előfizetésem
Hírlevél
Rájöttem, hogy a karrier nem létra, hanem mászófal, és elmondom, miért
Ferenc pápa kidobóként dolgozott, a KFC alapítója benzinkúton alkalmazott volt, Oprah Winfrey pedig hírolvasóként kezdte a pályáját. Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a siker egy egyenes vonal mentén épül fel, a valóság ennél jóval kacskaringósabb. Ha húszas-harmincas éveidben még keresed az utadat, egyik munkahelyről a másikra váltasz, vagy éppen teljesen új területre kacsintgatsz, lehet, hogy nem lemaradásban vagy – hanem éppen építed azt a karriert, ami valóban hozzád illik.
Egy 2024-es amerikai kutatás alapján a 25–34 éves munkavállalók átlagosan maximum 2,7 évet maradnak egy munkahelyen. Az elmúlt négy évben én is voltam angoltanár, bébiszitter, eladó, modellfotós és újságíró is. Az pedig már külön cikket érdemel, milyen valójában, ha valaki elkezd szabadúszó karriert építeni. Fiatal felnőttként érzem, az embernek jobb minél több dolgot megtapasztalnia. Mégis, nehéz magunk előtt látni azt a jövőt, amit elképzelünk, ha 16 év tanulással a hátunk mögött olyan munkát végzünk, ami nem illik bele abba a képbe.
Először egyetem mellett dolgozol, majd gyakorlati helyet kell találnod, a diplomád kézbe vételével egyidejűleg viszont nem kapod meg álmaid állását. Egyik munkahelyből a másikra váltasz anélkül, hogy igazán tudnád, mit szeretnél. Első körben én is hibáztattam magam, hogy nem próbálkozom eléggé, és szégyelltem a munkámat, amit a szabadúszás mellett kénytelen voltam elvállalni.
Most megmutatom, nekem mik segítettek ráébredni arra, hogy nem csak lineáris karrierút mentén válhat valaki sikeressé, és nem baj, hogy egyik nap hot-dogárus, másik nap meg állatorvosi asszisztens vagy, bármit is képzeltél, ha megtalálod a módját, hogy apró lépésekben haladj felé, az jelzi, hogy valójában igazán szeretnéd. A karrierlétra pedig, mint fogalom, feledésbe merülhet.
Miért érzünk bűntudatot, amikor végre nemet mondunk?
Nézzük a pozitív oldalát annak, hogy nem tudjuk, mit hoz a holnap
A Harvard Business Review egy közleményében a karriert egy mászófalhoz hasonlította, ahol jobbra, balra, kicsit le, miközben fokozatosan felfelé haladunk annak érdekében, hogy elérjük a csúcsot, nem úgy, mint egy létránál, ahol vagy egy lépést le, egy lépést fel tudunk haladni. Ez a hasonlat pedig máris kevésbé ébreszt bűntudatot az emberben, ha nem éppen ott tart, ahol szeretne. A siker amúgy is egy olyan dolog, aminek definícióját saját magunkban kell személyesen felállítani.
Ha az még nem lenne elég, egy ausztrál karrier-tanácsadó iroda is a védelmébe vette azokat, akik nem lépcsőfokokban, hanem hurkokban haladnak céljaik felé. Szerintük a gyakran munkahelyet váltók szellemileg ösztönzőbb karriert építenek. A legtöbb munkakörben a tanulási görbe kezdetben nagyon meredek, majd idővel ellaposodik. Meglátásuk alapján két év után ugyanabban a munkakörben gyakran már kevés újat lehet tanulni. Ez felvetette bennük is a kérdést: hogyan tartják frissen a gondolkodásukat azok, akik húsz évig ugyanazon a munkahelyen dolgoznak?
Megfoghatjuk ezt arról az oldalról is, hogy ha rendszeresen új munkába kezdesz, folyamatosan új kihívásokkal találkozol, így a tanulási görbéd magas marad. Idővel pedig rájössz, hogy azt a rengeteg különféle dolgot, amit tanultál, hogyan lehet összekapcsolni egymással, és mi az, amiben kifejezetten tovább mélyítenéd a tudásod.
Fintor Fruzsina: „Harminckét évembe telt elfogadni önmagam”
Ha hiszünk a képességeinkben, minden rendben lesz
Az ausztrál iroda tett egy másik szokatlan kijelentést is, szerintük a gyakran munkahelyet váltóknak stabilabb a karrierjük. Amire így első körben furcsán felvontam szemöldököm, de megismerve a nézőpontjukat, más belátásra bírtak. Úgy gondolják, naivitás, ha azt várjuk, hogy egy vállalat biztosítsa a hosszú távú stabilitást. Ha azonban hiszünk saját képességeinkben, és ennek megfelelően építjük a karrierünket, akkor nincs ok az aggodalomra. A stabilitást a munkán kívül az egzisztenciánkkal teremtjük meg.
Ennek egyik legfontosabb eszköze a kapcsolatépítés. Azt ajánlják, építsük tudatosan a szakmai kapcsolatainkat. Az új állások jelentős részét ugyanis ismeretségeken keresztül töltik be. Tapasztalataik alapján azoknak, akik több vállalatnál dolgoztak, általában sokkal szélesebb kapcsolati hálójuk van, mint azoknak, akik hosszú ideig egyetlen munkahelyen maradnak. Ezért vezethet a gyakori munkahelyváltás nagyobb karrierbiztonsághoz.
Ki gondolta volna, de úgy tűnik, érzelmi érettségre vall, hogy nem megyek bele olyan állásokba, amik bár más szemével jó lehetőségnek tűnnek, én a zsigereimben érzem, hogy nem tartozom abba a közegbe. Mint kiderült, komoly önismeretre van szükség ahhoz, hogy valaki felismerje, mit szeretne a következő lépésként a karrierjében, és merjen továbblépni egy olyan helyről, amely ugyan biztonságosnak tűnik, de már nem szolgálja a fejlődését.
Komoly elkötelezettség kell a személyes fejlődés iránt ahhoz is, hogy valaki feladja a kényelmes megszokást, és újra meg újra vállalja az új kihívásokkal járó tanulási folyamatot. Így nem kínos legidősebbnek lenni az iskolapadban vagy egy munkahelyen, hanem konkrét dicsőség. Vannak, akik gyerekkoruktól tudják, hogy orvosok szeretnének lenni, mások otthon maradó szülőként találják meg önmagukat. Az, hogy mi számít sikeres karriernek, személyfüggő, ugyanabban a pozícióban lehet szárnyalni és szenvedni is.
A munka értéke pedig nem egyenlő a belső értékkel, bármennyire is szeretné ezt elhitetni a munkaerőpiac. Ha sikerül ezeket a berögződéseket levetkőznünk, rögtön tisztábban láthatjuk a helyzetünket, ráébredve arra, hogy hiába nem tartunk ott, ahol szeretnénk, már csak azzal, hogy próbálkozunk, folyamatosan haladunk felé. A siker egyik legjobb mérője talán, ha arra gondolunk, a 10 évvel ezelőtti énünk büszke lenne-e ránk, és arra törekszünk, hogy őt tegyük azzá.
