyarázott, hogy hogyan menjek majd az ügynökségre, mivel, hánykor, kézzel rajzolt térképeket adott, nem bíztak semmit se a véletlenre.
Másnap kezdődött is a castingolás. Az a furcsa itt Tokióban, hogy míg a többi nagyvárosban teljesen magamra vagyok utalva, egyedül, térképpel a kezemben járom a várost, itt mindenhova autóval visznek minket, ugyanis az utcanevek és házszámok teljesen rendszertelenül vannak, párszor már így is tévedtünk el. Ez nagyon kényelmes, de nekem szörnyen hiányzik a mozgás és az önállóság. A casingokon sem kell semmit mondani, a sofőrök beszélnek helyettünk és intézik a dolgokat. Nem nagyon kommunikálnak angolul a japánok. Leginkább 1-2 szót megértenek a mondataimból és azt ismételgetik mosolyogva és bólogatva, ezzel csak az a baj, hogy a kérdésre semmilyen választ nem kapok, de nagyon nagyon aranyosak. :D Ebből adódóan már megtanultam nagyon egyszerűen kommunikálni, mert máshogy nem megy, találékonynak kell lenni és akkor mindent meg lehet oldani.
Az első heti castingolás máris meghozta az erdményét.
Először egy 3 napos Dolce & Gabbana munkát kaptam meg, nagyon örültem neki, több okból is. Először is, jó érzés visszatérni a márkához, szepteberben csináltam a nagy show-jukat és mindig boldog emlékek indéződnek fel bennem azóta a DG-vel kapcsolatban.
Emellett ez azt is jelentette, hogy el kellett utaznom Osakába, amiért azért voltam hálás, mert utaztam a Nozomi vonattal és láthattam a Fuji-hegyet is az út során. Kicsit viccesnek találom, hogy a Tokió-Osaka, 515 km-es távolságot gyorsabban tettük meg, mint az oly` sokszor végigzötykölődött Békéscsaba-Budapest távolságot oda-vissza!! Sebaj, egyszer nekünk is lesz szupergyors vasútunk. :)
Egy román lánnyal dolgoztam együtt, nagyon szimpatikus, sokat beszélgettünk, jól eltelt a nap. Emellett szinte hátborzongató érzés volt látni saját magam az üzletben, ugyanis ezek a nagy márkák fénytáblákon folyamatosan játszák az aktuális kollekció divatbemutatóján készült videófelvételt, így én is többször feltűntem a nagy képernyőn az üzlet közepén... Ezeket eddig mindig csak néztem és néztem más üzletek kirakataiban, és most... Jó érzés. :)
Az elmúlt napokban volt több ruhapróbám, smink+ haj tesztem, egy kisebb show-m, Junko Koshino, ahol rövid, fekete parókát kaptam, a kollekcióban pedig szebbnél szebb kabátokat mutattunk be, több darab is elnyerte a tetszésem.
Ma pedig életem egyik legkülönlegesebb show-ján voltam, Arai Sara-n nevezetesen. Azért volt nagyon különleges, mert a bemutató alatt a Tokyo Symphony Orchestra 55 fős kórusa játszott és hátborzongatóan gyönyörű volt az egész. Nem viccelek, annyira elkapott az egész varázsa, fenomenális volt. Reggel válogatáson voltam, egy költözésen is átestem, aztán elmentem a helyszínre, előző nap volt a ruhapróba, tetszettek a ruhák, de semmi különösre nem számítottam. Elkészült a haj és a smink, majd ezután volt egy főpróbánk, akkor esett le nagyon az állam. Ahogy ott ült a kar a kifutó szélén és tökéletes összhangban játszottak, komolyan annyira nagyon gyönyörű volt és boldogság töltött el, hogy részese lehetek, és nem egy összevágott cd-re kell vonulnunk, hanem ezekre az élőben játszott, komolyzenei darabokra lépdesünk. A smink nagyon egyszerű volt, csak egy arany színű szemhélytust kaptam, a hajunk pedig csavartan összefogva.
Nekem egy ceruzaszoknya- poncsó kombinációm, és egy gyönyörű, földig érő fekete kabát lookom volt. Elnézést, nem készítettem képet sem ezekről, sem a zenekarról, a sminkes szobában hagytam a táskám a telefonommal együtt, de ha jelennek meg képek a show-ról, a legközelebbi bejegyzéshez csatolom őket.
A héten lesz még több bemutatóm, a blog folytatja működését. ;)
Jujj és még annyit, hogy iszonyúan sajnálom, hogy nem lehettem ott a GLAMOUR Women of the Year gálán. :( Johannával már január óta erről beszéltünk, hogy milyen ruhát veszünk fel, hogy megyünk, hogy majd nála alszok stb. stb. nagyon vártuk, akkor még nem tudtam, hogy ide kell jönnöm. Remélem, jövőre nem kell kihagynom!
