Soft girl era, dopamin detox, új identitás minden új évszakban. Csak néhány kifejezés, ami az elmúlt pár évben rendkívüli népszerűségnek örvend. Manapság már olyan gyorsan váltunk a személyiség-fejlesztő módszerek és megközelítések között, hogy úgy tűnhet, mintha már nemcsak a ruhatárunkat, hanem a személyiségünket is rendszeresen frissítenénk.
Ezeket láttad már?
De miért lett ennyire divatos újra feltalálni önmagunkat? És vajon ez valódi fejlődés, vagy csak a közösségi média legújabb illúziója? Ha megnyitod a TikTokot vagy az Instagramot, néhány perc alatt biztosan belefutsz néhány olyan videóba, ami arról szól, hogyan lett valaki egy szakítás után maratonfutó, hogyan váltott karriert 40 évesen vagy hogyan kezdett teljesen új életet egy másik országban. Ma már szinte elvárásnak tűnik, hogy folyamatosan fejlődjünk, változzunk és egy „új verziót” készítsünk magunkból.
A trendek mögött meghúzódó pszichológiai kérdés azonban nem az, hogy valóban ennyit kell-e változnunk és változtatnunk, hanem az, hogy miért akarunk ennyire változni és megújulni.
Ma már nem csak egy életutat választhatunk
Nagyszüleink generációjában gyakran egyetlen identitás végigkísérte az egész életet. Valaki tanár lett és tanárként is ment nyugdíjba. Egy házasság gyakran egy életre szólt. A lakóhely, a szakma és a társadalmi szerepek stabil kapaszkodót jelentettek.
Ma már egészen más világban élünk. Egy kutatás szerint egy átlagos Z generációs fiatal várhatóan 10–15 munkahelyen és több különböző szakmai területen is dolgozik élete során. Míg job-hopper jelenség korábban egyértelmű jele volt a HR-esek körében a megbízhatatlan munakerőnek, manapság lassanként természetessé válik. Ezen kívül a rapid technológiai fejlődés miatt olyan szakmák jelennek meg, amelyek öt éve még nem is léteztek, miközben más foglalkozások eltűnnek. A stabil identitást felváltotta a folyamatos alkalmazkodás és az újfajta szerepek és karrierutak kipróbálása.
Manifesztációs trükk vagy menekülés a valóság elől? Ezt jelenti valójában a „delulu” mindset a pszichológus szerint
Az identitás már nem egy címke, hanem egy folyamat. A fejlődéslélektan egyik legismertebb kutatója, Erik Erikson szerint az identitás kialakítása korábban főként a serdülőkor feladata volt. Az elmúlt évtizedek kutatásai azonban azt mutatják, hogy az identitás ma már egész életünk során folyamatosan alakul és természetes, hogy harmincévesen más céljaink vannak, mint huszonöt évesen, és negyvenévesen újra átértékeljük, mit jelent számunkra a siker vagy a boldogság.
A közösségi média minden nap új ént kínál
A múltban leginkább a közvetlen környezetünkhöz hasonlítottuk magunkat. Ma emberek millióinak életét látjuk nap, mint nap. Az algoritmusok ráadásul pontosan tudják, mire vagyunk fogékonyak.
- Ha megnézel néhány videót a minimalizmusról, hamarosan minden második tartalom arról szól majd, hogyan változtatta meg valakinek az életét Marie Kondo vagy egy radikális nagytakarítás.
- Ha érdekel a vállalkozás-építés, hirtelen mindenki hat számjegyű havi bevételt ér el a hírfolyamodban.
- Ha a futásra keresel rá, úgy tűnik, mintha mindenki a félmaratonra készülne.
Ez a felnagyított szociális összehasonlítás, és minél több emberhez hasonlítjuk magunkat, annál könnyebben érezzük úgy, hogy nekünk is változnunk kell, vagy hogy le vagyunk maradva és semmit sem értünk el.
A glow up mögött gyakran identitásválság áll
A valóban drámai és látványos átalakulások mögött sokszor nem hiúság, hanem pszichológiai szükséglet húzódik meg. Egy szakítás, kiégés, elbocsátás, anyává válás. Vagy éppen a harmincadik születésnap.
Az ilyen időszakokban természetes, hogy új kérdések merülnek fel benned:
- Ki vagyok most?
- Mi fontos most igazán számomra?
- Milyen emberré szeretnék válni?
- Vajon a gyermekkori énem büszke lenne arra, akivé váltam?
Nem véletlen, hogy a jelentős életesemények után sokan új frizurát vágatnak, sportolni kezdenek vagy új karrierbe fognak.
A külső változás ilyenkor gyakran egy belső átalakulás szimbóluma.
Ha valaki mestere önmaga újraértelmezésének, az Madonna. Karrierje során újra és újra megváltoztatta a stílusát, a zenei világát és a nyilvános imázsát. Sokan ezt puszta marketingfogásnak tartották, valójában azonban kiváló példája annak, amit a szervezet-pszichológiában adaptív identitásnak nevezünk.
A sikeres emberek nem azért maradnak relevánsak, mert ragaszkodnak régi önmagukhoz, hanem mert képesek alkalmazkodni a változó környezethez és a belső fejlődéshez anélkül, hogy elveszítenék alapvető értékeiket.
Úgy érzed, összeomlik az életed? A pszichológia szerint ez a legnagyobb áttörés jele
A folyamatos fejlődés egyik csapdája
A folyamatos önfejlesztés könnyen önmagunk projektjévé teheti az életünket. Mindig van még egy könyv. Még egy tanfolyam. Még egy reggeli rutin. Még egy szokás. Még egy feladatlista. Barry Schwartz pszichológus szerint a túl sok lehetőség paradox módon nem felszabadít, hanem szorongást okoz. Ha végtelen számú lehetséges én közül választhatunk, könnyen azt érezzük, hogy a jelenlegi verziónk soha nem elég jó. A változás ilyenkor már nem öröm, hanem kötelesség.
Négy kérdés, mielőtt újra megújulnál
- Valóban én akarok változni vagy egy külső/belső elvárásnak akarok megfelelni?
- Mit szeretnék megőrizni magamból?
- Mi tesz igazán egyedivé, önmagammá?
- Mit tenne ma és ezen a héten az a verzióm, akivé válni szeretnék?
A kultúránk ma azt sugallja, hogy mindig lehetünk jobbak, sikeresebbek, produktívabbak vagy izgalmasabbak, és ebben van valami inspiráló, de van benne veszély is. A pszichológia szerint ugyanis a mentális jóllét egyik legerősebb előrejelzője nem az, hogy hányszor találjuk fel magunkat újra, hanem az, hogy képesek vagyunk-e rugalmasan fejlődni anélkül, hogy közben elveszítenénk önmagunkat.
Talán nem is új emberré kell válnunk. Lehet, hogy egyszerűen csak egyre közelebb kell kerülnünk ahhoz, akik mindig is voltunk.
