Felére csökkenti az Alzheimer kockázatát ez az étel, ami a te hűtődben is biztosan ott van

A tojás hatékony lehet az Alzheimer-kór ellen is
A tojás hatékony lehet az Alzheimer-kór ellen is
Fotó: Shutterstock

Ez is érdekelhet

Valkusz Milán: „A legtöbbször az első lépés a legnehezebb”

Valkusz Milán: „A legtöbbször az első lépés a legnehezebb”

2025. július 25.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Van egy olyan hétköznapi étel, amely a legtöbb konyhában megtalálható és a szakemberek nemrég megállapították, hogy fogyasztásával a demencia, illetve az Alzheimer-kór kockázatát is jelentősen csökkenthetjük.

  • Egy friss kutatás szerint heti egy tojás fogyasztása 47%-kal csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.
  • A tojás agyműködést javító hatása főként a benne található kolinnak és omega-3-zsírsavaknak köszönhető.
  • További kutatások szükségesek a javasolt összefüggések alátámasztására és a közegészségügyi következtetések levonására.

Egy friss kutatás során kiderült, hogy azoknak, akik hetente megesznek legalább egy tojást, 47 százalékkal kevesebb az esélyük az Alzheimer-kór kialakulására, mint azoknak, akik legfeljebb havonta egyszer fogyasztanak belőle. A szakemberek azt is megállapították, hogy a tojást rendszeres fogyasztók szervezetében kevesebb Alzheimer-kórral összefüggő mérgező fehérje halmozódott fel.

Jótékonyan hat agyunkra

A The Journal of Nutrition című folyóiratban megjelent tanulmányban összesen 1024 idős felnőtt adatait elemezték, akiknek az átlagéletkora 81,4 év volt. A résztvevők évente vettek részt szűrővizsgálatokon és kérdőíveket töltöttek ki étkezési szokásaikról. A kutatók 6,7 évig követték nyomon őket.

Ebben az időszakban kicsivel több, mint egynegyedüknél alakult ki Alzheimer-kór. Az adatok elemzése után jöttek rá arra a tudósok, hogy azoknál, akik hetente legalább egy tojást fogyasztottak, 47 százalékkal csökkent az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata a követés során, összehasonlítva azokkal, akik havonta egyet vagy még annál is kevesebbet ettek belőle.

Ugyanebben a tanulmányban 578 résztvevő agyának alapos vizsgálata után kiderítették, hogy azoknak a szervezete, akik hetente egy vagy több tojást ettek, nagyobb valószínűséggel mutatott kevesebb Alzheimer-kórral összefüggő fehérjefelhalmozódást.

Napi szinten fogyasztod ezt a zöldséget, pedig magasan a legmérgezőbb választás: jobb, ha vigyázol vele

Napi szinten fogyasztod ezt a zöldséget, pedig magasan a legmérgezőbb választás: jobb, ha vigyázol vele

Két fontos összetevő

Mi miatt lehet mindez? A szakemberek szerint a tojás agyműködést javító hatása két tápanyagnak, a kolinnak és az omega-3-nak köszönhető. Már korábbi tanulmányok is kimutatták, hogy a kolin elengedhetetlen a kognitív funkciókhoz.

„A kolin epigenetikus mechanizmusok révén szabályozza a memóriával, a tanulással és a kognitív funkciókkal kapcsolatos kulcsfontosságú gének megnyilvánulását" - idézi a Mirror a tanulmány szerzőinek szavait.

Hozzátették, a tojás gazdag omega-3-zsírsavakban is, amelyek szintén támogatják az agy egészségét a kor előrehaladtával. A szerzők szerint mindkét tápanyag szinergikus hatást fejt ki, azaz összefogva védik az agy egészségét az öregedés során.

Ez egyébként egybecseng egy korábbi kutatás eredményével, amely során kimutatták, hogy az Alzheimer-kórban szenvedő embereknél nagyobb a valószínűsége az omega-3-zsírsavak és a kolin hiányának.

További kutatásokra lesz szükség

A kutatók ugyanakkor most arra figyelmeztetnek, hogy további vizsgálatokra van még szükség a témában. Ha azonban azok is alátámasztják ezeket az eredményeket, akkor az fontos közegészségügyi következményekkel járhat és egy hatalmas lépés lehet az Alzheimer-kór ellen folytatódott küzdelemben.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)