előfizetésem
Hírlevél
Egy osztálynyi magyar gyerek hal meg évente bullying miatt, és a tanárok nem mindig tudnak segíteni
Nehéz kimondani, de egy osztálynyi tizenéves vet véget életének évente Magyarországon. Az öngyilkosság a hazai gyermekhalandóság második vezető oka. Balatoni Jocó pedagógussal az iskolai bullyingról és arról a védelmi hálóról beszélgettünk, ami egyelőre csak álom.
A magyar tizenévesek 85%-a már tapasztalt iskolai zaklatást, és ehhez képest csak 14% az arány, amikor közbelépett a tanár, pedig az esetek 40%-ról tudnak. William Golding hetven éve megírta a Legyek ura című regényében, mi történik, ha egy gyerekcsoportot magára hagynak. Valójában az egyik legpontosabb leírása annak, amit a pszichológia ma csoportos bántalmazásnak nevez. A sziget csak díszlet, a valódi történet a hierarchiáról, a kirekesztésről és a bűnbakképzésről szól — arról a mechanizmusról, amelyet az UNESCO három évvel ezelőtti jelentése szerint a világ iskolásainak egyharmada személyesen ismer.
„Nagyon sok iskolában van iskolapszichológus, de iszonyatosan leterheltek, 500 gyerekenként jut fél státuszú szakember egy intézményben ma Magyarországon. Számoljuk ki, ha évente egyszer akarna egy gyermek beszélni pszichológussal, arra sem lenne kapacitás. A zaklatás nem mindig látható, nem mindig ér véget az iskola kapujában, és a felnőttek – tanárok, szülők, pszichológusok – sokszor egyszerűen nincsenek felkészülve rá.” – mondja Balatoni Jocó szakember, és rögtön folytatja a legújabb adatokkal. „A jelenlegi UNICEF kutatás is azt bizonyítja, hogy minden hetedik gyermek küzd valami mentális betegséggel, és nincs külön Magyarországra vetített kutatás erről. ”
Tisza Gábor 16 éves volt, amikor 2021-ben felakasztotta magát. A baktalórántházai gimnázium diákját osztálytársai hosszú időn át zaklatták — csúfolták, megalázták, kiszorították. Az édesanyjának utoljára annyit mondott: „Inkább a halál, mint az iskola.” A tragédia az egész országot megrázta. Az iskola első reakciója a sajtónak: „Nem tudunk semmit az esetről.” Belső vizsgálat indult, a zaklatók sorsa nyilvánosan soha nem tisztázódott.
A szülők jelentős része még csak nem is hallott ezekről az online veszélyekről
Fontos ugyanakkor, hogy ez a jelenség nem csak Magyarországra jellemző. „A világon a negyedik halálozási ok gyerekeknél az öngyilkosság, Magyarországon a második" – emlékeztet a szakértő. Nex Benedict 16 éves volt, amikor meghalt. Az oklahomai középiskolás nemi identitása miatt több mint egy éven át zaklatták, a szülők ismételten jelezték az iskolának, az intézmény nem lépett közbe. 2024 februárjában a mosdóban három tanuló összeverte. Másnap Nex már nem élt. Biden elnök nyilatkozott az esetről, a középiskola diákjai az utcán tüntettek. Az iskola tagad minden felelősséget. A per ma is tart.
Tavaly megrázta Magyarországot a hír a 12 éves Niki tragédiájáról Gödöllőn, akit zaklattak, rugdostak is a folyosón rendszeresen, pusztán a kinézete miatt, ami miatt öngyilkosságot követett el. Ami közös, országtól függetlenül: a bántalmazás nem egyik napról a másikra alakult ki, és a felnőtt intézményrendszer, az iskola, mindegyik esetben tudott róla, vagy tudhatott volna. Mégsem lépett közbe. Az UNICEF magyarországi felmérése szerint
a tanárok az esetek 40 százalékáról tudnak, és mégis mindössze 14 százalékban avatkoznak be.
Ez a rendszer tökéletlensége, a védőháló és a szakemberek hiánya, és számtalan egyéb ok miatt van így. Balatoni Jocó hozzáteszi, hogy a gyerekeknél bekövetkező tragédiák mögött sokszor több, egymást erősítő tényező áll. „Kevés esetben derül ki, hogy a bullying áll a háttérben – ehhez komoly rendőrségi vizsgálatok, üzenetek átvizsgálása kellene. Nagyon sokszor rejtve marad az ok”. Ugyanakkor biztos benne, hogy a zaklatás ott van az okok között, a teljesítménykényszerrel, a szerelmi bánattal és a magánnyal együtt.
„Amikor a bullying a fő ok, akkor az azért nyilvánosságot kap – mint a tavalyi eset, ahol a 12 éves Nikit a testsúlya miatt bántottak folyamatosan.” A szakember hangsúlyozza a megelőzés fontosságát, az óvodákban, iskolákban olyan légkör kialakítása szükséges, ahol a gyerek meri jelezni, ha bántják. „A pedagógusnak pedig készen kell lennie ezt egyrészt komolyan venni – tehát nem elbagatellizálni, másrészt megtenni a szükséges lépéseket" – fejti ki Balatoni Jocó.
Három egyértelmű jel, amiből felismerhető, hogy egy gyermek iskolai bántalmazás áldozatává vált
Mi is a bullying?
A bullying meghatározása tudományosan körülírt: nem egyszeri incidens, hanem ismétlődő, szándékos bántás, amelynek hátterében mindig erőfölény áll – fizikai, életkorbeli, társadalmi. Jocó szerint a határvonalat nem mindig könnyű meghúzni, de vannak egyértelmű kritériumok. „Az, hogy valaki egyszer csúfol engem, még nem bullying. De ha rendszeresen teszi, és ebbe másokat is bevon, az már annak számít" – magyarázza, hozzátéve, hogy a tudományos álláspont szerint az erőfölény megléte mindig kulcsfontosságú tényező.
Érdemes különbséget tenni a természetes csoportfolyamatok és a valódi bántalmazás között is. Ahogy Balatoni Jocó fogalmaz: „A hierarchiaharc természetes folyamat egy közösségben. Akkor van baj, amikor ez szándékos bántássá megy át – akár verbális, akár fizikai formában.” A digitális világ megváltoztatta a bullying természetét. Ami korábban az iskola falai között maradt, ma 24 órán át, otthon is folytatódik. Az online zaklatás egyik legpusztítóbb formája az is, amikor valakit kizárnak – egy csoportból, egy chatből –, miközben mindenki értesíti, hogy ott lehetne, hogy érezze a hiányt. Balatoni Jocó külön kiemeli ennek a helyzetnek a kegyetlenségét: „Létrejön egy olyan osztálycsoport, amiben valaki nincs benne, de ő tud róla, hogy van ez a csoport – és arról is tájékoztatják, hogy ott róla is van szó.”
A zaklatás tehát akkor sem áll le, amikor éppen semmi konkrét nem történik. Az áldozatban ott él a folyamatos várakozás – mikor jön a következő üzenet, a következő megalázás. „Benne van az az állapot a gyerekben, hogy mikor fog megtörténni újra. Ez egy folyamatos stressz: tegnapelőtt küldtek ilyen-olyan képeket, mi lesz, ha megint küldenek?" – meséli a szakember. Az áldozat otthon sem tud kilépni a helyzetből – a telefon ott van a párnája alatt is.
Gyakori, hogy a bántalmazó gyermek, bántalmazó környezetből jár az iskolába - beszélgetés az iskolai bántalmazásokról Szajli Claudia pszichológussal
Nem elég a büntetés, komplex programra lenne szükség
Az egyik legelterjedtebb tévhit a zaklatással kapcsolatban az, hogy a bántalmazó gyerek tudatosan gonosz. Balatoni Jocó tapasztalata szerint az esetek döntő többségében szó sincs erről: a zaklató viselkedése tanult minta. Olyan kommunikációt utánoz, amit otthon lát, vagy máshol, ahol rendszeresen eltölt időt, pl. edzésen, külön órákon. „Nagyon kevés esetben van az, hogy a gyerek valójában gonosz. Inkább ezek tanult viselkedési formák – önmaga megvédése, mások ledominálása”– mondja a pedagógus.
Ez az öntudatlanság sok esetben azt is jelenti, hogy a zaklató nem érti, miért baj az, amit csinál. Ami otthon bevett kommunikáció, azt ő természetesnek éli meg – és viszi magával az iskolába is. Ebből következik a leggyakoribb kibúvó is, amit Jocó szerint mind gyerekek, mind felnőttek rendszeresen alkalmaznak: „De hát én csak vicceltem, te reagáltad túl – és akkor áthárítjuk az áldozatra, hogy ő túlérzékeny, ő is mimóza. Onnantól kezdve mindenki mentesítve van ez alól.”
Mindez azt jelenti, hogy a megoldás sem lehet egyszerűen büntetés. A zaklatóval ugyanúgy kell foglalkozni, mint az áldozattal – és a legtöbben elfelejtik a harmadik csoportot: a bámészkodókat. Ők vannak a legtöbben, ők látják, mi történik, és az ő bevonásuk nélkül a helyzet nem változhat meg tartósan. „Meg kell tanítani a bámészkodókat is arra, hogy milyen, amikor egy tömeg képes megállítani egy bántalmazást” – összegzi Balatoni Jocó. Szerinte a megoldás nem lehet csak büntetés –
a bámészkodók bevonása legalább annyira fontos, mint az áldozattal vagy a zaklatóval való foglalkozás.
„Ők vannak a legtöbben, akik látják, mi történik, de nem lépnek közbe – és ha őket megtanítjuk beavatkozni, akkor van esély a helyzet megváltoztatására." Sok esetben a zaklató maga is más közegben áldozat – ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni. „Ez nem felmentés, hanem annak felismerése, hogy a minták továbböröklődnek, ha nem kezeljük őket” – hangsúlyozza a pedagógus.
Ha a szülő megtudja, hogy a gyerekét bántják, szinte azonnal bekapcsol valami ősi, ösztönös: a megvédés vágya. Ez érthető és emberi – de a bullying kezelésében éppen ez jelenti az egyik legnagyobb akadályt. Balatoni Jocó látott már szülőt, aki az iskola előtt fogta el a zaklatót és megfenyegette. „Igazából csak igazoltuk a gyereknek a bullyingot ezzel" – mondja erről.
A másik véglet az elbagatellizálás: az a szemlélet, hogy „engem is bántottak, mégis felnőttem." Jocó szerint mindkét reakció mögött ugyanaz áll. „Hogyha az ember gyerekét bántják, akkor bekapcsolnak olyan dolgok, ami nem a nyugodt, higgadt, absztrakt kommunikációt erősíti” – fogalmaz a szakember. Bekapcsol a tigrisszülő, előjönnek a saját gyerekkori traumák – és a helyzet csak eszkalálódik.
A megoldás mindig az iskolával közösen keresendő. Magánakciók helyett párbeszéd szükséges, és a szülő edukáció kulcskérdés. „Mi a Felelős Szülők Iskolájával 15 éve foglalkozunk ezzel – cikkeket írunk, előadásokat tartunk. Nagyon sok oldalról próbáljuk ezt a szülő edukáció véghez vinni” – teszi hozzá Balatoni Jocó.
A pedagógusok helyzete ellentmondásos. Egyrészt ők azok, akik a legtöbb időt töltik a gyerekekkel – a terhelt órarendek mellett egy tizedik osztályos kamasz akár annyi időt tölt iskolában, mint egy felnőtt a munkahelyén. Másrészt a tanárképzés jellemzően nem készíti fel őket a bullying kezelésére. „Amikor én tanultam, tizenévvel ezelőtt, erről egyáltalán nem volt szó. Nem hiszem, hogy ma több hangsúlyt fektetnek erre. Jelenleg ez autodidakta módon történik, vagy úgy, ha egy tantestület időt áldoz rá” – mondja a pedagógus.
A rendszer egésze sem segít: a tanárok maguk is túlterheltek, miközben egyre több feladatot kapnak. A szakértő szerint ez nem csupán hozzáálláson múlik. „A pedagógusok mentalitásán is változtatni kell, de ezt egy rendszerszintű változás nem tud megoldani – ezt helyben kell az iskolának megoldani, vagy maga a pedagógus tudja azt mondani, hogy én most elkezdek másként tekinteni a gyerekekre.” Ehhez azonban, teszi hozzá, nem elég a jó szándék: képzések, frissebb irányelvek és külső szakemberek bevonása is szükséges. A megelőzés – drámapedagógiai, élménypedagógiai programok, osztálytermi előadások – sokat segíthet. Ilyen szervezetek elérhetők: a Hintalovon, az UNICEF, a Sulinyugi, vagy a Delta Produkció NEM OKÉ kampánya.
Erőteljes színdarab hívja fel a figyelmet arra, a gyermekkori zaklatás nem múlik el nyomtalanul
Kiégés és rendszerszintű terhelés
A WHO ma már gyermekkori kiégésről beszél. Magyarországon nem ritka, hogy a gyerek már az érettségi előtt kiégve hagyja el az intézményt – ugyanaz a jelenség, ami egy felnőttnél 10–15 év munka után szokott előfordulni. „Nem véletlenül foglalkozik ezzel a WHO – megjelent az a fogalom és diagnózis, hogy gyermekkori kiégés”. A felgyorsult világ, a túlzott digitális tartalomfogyasztás és a hatalmas iskolai terhelés együtt fejti ki a hatását. „Mindannyiunknak közösen lenne szükségünk mentális megsegítésre” – összegzi Balatoni Jocó. A szakember ezeket javasolná az iskoláknak:
- Bullying-megelőző programok bevezetése minden osztályban, lehetőleg már kiskorban
- Olyan légkör kialakítása, amelyben a gyerek mer szólni a tanárnak
- Mentálhigiénés munkacsoportok felállítása az oktatási intézményekben (pszichológus, mentálhigiénés szakember, képzett pedagógusok)
- Nemcsak az áldozattal és a zaklatóval, hanem a bámészkodókkal is foglalkozni
- Stresszkezelési technikák, mindfulness oktatása az iskolában
- Rendszeres szülőedukáció a bullying felismeréséről és kezeléséről
Irodalom és valóság
A beszélgetés végén irodalomra terelődik a szó. A Pál utcai fiúk, a Legyek ura, a Kincskereső kisködmön – mindegyikben van erőszak, bántalmazás, áldozat és közösségi nyomás. Balatoni Jocó szerint ezek az olvasmányok komoly lehetőséget rejtenek, amit az oktatás ritkán használ ki. „A Pál utcai fiúkban egy gyerek halálát okozzák konkrétan a többiek azzal, hogy beküldik a hideg vízbe. Erről lehet, hogy van olyan irodalomtanár, aki beszél – de hogy ez is bullying, azt nem mindig mondjuk ki” – fejti ki a pedagógus.
A magyar kötelező olvasmányok tele vannak halállal, bűntudattal, gyerekáldozatokkal. „A Kincskereső kisködmönben meghal Gergő kishúga torokgyíkban, a Vukban az egész róka família elpusztul a legelső oldalakon – a magyar irodalom vagy a kötelező irodalom nem a legvidámabb" – mondja Jocó némi iróniával. De pont ezért lehetne velük dolgozni, valódi beszélgetést indítani a gyerekekkel. „Az irodalomban nagyon sok olyan lehetőség van, amikor lehet beszélni a bullyingról. De nem mindig élünk ezzel.” Egy jó irodalomóra akár az is lehetne, amikor a gyerekek felismerik: amit a könyvben látnak, az olykor ott van az osztályteremben is.
