Ezt a kérdést tedd fel magadnak, ha úgy érzed, nem te irányítod az életed

Az elmúlt években egyre többet beszélnek arról a jelenségről, amikor az önkifejezés fokozatosan állandó önmenedzseléssé válik. Már nemcsak élni szeretnénk az életünket, hanem úgy is érezzük, hogy folyamatosan alakítanunk, szerkesztenünk és optimalizálnunk kell azt.

„A „main character burnout” jelensége éppen ezt a lelki kifáradást írja le. Azt az állapotot, amikor már nemcsak élni próbáljuk az életünket, hanem folyamatosan menedzseljük, szerkesztjük és optimalizáljuk is. Mintha egyszerre lennénk saját történetünk főszereplői, rendezői, marketingesei és kritikusai. Ez hosszú távon érzelmileg rendkívül megterhelő lehet.” – figyelmeztet a szakértő.

Ez az állandó készenlét könnyen kimerítheti az érzelmi erőforrásainkat. Nemcsak az válik kérdéssé, hogy mit élünk át, hanem az is, hogyan mutat mindez kívülről, milyen történetet mesél rólunk, és vajon megfelel-e annak a képnek, amelyet önmagunkról szeretnénk közvetíteni.

Harmincas lettél, de még nem érzed magad felnőttnek? Nem vagy egyedül

Amikor már nem megéljük, hanem figyeljük az életünket

„Önmagában véve az önreflexió egészséges és fontos pszichológiai képesség. Segít tanulni a tapasztalatainkból, fejlődni és tudatosabban élni. A probléma akkor kezdődik, amikor az önreflexió állandó monitorozáshoz vezet. Amikor egy elképzelt közönség szemével próbáljuk értékelni önmagunkat, a pillanatokat, ahelyett, hogy megélnénk őket” – mondja Buzási-Végh Viktória addiktológiai tanácsadó szakpszichológus.

A közösségi média természetes része lett a mindennapjainknak. Önmagában nincs semmi probléma azzal, ha valaki megosztja az örömteli pillanatait vagy szeret emlékeket megőrizni. A nehézség inkább akkor kezdődik, amikor a figyelmünk egy része már nem arra irányul, hogy mit élünk át, hanem arra, hogyan mutat kívülről az adott helyzet.

„Ennek az egyik negatív következménye az, hogy fokozatosan eltávolodhatunk a saját belső élményeinktől. A figyelmünk egy része már nem arra irányul, hogy mit érzünk, hanem arra, hogyan látszunk. Ez csökkentheti a jelenlét élményét, miközben növelheti a szorongást, a perfekcionizmust és a megfelelési kényszert.” – mondja a szakértő.

A szakemberek ezt sokszor külső nézőpontú önfigyelésnek nevezik. Ilyenkor az élményeinket nem belülről, hanem kívülről értékeljük, mintha folyamatosan egy láthatatlan kamera követne bennünket. Ez hosszú távon nemcsak a jelenlét élményét csökkentheti, hanem azt is eredményezheti, hogy egyre nehezebben kapcsolódunk a saját érzéseinkhez és szükségleteinkhez.

Amikor az önértékelés a visszajelzésektől függ

A pozitív visszajelzések természetesen mindannyiunknak jólesnek. Egy kedves komment vagy néhány elismerő szó önmagában nem káros. A probléma akkor jelentkezhet, amikor ezek válnak az önértékelésünk legfontosabb forrásává.

„Továbbá tudjuk, hogy az önértékelésünk annál stabilabb, minél inkább belső értékekre épül. Ha azonban egyre inkább a külső visszajelzések – például a lájkok, a kommentek vagy a megtekintések – határozzák meg, mennyire érezzük magunkat értékesnek, akkor az önbecsülésünk is sérülékenyebbé válik. Jó érzés lehet az elismerés, de ha ez lesz az önértékelésünk elsődleges forrása, könnyen kiszolgáltatottá válhatunk.” – fűzi hozzá a pszichológus.

A pszichológia szerint a stabil önértékelés egyik alapja, hogy képesek legyünk saját értékeinkre, céljainkra és belső meggyőződésünkre támaszkodni. Ha azonban folyamatosan mások reakciói alapján ítéljük meg önmagunkat, könnyen kialakulhat az az érzés, hogy csak akkor vagyunk elég jók, ha ezt kívülről is megerősítik.

Miért különösen érzékenyek erre egyesek?

Nem mindenkit érint ugyanúgy a közösségi média hatása. Vannak, akik könnyebben függetleníteni tudják önértékelésüket a külső visszajelzésektől, mások számára azonban ezek sokkal nagyobb jelentőséget kapnak.

„Különösen igaz ez azokra, akik gyermekkorukban azt tanulták meg, hogy a szeretetet teljesítménnyel, alkalmazkodással vagy megfeleléssel lehet kiérdemelni. Számukra a közösségi média könnyen válhat olyan térré, ahol a megerősítést hajszolják annak érdekében, hogy értékesnek érezhessék magukat.” – mondja Buzási-Végh Viktória addiktológiai tanácsadó szakpszichológus.

Ha valaki már korábban is azt élte meg, hogy akkor kap figyelmet vagy elismerést, amikor megfelel mások elvárásainak, könnyebben kerülhet bele ebbe a működésmódba. A digitális tér ilyenkor szinte folyamatos lehetőséget kínál arra, hogy újabb és újabb megerősítéseket keressünk.

Ez lehet a megoldás a kiégésre, egyre nagyobb teret hódít a soft life

Hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz?

A szakértő szerint fontos időről időre megállni, és tudatosan megvizsgálni, hogy valóban a saját igényeink vezetik-e a döntéseinket. „Érdemes időnként megállni, és feltenni magunknak néhány egyszerű kérdést: Ha ezt senki nem látná, akkor is ugyanígy döntenék? Akkor is örömet okozna ez a program? Akkor is elkészíteném ezt a fotót? Ezek a kérdések segítenek visszatalálni ahhoz, hogy valóban mi fontos számunkra, és ne kizárólag a külső elismerés irányítsa a döntéseinket.”

A pszichológus szerint legalább ennyire lényeges, hogy legyenek olyan pillanataink is, amelyeket kizárólag önmagunkért élünk meg. „Legalább ilyen fontos, hogy legyenek olyan élményeink is, amelyeknek nem célja a megosztás. Egy séta, egy beszélgetés, egy naplemente vagy egy közös vacsora értékét nem az határozza meg, hogy hányan látják, hanem az, hogy mennyire vagyunk jelen benne. A lelki jóllét szempontjából ezek a csendes, „nem posztolható” pillanatok gyakran sokkal táplálóbbak tudnak lenni.”

A belső iránytű erősebb, mint a külső visszajelzés

A pszichológiai kutatások szerint a tartós jóllét egyik alapja az önazonosság. Amikor az életünket elsősorban a saját értékeink, céljaink és szükségleteink vezérlik, kevésbé leszünk kiszolgáltatva annak, hogy mások hogyan reagálnak ránk.

„A kutatások szerint a pszichológiai jóllét egyik legfontosabb pillére az önazonosság. Ez azt jelenti, hogy olyan életet élünk, amely összhangban van a saját értékeinkkel, szükségleteinkkel és céljainkkal. Minél erősebb ez a belső iránytű, annál kevésbé függünk attól, hogyan reagálnak ránk mások.” – mondja Buzási-Végh Viktória addiktológiai tanácsadó szakpszichológus. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy teljesen el kell fordulnunk a közösségi médiától vagy le kell mondanunk az önkifejezésről.

Sokkal inkább arról szól, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a megosztás és a valódi jelenlét között. „Nem az a cél, hogy teljesen figyelmen kívül hagyjuk a külvilágot vagy eltűnjünk a közösségi médiából. Sokkal inkább az, hogy a külső visszajelzések mellett megőrizzük a kapcsolatot önmagunkkal is.” – szakértői tanács.

Talán ez a legfontosabb kérdés, amit időnként érdemes feltennünk magunknak: valóban azért élünk át egy pillanatot, mert örömet okoz, vagy már közben is azon gondolkodunk, hogyan fog majd mutatni mások szemében? „Talán ez a valódi egyensúly: amikor nem azért élünk át egy pillanatot, hogy megmutassuk másoknak, hanem azért osztjuk meg, mert előtte már igazán megéltük.”