előfizetésem
Hírlevél
Szakértő magyarázta el, miért nem igaz a mondás, hogy az idő begyógyít minden sebet
Milyen könnyű lenne, ha idővel minden magától megjavulna! Elmúlna a rossz érzés, feledésbe merülne a keserű emlék, egyszerűen szertefoszlana a múlt azon darabja, ami úgy kínoz. De ami egyszer megtörtént, azt nem törölhetjük ki, helyette viszont keretbe foglalhatjuk, feldolgozhatjuk. Ehhez pedig arra van szükség, hogy teret adjunk a gyásznak. Ebben segít a szakember.
Az egyik legismertebb mondásunk szerint „az idő begyógyítja a sebeket”. Anélkül, hogy belegondolnánk, mit is jelent ez, szinte automatikusan mondjuk, amikor valaki nehéz helyzetbe kerül. Legyen szó halálról, válásról, szakításról, egy fontos kapcsolat megszakadásáról, egy munkahely elvesztéséről vagy akár egy élethelyzet lezárulásáról, elvégre ez a mondat egyszerre sugall vigaszt és reményt. Csakhogy az érintett sokszor pontosan az ellenkezőjét tapasztalja.
Mert az idő telik, mégsem lesz könnyebb, bizonyos emlékek ugyanúgy fájnak, és egy-egy váratlan inger hatására újra teljes erővel törnek felszínre az érzések. Gondoljunk arra, amikor szakítás után hónapokkal meglátjuk az exünket, ilyenkor nem a nyugalom az első érzés, amit tapasztalunk. „Pszichológiai szempontból ez a mondás ebben a formában nem teljesen állja meg a helyét. Az idő önmagában inkább csak teret ad, de nem végez el semmit helyettünk” – fogalmaz Selmeczi Márta mentálhigiénés szakember, gyásztanácsadó.
A kezdeti időszakban valóban csillapodhat a fájdalom intenzitása, mert az idegrendszerünk igyekszik megvédeni minket a túlterheléstől, de ez még nem jelent feldolgozást. Hiszen ha közben nem kapcsolódunk az érzéseinkhez, ha nem kezdünk velük semmit, akkor a fájdalom nem tűnik el, hanem háttérbe húzódva velünk marad, és később más formában bukkanhat fel újra.
Nem csak a szakítás törhet össze, de miért fáj annyira egy barát elvesztése?
Adjunk teret az érzéseknek
„Amikor veszteségről beszélünk, hajlamosak vagyunk kizárólag a halálesetekre gondolni, miközben a lélek szempontjából sokkal több helyzet tartozik ide” – mondja a szakértő, és ezzel egy olyan félreértésre mutat rá, amely sokak feldolgozását nehezíti. Egy válás, egy szakítás, egy barátság vége, egy karrierváltás vagy akár az életkorral járó változások mind olyan élmények lehetnek, amelyek során elveszítünk valamit, ami korábban az identitásunk része volt.
Ezek a folyamatok pedig általában kevesebb külső figyelmet kapnak, ezért még nehezebb lehet megélni őket, hiszen sokszor nincs meg az a környezet, amely legitimálná a fájdalmat. A lelki feldolgozás ráadásul nem egy kiszámítható, lépésről lépésre haladó folyamat, hanem inkább egy hullámzó, kiszámíthatatlan belső élmény.
„Teljesen természetes, ha valaki egyik nap már úgy érzi, kezd megnyugodni, majd egy illat, egy dal vagy egy hétköznapi helyzet hatására újra erőteljesen jelenik meg benne a hiány vagy a fájdalom” – teszi hozzá Selmeczi Márta. A feldolgozás egyik legfontosabb része éppen az, hogy ezeknek az érzéseknek teret adunk, nem próbáljuk elfojtani őket, mert csak így tud az idegrendszerünk fokozatosan megnyugodni és alkalmazkodni a megváltozott helyzethez.
Nem mindegy, hogy alkalmazkodunk vagy feldolgozzuk
Az idő múlása tehát önmagában kevés, pláne, ha a fájdalomnak nincs valódi tere, vagy ha az érzelmek valamilyen okból elakadnak. „Ez gyakori a hirtelen, váratlan veszteségek esetén, vagy olyan helyzetekben, amelyek kívülről nem kapnak elég figyelmet, miközben belül nagyon megterhelőek.” Ha a környezet bagatellizálja a történteket, ha nincs lehetőség beszélni róla, vagy ha valaki úgy érzi, erősnek kell maradnia, az érzések elfojtva maradnak. Mi ennek a következménye?
Főleg szorongás, testi tünetek, ingerlékenység vagy egy nehezen megfogható, tartós ürességérzés.
„Árulkodó lehet az is, amikor valaki látszólag jól működik, mégis folyamatos feszültséget él meg, alvásproblémákkal küzd, vagy érzelmileg eltávolodik másoktól. Innen tudjuk, hogy nem történt meg a feldolgozás, hanem csak alkalmazkodtunk a fájdalomhoz” – mondja a szakértő. Ilyenkor sokan túlzott elfoglaltsággal, az állandó pörgéssel, figyelemeltereléssel vagy akár egy új kapcsolattal kompenzálnak, de egyiktől sem érdemes megoldást várni. Hiába temetkezünk munkába vagy egy friss párkapcsolatba, ez inkább menekülés a belső csend és az ott megjelenő érzések elől.
Miért a láthatatlan traumáink hagyják életünkben a legláthatóbb nyomokat?
Az idő lehetőséget ad
Már értjük, miért olyan fontos felismerni, hogy a gyógyulás aktív folyamat, amelyben nekünk is szerepünk van. „Nem az idő az, ami változást hoz. A feloldást az adja, ahogyan az idő alatt kapcsolódunk önmagunkhoz és az érzéseinkhez” – hangsúlyozza Selmeczi Márta. Ebben sokat segíthet egy támogató közeg, és adott esetben egy szakember is, aki biztonságos, ítéletmentes teret ad azoknak az érzéseknek, amelyeket máshol nehéz kimondani. Nem szükséges megvárni, amíg a fájdalom elviselhetetlenné válik, már az is fontos lépés, ha valaki felismeri, hogy egyedül túl nehéz hordoznia azt, amin keresztülmegy.
A szakmai kísérés abban segíthet, hogy a kaotikus, sokszor ijesztő érzések fokozatosan érthetőbbé és hordozhatóbbá váljanak, és az ember újra megtalálja a saját belső kapaszkodóit. A gyógyulás így nem azt jelenti, hogy eltűnik a fájdalom. Inkább arról van szó, hogy a hiány idővel beépül az élettörténetünkbe, és már nem kizárólag ez határozza meg a mindennapjainkat. Az idő tehát valóban fontos tényező, de nem azért, mert megoldja helyettünk a dolgokat. Veszteség esetén jobb, ha úgy tekintünk az időre, mint egy eszközre, amely lehetőséget ad arra, hogy a gyógyulás útjára lépjünk.
Nyitókép stylist: Csillag Szilvia, Smink: Ozsvath Dorottya, Haj: Lukács Mátyás, Modell: Kamilla/vmmodel.hu
