előfizetésem
Hírlevél
Feminista vagyok, ezeket a döntéseket hoztam az esküvőmön
Idén megkérték a kezem (most lehet sikítani). Amire bár bevallom, a romantikus énem vágyott, míg a feminista inkább ódzkodott tőle. Az esküvők, amennyire kívülről a „nők nagy napjának” tűnik, belülről máig egyenlőtlen szerepvállalásokat hordoznak magukban. Milyen döntéseket hozhatunk, hogy ez az ünnep valójában a kölcsönös partnerségen alapuljon?
Ebben a cikkben nem a házasságon belüli hosszú távú egyenlő szerepvállalásra, hanem az esküvői hagyományok feminista újrakeretezésére koncentrálok. Ugyanakkor ez a kettő kéz a kézben járnak és legalább 4000 évvel ezelőtt Mezopotámiából erednek, így az emberiség egyik legtartósabb hagyományának számítanak. Az ókorban az esküvők nem csupán személyes mérföldkövek voltak, hanem nyilvános ünnepségek is, amelyek mély kulturális és társadalmi jelentőséggel bírtak.
Máig maradtak meg olyan hagyományok, amelyek többé nem tükrözik a párok kölcsönös egymás iránt érzett elköteleződését. Én imádok ünnepelni, ezért is gondolom, ha valakivel az ember egy életet szeretne leélni, az megérdemel egy olyan napot, ami erről a kapcsolódásról szól. Ugyanakkor miért kellene két embernek, akik meg akarják ünnepelni a szerelmüket és együtt akarnak élni, keresztül menniük egy esküvőn, vagy egyáltalán miért kellene megházasodniuk?
Gazdasági szerződés, jogi és pénzbeli előnyök. Értem én, de a lényegre törve mit keres az állam, az egyházzal egyetemben, amikor jóváhagyja az állampolgárok magánkapcsolatait? Azáltal, hogy az állam egy bizonyos kapcsolati formát legitimál, másokat pedig nem, megszilárdítja a monogámiát és a patriarchátust, miközben leértékeli és jogfosztja az egyéb életformákat és azokat az embereket, akiknek a házasságkötés nem opció.
Ide tartoznak az egyedülállók, a nyitott vagy poliamor kapcsolatokban élők, LMBTQ közösség bizonyos tagjai, valamint olyan társadalmilag kirekesztett csoportok, akik különböző okok miatt kisebb valószínűséggel házasodnak meg. Ezek tudatában, ha már erre adom a fejem, igyekszem az esküvő megszokott sarokköveit újragondolni, és olyanra formálni, ami támogatja a világnézetem, és a páromat sem szorítja háttérbe. Hisz ez a nap nem a menyasszony nagy napja, a beteljesülés, a célba érés. Hanem két ember közös döntése, hogy egymás iránt a szeretteik előtt is szeretnének kifejezni elköteleződésüket.
Az érzelmi intelligencia lesz az új státuszszimbólum, az oka meglepő
Meglévő szokásaink feminista átkeretezése: az előkészületek
A 2000-es évek romantikus vígjátékain felnőve, ha egy valamit megtanultam, az, hogy az esküvő egyik legnagyobb kérdése: vajon bele fogok férni a bizonyos ruhába? Amint megtörténik a lánykérés (bár ez történhet fordítva is, úgy, ahogy kölcsönösen is), a menyasszony önsanyargató fogyókúrába kezd, hogy beleférjen álmai ruhájába. A Kate Hudson és Anne Hathaway főszereplésével bemutatott Wedding War vagy magyarul Csajok háborújában hangzik el ikonikusan, hogy a tervező nem hajlandó egy bizonyos méretnél nagyobb ruhákat készíteni, így Liv (Kate Hudson) mindent megtesz azért, hogy elérje a várva várt méretet.
Pedig erre semmi szükség sincs, változtassuk meg az alakunk, viseljünk olyan hajat és sminket, mint még soha életünkben. Ez nem önmagunk legjobb változata, hanem az, amire rá sem ismerünk. Nem arról van szó, hogy ne lehetne megadni a módját, hanem arról, hogy emlékezzünk: a partnerünknek nem az lebegett a szeme előtt, hogy fogunk kinézni, amikor az oltárhoz sétálunk, hanem az a sok közös emlék és beszélgetés, amikor letérdelt.
Meglehet, ismerek olyat, aki melegítőben volt, előző héten rossz árnyalatra befestett hajjal és esőkabátban, amikor feltették neki a nagy kérdést. De így már egy percet nem fog aggódni, hogy fog kinézni a nagy napon, annál már minden jobb lehet. Kiválasztottuk a ruhát, nem egy, nem két mérettel kisebben, hanem a sajátunkban. Aminek fehér színe a menyasszony szüzességét, így erényét hivatott jelezni. A fekete szmoking vajon micsodát?
Mivel ma már ezek olyan hagyományokká váltak, ahol az esztétika uralkodik a mögöttes tartalom felett, szabadon választhatjuk az ikonikus világos színt, csakúgy, mint bármely másikat. Hasonlóképpen a menyecskeruháról, aminek piros színe az elhált (használjuk még ezt a szót) frigyet (és ezt?) jelképezi. Rugózhatunk a színeken, hisz most én is épp ezt teszem, mivel azt gondolom érdemes látni a hagyományok mögöttes tartalmát ugyanakkor nem ez adja az egyenlőség esszenciáját. A feminista esküvő alappillérei az egyenlő döntés joga, a szabad választás megléte és a változásokra való nyitottság.
Eljegyeztek? Ezek lesznek 2026 legnagyobb menyasszonyiruha-trendjei
Boldogan éltek, ameddig meg nem haltak, mert nem volt az esküvőn vőfély
Tegyük fel, hogy az előkészületek során azt vettük figyelembe, ami nekünk örömet okoz, és nem mások elvárásainak tettünk eleget. A nagy nap is tartogat olyan momentumokat, amire Jeanne D’Arc biztosan nemet mondott volna. Mint például arra, hogy az apja vezeti őt az oltárhoz, hogy „átadja”, és így – akár egy tulajdont – egyik férfitól a másikhoz kerül. Ennek, ha ma már csak ezt jelképesen is éltetjük, akkor is érdemes átgondolni, ha feminista szemszögből közelítenénk meg a ceremóniát.
Meghagyhatjuk ezt a pillanatot apukánkkal, vagy mindkét szülőnk végigkísérhet, megkérhetjük egy testvérünket, jó barátunkat, egyedül, de akár a párunkkal közösen is bevonulhatunk. Templomi szertartásnál a lelkész, aki a legtöbb vallásban ma is többnyire férfi, engedélyt ad egy ponton a vőlegénynek, hogy megcsókolja a nőt, mintha ez az ő hatáskörébe tartozna, kizárólag.
A férfi csókol, a nőt megcsókolják. Bár a vallási szertartásokon korlátozottan változtathatjuk meg a szöveget, arról tehetünk, hogy a polgári alkalmával olyan mondatokat használjunk, amik a kapcsolat egyenlőségét és egyediségét hangsúlyozzák. Ezt átbeszélhetjük a ceremóniamesterrel vagy anyakönyvvezetővel. Túllépve azokon a frázisokon, hogy a férfi hozzámegy, a nőt meg elveszik feleségül. Nem is két félről beszélgetünk, hanem remélhetőleg egészekről, akik nem a kapcsolat által szeretnének kiteljesedni, hanem így gazdagítani az életüket egy társsal, aki elkíséri őket ezen az úton.
A név kérdésköre is érdekes, és feminista újragondolásért kiált. Természetesen mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy szeretne-e új családnevet, hisz ezen a ponton nem mindegy, hogy annak a férfinak viseljük, akinek részben az életünket köszönhetjük, vagy azét, akihez hozzámegyünk. Mostanában azonban elterjedt, hogy a pár mindkét tagja felveszi egymás vezetéknevét, így alkotva egy új egységet, vagy választanak egy újat közösen. Abszolút élhetőbb, mint mondjuk a Kovács Jánosné?
Jánosné érdekesen hangzó, germán eredetű női név, jelentése: megváltoztattam a saját nevem a házasság jegyében. Itt is, mielőtt belekavarodnánk, mi a határ a feminizmus és a trade wife között: a szabad választás joga. Ha amúgy sem beszélsz apáddal három éve, vagy sosem volt az életed része, de a párod nevét úgy érzed, szívesebben viselnéd, hajrá! Nincs vele gond, de tudd, éppen annyi joga van neki felvenni a te nevedet. És akkor lehetne mondjuk Horváth Karolinbá.
Én nem tervezem felvenni, és ettől nem érzem, hogy kevésbé lenne hiteles az esküvőnk vagy tartoznék majd a férjemhez.
Egymáshoz tartozunk nem pedig én hozzá
Van egy dolgot amit már azelőtt tudtam hogy nem szeretnék, mielőtt ismertem volna a feminista szót. Kiskoromtól kezdve kikészülök a vőfélyektől, felteszem, nyolcévesen sem értettem annyira a poénokat, amik a köré épültek, milyen nehéz a házas férfiaknak, és micsoda áldozat, hogy elviselik a feleségeiket.
A durvább viccek pedig nem állnak meg a vőfélynél, kivéve, ha kitiltjuk 50-től felfelé a férfiakat az esküvőről. Végül is a gyerekmentes lagzik is mára teljesen elfogadottakká váltak. Édesapám, és így feltételezem más férfiak is, ennél magasabb érzelmi intelligenciával rendelkeznek, úgyhogy természetesen ez csak egy gondolatkísérlet volt, ugyanakkor vőfélyt továbbra sem engedek közel az esküvőnkhöz. Ha valaki pedig szintén feministábbá szeretné tenni a nagy napot, érdemes meggyőződni, hogy a kiválasztott nem az 500 nőgyűlölő vicc könyvből inspirálódott az esemény narrálásához.
Majd az est során, amikor már javában életek a vendégek az ingyen alkohol adta lehetőséggel, hangzik fel a kiáltás: Eladó a mennyasszony! Avagy következik a menyecsketánc ami régi hagyomány szerint a mennyasszony utolsó tánca lányként, hiszen a nászéjszaka ekkor még nem történt meg. Ilyenkor lehet dobálni őt pénzzel, vagy azt a padlóra szórni majd onnan söpörni fel. Én szívesen táncolok bárkivel akit meghívok az esküvőnkre, de nem ilyen körülmények között.
A pénzbeli ajándékokat szívesebben fogadom egy erre a célra szolgáló dobozba, de már az is jobb ha a pár esetleg együtt táncol a házasság alapjait biztosító bankokért. Szó mi szó az esküvő egy ezerféleképpen megközelíthető rituálé. Ez a házasság 0. lépcsőfoka, egy nap, amire biztos emlékszünk. Én úgy szeretnék emlékezni rá, hogy nem az én, hanem a mi nagy napunk legyen, ahol megélhetem a feminista és romantikus énem is, amiknek nem kell egyáltalán kizárniuk egymást. Most már tudom.
