előfizetésem
Hírlevél
Így békélhetsz meg a múlttal, ha úgy érzed, messze kerültél az eredeti céljaidtól
Bele sem gondolunk abba, hogy milyen gyakran találkozunk gyermekkori önmagunkkal - mondjuk a tízéves, homokos kezű, világmegváltó terveket szövögető kiadásunkkal. Sokszor előtűnik, csak nem hagyjuk érvényesülni. De vajon felmerült-e már benned az, hogy ez a bizonyos önmagad akkor, mennyire bólogatna vagy inkább csalódott lenne a mostani valódtól. Nem, ez nem egy kapuzárási vagy életközepi válság kérdése, hanem egy mély, egzisztenciális önvizsgálat első pontja.
Mindannyian hordozunk magunkban egy belső gyermeket, aki egykor fodrász, űrhajós, buszsofőr, orvos, herceg vagy hercegnő akart lenni. Ahogy azonban teltek az évek, a gyermeki naivitás lángolását fokozatosan felváltotta a felnőttlétünkben jelenlévő kompromisszumok szürkesége és a társadalmi elvárások rideg valósága. De vajon az álmok háttérbe szorulása egy törvényszerű veszteség, vagy inkább a személyiségfejlődés elkerülhetetlen folyamata?
Amikor a gyermeki fantázia és a realitás találkozik
Tízéves korunkban a világ még a lehetőségek tárházának tűnik. Végtelen idő, energia, pénz. Ebben az életkorban az identitás még mentes minden korláttól. A vágyakat nem befolyásolja a hitelek nagysága, a munkaerőpiaci fluktuáció vagy éppen a tehetség korlátainak felismerése. Ilyenkor még minden álom kompromisszummentes. A felnőtté válás folyamata során azonban megtanuljuk, hogy a vágyainkat bizony a realitás talajához kell mérni. Nem mindenkiből válhat asztronauta, és nem is mindenkiből válik sikeres művész sem.
Ez a szembesülés sok esetben traumatikusnak tűnik, ám a pszichológia szerint ez a metamorfózis szükséges a lelki egészség megteremtéséhez. A felnőttkor nem a célok megöléséről, eltörléséről szól, hanem azok finomhangolásáról. Amikor meglátjuk a valóságot, akkor lehetőségünk nyílik arra, hogy az akkori álmok egy részét átmentsük a jelenbe. Aki például híres regényíró akart lenni, abból még válhat újságíró vagy magyar tanár. Aki űrhajós álmokat szövögetett, ő is kutathat még ebben a témában, válhat csillagásszá. Aki pedig hollywoodi színészkarrierről álmodott, az is játszhat nagysikerű darabokban a helyi színházban.
Így gyógyítsd a belső gyermeked, hogy a párkapcsolatodban is boldog lehess
Az értékrend átalakulása
Ahogy idősödünk, az értékrendünk egy sokszor észrevétlen átrendeződésen megy keresztül. Ami tízévesen prioritás volt, azt harminc- és negyvenévesen gyakran felváltja a stabilitás, az érzelmi biztonság és a mély emberi kapcsolódások iránti igény. Ekkor döbbenünk rá, hogy a siker nem biztos, hogy a reflektorfényben keresendő, abban, hogy mindenkinek megmutathatjuk kik vagyunk, mit értünk el.
Egy csendes, kiegyensúlyozott élet, amiben helyet kap a kreativitás és a belső béke, sokszor jóval nagyobb teljesítmény, mint a gyermekkori ambiciózus fantáziánk megvalósulása.
A tízéves önmagunk talán kezdetben értetlenül állna a hétköznapi unalmas rutinunk előtt, de ha megértené a döntéseink mögött rejlő felelősségvállalást és szeretetet, akkor valószínűleg máshogy látná az eredményt.
Nekem annak idején két nagy vágyam volt. Először fodrász szerettem volna lenni, majd utána, mikor már kicsit ráláttam a munka világára, akkor egy kikötésem volt: nekem nem lesz főnököm, és végre szabad leszek. Sosem gondoltam, hogy vállalkozó leszek, és nem egy valakinek fogok dolgozni. De abban az időben az agyam nem jutott el odáig, hogy attól, ha valaki saját magáért felel, még bizony lesz főnöke: sok kicsi, de lesz. És a szabadság kérdése sem annyira egyértelmű, mint azt akkor sejtettem.
Tehát maga az álom, a cél megvolt, de közel sem olyan színes a világ akkor sem, ha valamilyen formában ez megvalósul. Felnőttként már látom: az akkori vágyak bár hasonlíthatnak a mostani életemhez, rengeteg dologban eltérnek egymástól.
A kompromisszum és az érettség dilemmája
A belső hangunk gyakran mardos bennünket. Vajon tényleg azért mondunk le a művészi ambíciónkról, mert fontosabbá vált a kiszámítható megélhetés, vagy egyszerűen csak félünk egy esetleges kudarc lehetősége miatt? A határvonal a belátás és a gyáva megfutamodás között igen vékony és könnyen elmosódik. Az egónk ugyanis hajlamos a kényelmes dolgokat követni, hogy megóvjon bennünket a fájdalomtól.
Gyakran nehéz megkülönböztetni, hogy a gyermekkori álmaink feladása egy felnőtt döntés vagy egy kudarcot elkerülő megalkuvás eredménye. De vajon, hogyan tehetünk különbséget a kettő között? Erre Bede Anna, coach és mentálhigiénés szakember adta meg a választ.
„A kérdés talán nem is az, hogy ragaszkodjunk-e a gyermekkori álmainkhoz, hanem az, hogy merjük-e időről időre felülvizsgálni őket. Változásban lévő emberek vagyunk, ezért természetes, hogy álmaink, céljaink és prioritásaink is velünk együtt változnak. A felnőttséghez nem a merev ragaszkodás vezet, de persze az sem, ha minden nap új irányba fordulunk. Az egészséges működést sokkal inkább a rugalmasság és az önreflexió támogatja.” - mondta el, majd hozzátette, hogy az érettségből fakadó elengedést gyakran megkönnyebbülés és belső nyugalom kíséri.
„Ha a döntésünk összhangban van azzal, akik most vagyunk, új értékek, új lehetőségek jelenhetnek meg az életünkben. A megalkuvás ezzel szemben hiányérzetet vagy azt az érzést hagyja maga után, hogy valójában esélyt sem adtunk magunknak.” A szakember szerint érdemes feltenni magunknak a kérdést: „Magamért döntök vagy valami ellen?” Ő úgy gondolja, hogy fontos, hogy időt és teret hagyjunk a valódi válasznak. Ez önismeretet és őszinteséget igényel, mert a felszínen könnyen meg tudjuk magunknak magyarázni, hogy miért jó az úgy, ahogy van.
Megbékélés a múlttal
A kulcs a belső béke eléréséhez nem a tízéves kori önmagunk megtagadása, de nem is a múltban rekedt vágyak kergetése. A feladat a kettőt egyesíteni, és beültetni azokat a részeket a mostani életünkben, amelyek reálisak a jelenlegi mindennapjainkba.
Meg kell tanulnunk hálásnak lenni arra a gyermekre, akik akkor voltunk, hiszen az ő szenvedélye és tiszta elméje adta meg a kezdeti löketet a mai életünkhöz.
„Segíthet az is, ha elképzeljük a jövőbeli önmagunkat. Mire lenne büszke? Hogyan bátorítana minket? Milyen tanácsot adna ebben az útkereszteződésben? A jövőbeli én nézőpontja segíthet kilépni a pillanatnyi félelmek és bizonytalanságok szűk perspektívájából és összehangolni jelenlegi döntéseinket a mélyebb értékeinkkel és a hosszútávú céljainkkal.” - mondta el Bede Anna, majd kifejtette, hogy az is teljesen rendben van, ha azt mondjuk: a félelmem most erősebb, mint a bátorságom. „Ez önmagában még nem kudarc. Sokkal fontosabb, hogy tudatában vagyunk-e az aktuális választásunk mozgatórugóinak, vagy okos magyarázatokkal elrejtjük magunk elől.”
Ha képesek vagyunk arra, hogy a mai életünket ne a hiány, hanem a sikeres része felől szemléljük, akkor a gyermekkori énünk bizony ott lesz mellettünk, hogy reményt adjon. Nem az a fontos, hogy pontosan azt az utat jártuk-e be, amit akkor elképzeltünk. Sokkal inkább az, hogy a mostani választásaink mögött tiszta szándék rejlik vagy a kudarc félelme. Ha a válasz az előbbi, akkor az egykori kisfiú vagy kislány amellett, hogy büszke lenne ránk, még megkönnyebbülve ránk is mosolyog.
