előfizetésem
Hírlevél
Egyetlen kérdés, amit érdemes feltenned magadnak, ha nagy álmaid vannak
A TikTok és a közösségi média egyik legnépszerűbb trendje arra biztat, hogy higgyünk a vágyott jövőnkben akkor is, ha annak még semmi nyoma a jelenben. De vajon tényleg erősíti az önbizalmunkat a „delulu” szemlélet, vagy inkább segít elkerülni a valóságot? Pszichológussal jártuk körbe, mikor válik a pozitív gondolkodás valódi erőforrássá, és mikor lesz belőle érzelmi menekülés.
Ha hallottad már azokat a mondatokat, hogy: Hidd el, hogy sikerülni fog!” „Viselkedj úgy, mintha már ott lennél, ahová el szeretnél jutni!” „Ne foglalkozz a realitással, csak higgy magadban!” - akkor valószínűleg az elmúlt évek egyik legnépszerűbb internetes jelenségével találtad szemben magad, ami nem más, mint a delulu. A szemlélet - amely a „delusional” (téveszmés) szó játékos rövidítéséből született - lényege, hogy akkor is higgyünk a vágyott jövőnkben, amikor annak még kevés kézzelfogható jele van a jelenben.
Sokan úgy gondolják, hogy ez a hozzáállás segít növelni az önbizalmat és bátrabban belevágni új dolgokba. Mások szerint viszont könnyen átcsúszhat a valóság tagadásába és a problémák elkerülésébe. De hol húzódik valójában a határ az egészséges önbizalom és a realitáskerülés között? „A pozitív jövőkép önmagában nem káros, sőt pszichológiai szempontból kifejezetten fontos erőforrás lehet. A probléma nem azzal van, ha hiszünk magunkban, hanem azzal, ha a hit átveszi a cselekvés helyét” – mondja Mészáros Dóra pszichológus.
A hit önmagában nem probléma
A pszichológia régóta tudja, hogy nem kizárólag a képességeink határozzák meg, mire vagyunk képesek, hanem az is, hogy mit gondolunk saját lehetőségeinkről. Ha valaki elhiszi magáról, hogy képes fejlődni, nagyobb eséllyel próbálkozik újra egy kudarc után, több energiát fektet a céljaiba, és kitartóbb marad a nehézségek ellenére is.
„A fejlődés sokszor már a képzeletben elkezdődik. Először elképzeljük magunkat egy új helyzetben, egy új szerepben vagy egy vágyott élethelyzetben, és csak ezután kezdünk el tenni érte. Ebben az értelemben a pozitív jövőkép fontos motivációs erőforrás lehet” – magyarázza a szakértő.
A vágyott jövő elképzelése tehát önmagában nem önbecsapás. Sok esetben éppen ez ad lendületet a változáshoz.
Így teszi tönkre a mesterséges intelligencia az önbizalmunkat, és még csak észre sem vesszük
Mikor fordul át a remény realitáskerülésbe?
A nehézség ott kezdődik, amikor a fantáziálás már nem ösztönöz cselekvésre, hanem helyettesíti azt. „A jövőről való álmodozás átmenetileg csökkentheti a szorongást és a bizonytalanságot. Ilyenkor azonban könnyen előfordulhat, hogy nem a problémák megoldására koncentrálunk, hanem arra, hogy jobban érezzük magunkat anélkül, hogy valóban szembenéznénk velük” – mondja Mészáros Dóra.
A pszichológiában ezt érzelmi elkerülésnek nevezzük. Ilyenkor a fantázia egyfajta menedékké válik a kellemetlen érzésekkel szemben. Ahelyett, hogy a jelenlegi helyzetünkön dolgoznánk, egy idealizált jövőbe kapaszkodunk. Ez rövid távon megnyugtató lehet, hosszú távon azonban könnyen megrekedéshez vezethet.
Ez az oka annak, hogy nem látod tisztán, mennyire jó és sikeres ember vagy
Amikor a „delulu” valójában nem a jövőről szól
Bár kívülről úgy tűnhet, hogy a jelenség elsősorban a túlzott optimizmusról szól, a háttérben gyakran egészen más folyamatok állnak. „Sok esetben nem maga a vágyott jövő a lényeg, hanem az, hogy az ember szeretne eltávolodni a jelenben megélt tehetetlenségtől, szégyentől, kudarctól vagy bizonytalanságtól. A fantázia ilyenkor védelmi funkciót tölt be” – fogalmaz a pszichológus.
Természetesen mindannyian használjuk ezt a mechanizmust bizonyos mértékig. Elképzeljük, hogy egyszer jobb lesz, hogy sikerülni fog vagy hogy változni fognak a körülmények. Ez a remény természetes része az emberi működésnek. A gond akkor jelentkezik, amikor az álmodozás már nem segít elviselni a jelent, hanem eltávolít tőle. „A legstabilabb remény mindig a realitás talajából nő ki. Ahhoz, hogy valóban változtatni tudjunk az életünkön, először látnunk kell azt a helyzetet, amelyben éppen vagyunk” – teszi hozzá a szakértő.
Honnan tudhatjuk, hogy átléptük a határt?
A szakértő szerint érdemes időnként őszintén megvizsgálni, hogyan viszonyulunk a céljainkhoz és a vágyainkhoz.
Figyelmeztető jel lehet például, ha:
- egyre többet fantáziálunk, miközben egyre kevesebbet cselekszünk;
- kizárólag külső körülményektől várjuk a változást;
- figyelmen kívül hagyjuk a visszajelzéseket és a tényeket;
- a jelenlegi problémák megoldása helyett csak a jövőbeni „megmentő forgatókönyvekben” bízunk;
- a nehéz érzések helyett folyamatosan egy idealizált jövőbe menekülünk.
„Ilyenkor a remény már nem erőforrásként működik, hanem inkább pszichológiai fájdalomcsillapítóként. Rövid időre enyhíti a feszültséget, de nem segíti a valódi változást” – mondja Mészáros Dóra.
A valódi önbizalom nem minden
Sokan összekeverik az önbizalmat a rendíthetetlen optimizmussal, pedig a kettő nem ugyanaz. Az egészséges önbizalom nem azt jelenti, hogy biztosak vagyunk a sikerben. Inkább azt, hogy bízunk abban: képesek leszünk megbirkózni az előttünk álló kihívásokkal, akár sikerrel járunk, akár hibázunk közben.
„A valódi önbizalom nem arra épül, hogy minden tökéletesen alakul majd, hanem arra, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni, tanulni és fejlődni a nehezebb helyzetekből is” – hangsúlyozza a pszichológus. Ez a hozzáállás sokkal stabilabb alapot jelent, mint a puszta pozitív gondolkodás.
Hol a határ aközött, hogy vágyunk valamire és hogy teszünk is érte?
A kérdés végső soron nem az, hogy hiszünk-e a céljainkban, hanem az, hogy a hitünket összekötjük-e konkrét lépésekkel. Érdemes feltenni magunknak egy egyszerű kérdést: ha holnaptól eltűnne minden motivációs idézet, inspiráló videó és pozitív megerősítés, maradna-e valamilyen kézzelfogható lépésem a célom felé? Ha a válasz igen, akkor valószínűleg a remény és a cselekvés egészséges egyensúlyban van. Ha nem, akkor könnyen lehet, hogy inkább a fantázia tartja életben a vágyott jövőt.
„Az érett önbizalom nem azt mondja, hogy biztosan sikerülni fog. Hanem azt, hogy látom a valóságot, látom a nehézségeket, és ennek ellenére is hajlandó vagyok elindulni” – foglalja össze Mészáros Dóra. A „delulu” szemlélet tehát önmagában nem káros. A hit, a remény és a pozitív jövőkép fontos pszichológiai erőforrások lehetnek. A kulcs azonban az, hogy ne álljunk meg az álmodozásnál. A valódi változás nem akkor kezdődik, amikor biztosak vagyunk a sikerben, hanem akkor, amikor a bizonytalanság ellenére is megtesszük az első lépést.
