előfizetésem
Hírlevél
A békéscsabai nő kislányként Baliról álmodott, végül egy indonéz képviselő felesége lett
Több, mint tízezer kilométer légvonalban, 16 órás repülőút. Ennyi választja el Békéscsabát, Szilvi szülővárosát Jakartától, ahol 16 évet élt indonéz férjével. De nemcsak a távolság óriási, hanem a kultúrák közötti különbség is, minden téren.
Miért költözik egy viharsarki lány Indonéziába? Ráadásul úgy, hogy négyhónapnyi levelezés és beszélgetés után igent mondott a kérőjének és a családját hátrahagyva váltott hazát. Szilvia egy, a turisták szemével nézve varázslatos országban találta meg a boldogságot. Ám a kalandok és az egzotikum mögött sok furcsa szokással találkozott. Ezekről beszélgettem vele.
„Talán 8-9 éves lehettem, amikor a szüleimmel néztünk egy dokumentumfilmet Baliról. Ez a szocializmus vége felé volt. Teljesen elvarázsolt a sziget, azt éreztem, hogy egyszer mindenképpen el kell mennem oda. Én egy alsóközéposztálybeli munkáscsaládból származom, úgyhogy a szüleim csak néztek rám, mégis hogyan gondolom. Aztán idővel el is feledkeztem erről a vágyamról” – kezdi a történetét Szilvia, akinek később mégis úgy hozta az élete, hogy többször is járt Balin.
„Békéscsabán voltam gimnazista, aztán a pénzügyi főiskolára mentem és a 2000-es évek elején Budapesten, a Váci utcában vezettem egy exkluzív ajándékboltot. Kristályokat, ékszereket árultunk, szinte csak külföldi vevőink voltak. Egy nyári napon bejött három indonéz férfi ajándékot vásárolni. Köztük volt a későbbi férjem is. Beszédbe elegyedtünk és megkértek, hogy legyek az idegenvezetőjük, mert akkoriban nem sok ember beszélt folyékonyan angolul. Mivel másnap szabadnapom volt, így belementem. Elvittem őket várost nézni, beszélgettünk a gazdaságról, a kulturális különbségekről. Elérhetőséget cseréltünk, aztán levelezni, telefonálgatni kezdtük. Csak később derült ki számomra, hogy ők az indonéz országgyűlés küldöttsége voltak.”
Jackie Chan filmjeivel kezdődött a szenvedélye, ma Magyarországot képviseli Pekingben a fiatal diplomata
Lánykérés Google fordítóval az Alföldön
Szilvia és a férfi között hamar megvolt a kémia és egy hullámhosszra kerültek, de mivel az indonéz lakosság 80%-a muszlim, náluk olyan nincs, hogy csak úgy randizgatnak. Ha komolyan gondolják egymással, össze kell házasodniuk.
„Négy hónap után azt mondta, hogy szeretne eljönni hozzám karácsonykor Békéscsabára, hogy megismerhesse a szüleimet. Meghökkentem, de belementem. Ültünk a vonaton, zötyögtünk az Alföldön és egyszer csak megkérdezte, hogy Google fordítóval megkérheti-e a szüleimtől a kezemet, mert ők nem beszélnek idegen nyelvet. Nagyon megdöbbentem, de belevágtunk. Eleinte úgy volt, hogy csak néhány hétre megyek ki hozzá, és meglátjuk mi lesz. Ebből lett 16 év.”
2006-ban, Szilvia életében másodszor ült repülőre, ahol egy 16 órás, dubaji átszállásos út várt rá. Amikor megérkezett, a repülőtéren a vőlegénye várta és egyik meglepetés érte a másikat. „Emlékszem, amikor a repülőtéren megláttam a feliratot: Üdvözlünk az országunkban, a kábítószer birtoklása halálbüntetéssel jár. Na nem, mintha ez érintett volna engem, de akkor is furcsa volt akkoriban. A férjem egy hotelban szállásolt el, mert amíg nem házasodtunk össze, nem aludhattunk együtt a muszlim törvények miatt.
Jakartában elképesztően meleg és párás az időjárás. Elsőre olyan, mintha konstans egy szaunában lennél, állandóan izzadsz. Ehhez nem is igazán tudtam hozzászokni később sem. Két dologgal védekeznek ellene. Az egyik, hogy ahol megengedhetik maguknak, ott fullon megy a légkondi, 15 fokra (!) hűtenek mindent. A másik, ami menti a helyzetet, az indonéz tradicionális ruhák hűs anyaga, a batik, ami nagyon kellemes viselet az ottani klímában. Van az otthoni, ami pizsamának, házi ruhának felel meg, és van külön utcai típus.”
Az ezerfős esküvők sem ritkák
Szilvia elámult, amikor a jövendőbelije bemutatta őt a szűk családjának. Ez ugyanis negyven főt jelentett. A férjénék hat testvére van, mindegyiküknek 4-5-6 gyereke. „Ott a fehér, európai ember egzotikumnak számított, pláne akkoriban. Tapogatták az orromat, csodálkoztak rajta és kérdezték, hogy operálva van-e, mert nekik laposabb az orruk. Ha fehér a bőröd, gyakran „meggyanúsítanak”, hogy biztos sorozatsztár vagy celeb vagy.”
Néhány héten belül megtartották az esküvőt, Jakartában, muszlim szertartás szerint. Szilvia áttért a férje hitére. Nem volt nagy esküvőjük, mindössze öten voltak, de a vallási ceremónia ott minden esetben kötelező, így az övékét is az imám vezette le (ez nálunk a papnak felel meg.) „Nem vágytam nagy esküvőre, fehér ruhám sem volt. Elsősorban vallási és jogi szempontból volt fontos, hogy a felesége legyek és együtt lehessünk hivatalosan is. Ha Indonéziában nagy esküvőre vágysz, akkor több száz vagy ezer vendéget hívnak rá, jártam ilyenen. Rettenetesen fárasztó, több hónapos előkészületet igényel, és a házasok a nagy napon szinte végig egy emelvényen állnak és egyesével hozzájuk lépnek gratulálni, közös fotót kérni a vendégek. Nem akartam ilyet.”
Bali nem csak nyaralás: egy utazás, ami belül is megváltoztatott
Szilvia bár 16 évet élt kinn politikusfeleségként, nem lett kettős állampolgár. „Indonéziában nem lehetsz az, még házasság révén sem. Viszont a három gyerekünk kettős állampolgár, mert vegyes házasságból születtek, de ők is csak 22 éves korukig lehetnek azok, akkor el kell dönteniük, hogy magyar vagy indonéz állampolgárságot akarnak-e. Még van öt évünk addig.”
Hat államvallás és háromszáz törzsi nyelv a szigeten
„Az indonézok nagyon közösségközpontúak. Meg kellett szoknom, hogy amikor jött egy nagynéni látogatóba egy másik szigetről, azt ott úgy kell érteni, hogy ott marad legalább két hónapig. Rendszeresek a vallási és állami ünnepek, havonta két-három is van belőlük. Mivel Indonéziában hat nagy államvallás létezik, mindegyiknek megvan a saját ünnepe. Az ismerősi körödben mindenkiről tudnod kell, hogy muszlim, hindu, katolikus, stb. és hogy milyen ünnepet tartanak éppen. Előfordult, hogy kaptam az üzenetet: „boldog csend napját!” – és hát utána kellett néznem, hogy ez melyik vallás napja.” (Ezt a Nyepikor mondják, ami a balinéz újév kezdete, és olyankor 24 órára csendben maradnak a sziget lakói – a szerk.)
Szilvia gyorsan megtanulta a nyelvet, hat hónap után társalgási szinten beszélt, és rendre malájnak nézték. „Ami nehezebb, az az, hogy 300 törzsi nyelv van az indonézen kívül. Ezek nem csak nyelvjárások, hanem teljesen más nyelvek. A családom törzsi nyelve a bugis, mert a férjem Sulawesi (Celebes) szigetéről származik. Ez egy kisebb népcsoport, a legnagyobb a jávai, azt a nyelvet beszélik a legtöbben. A hivatalos nyelv az indonéz, de a legtöbben kétnyelvűek. De még a beszédstílusuk is nagyon eltérő!
A férjem tartományában olyan hangosan és vehemensen beszélnek a saját stílusomhoz képest, mintha ölnék egymást. Ez azért van, mert a tenger mellett és dzsungelekben élnek, és nagyon hangosan kell beszélniük, hogy hallja őket a másik. A jávaiak hozzájuk képest ceremóniálisak, mindennek van jelentése, minden rezdülés egy üzenet, kódfejtés kell a metakommunikációhoz.”
Galéria
Számukra tiszteletlenség a harag és az önálló vélemény kimutatása
Szilviának az is teljesen új dolog volt a magyar temperamentum után, hogy az indonézek soha nem mérgesek, nem mutatják ki a haragot. A mi, európai szemszögünkből nézve nyíltan nem ellenkeznek másokkal, és nem fogalmaznak meg a többségtől eltérő véleményt. „Ők persze pontosan értik, hogy a másik indonéz, hogy érti, amit mond, de ahogy mi magyarok mondunk véleményt, az náluk teljesen elképzelhetetlen, tiszteletlenségnek, jellemhibának tartják. Így aztán európai fejjel meg kellett tanulni magamon uralkodni.”
Az indonéz konyha nagyon eltér a magyartól. „Nagyon szeretik a csípős ételeket. Egy magyarnak el sem lehet képzelni, hogy mennyire. Szinte leégeti a torkodat a chili szószuk és semmit más ízt nem érzel utána. Egyébként annyira ragaszkodnak a chili szószukhoz, hogy ha külföldre utaznak, akkor is viszik magukkal, mert csak azt szeretik, és anélkül semmit nem esznek meg. A rizsfőzőket és az instant sült tésztájukat, az Indomiet is nagy kartonnal viszik magukkal, amikor utaznak. Náluk rettenetesen udvariatlan dolog, ha visszautasítasz egy ételt. Terülj-terülj asztallal várnak és sok olyan ételük van, amit én nem tudtam megszokni. Például a félig nyers kishalat csípős szóban. Ezek nagy kihívások voltak.”
A higiénia is nagyon eltérő hozzánk képest. Az indonézek szeretik az útmenti bodegákat, kordélyról árulják a helyi fogásokat, és ott azért vigyázni kell, hogy mit eszel európai gyomorral. Ugyanis az ételek mellett mossák az edényeket, és ott nincs folyóvíz, néha legyek is döngenek a fél csirke felett. Viszont itt lehet igazán kipróbálni az autentikus ételeket és elmerülni a társasági életben. „A kedvencem a marhahúsból készült, nyársra húzott, faszénen grillezett étel, a Sate Padang és a kókuszvíz, melyet frissen felbontott kókuszdióból ittunk és kanalaztuk ki a húsát.”
Gyarmatosítóknak nézik a fehér embereket
Szilvia sokat utazott a férjével, gyakran elkísérte őt a hivatalos útjaira, és azt meséli, nagyon érdekes volt megtapasztalnia azt a rengeteg kultúrát a különböző szigeteken és hogy mennyire másként mennek ott a dolgok. Olyan nagy maga Indonézia is, hogy 11 óra a keleti végéből a nyugatiba érni.
„Európában nem tudod átélni, amit itt, hogy milyen, amikor ennyire kisebbségben vagy egy országban, és neked kell alkalmazkodni. Ráadásul az indonézeknek ambivalens viszonyuk van az európaiakkal. A fehér ember látványa alapvetően a gyarmatosító, agresszor képét hozza elő bennük a megélt történelmi traumáik miatt. Bárhogy is viselkedjen egy európai, előhozza belőlük az elnyomott sérelmeiket, amiket elszenvedtek a fehérek miatt. Ez sokszor sajnos nem kivetítés, a kutatások is megerősítik, hogy ez a világ berendezkedése miatt nem alaptalan, bármennyire is nem vagyunk tudatában privilegizált helyzetünknek.
Ízek, imák, szemétdomb és patkányok - Bali az Instagramon túl
Hiába próbáltam elmagyarázni, hogy magyar vagyok és nem holland, és hogy Magyarországon nincsenek gyarmatosítók. Amikor odaköltöztem, nem nagyon tudták hová tenni a magyarokat vagy Magyarországot. Abban az időben egész Indonéziában, ami egy 280 milliós ország, 60-70 magyar élt – főleg követségi dolgozók -, és annak a fele Balin. Az utóbbi években viszont egyre népszerűbbek a kelet-európai körutak az ottani turisták között. Ennek az egyik oka, hogy Budapesten forgatták a The Heaven Non Missed 2 című népszerű filmet, és sokan szeretnék élőben is átélni azt a hangulatot.”
Szilvia hozzáteszi, hogy a másik oldalról nézve elég sok ember van Magyarországon és a világon máshol is, aki úgy beszél Baliról, hogy nem tudja, a sziget Indonézia része. „Emiatt szégyelltem is magam többször. Bali mellett rengeteg gyönyörű hely van ott, amik érthetetlenül kevés figyelmet kapnak. A Gili szigetek, Bunaken, Yogyakarta, Padang a különleges házaival és a misztikus Toraja csak néhány a nálunk kevésbé ismert látnivaló közül.”
A férjének a fagyi és a kürtőskalács a kedvence
Az indonézek nemigazán nyitottak a külföldiekre. Szilviával azért viselkedtek másként, mert a férje és a családja lévén indonéznek tekintették. De alapvetően nincs bennük a kíváncsiság más kultúrák iránt, nagyon zárkózottak. Ha másik országba mennek, akkor is csak az indonézekkel keresik egymást, a saját közegükben mozognak szívesen.
„A férjem kivételes ebből a szempontból, mert ő nyitottabb és szeret kipróbálni új dolgokat. Például amikor hazajön Magyarországra, örömmel eszik kürtőskalácsot, halászlét és pisztrángot. A főzött fagyit pedig egyenesen imádja, nyáron képes többször is enni egy nap, mert az náluk nincs, csak jégkrém. Bár békéscsabaiként alap lenne, hogy megkóstolja a csabai kolbászt, de a muszlim vallásunk miatt nem ehet disznót. Viszont a pulykakolbászt megkóstolta már, és ízlett neki. Sőt, azóta iszik rendesen eszpresszó kávét, amióta én főzök neki kotyogós kávéfőzővel. Az indonézek ugyanis fura módon a 3 az 1-ben kávét isszák, hiába náluk terem a kávébab.”
Szilvia arról is mesél, amit a turisták, például a Balira jógázni vagy spirituális élményeket szerezni járók nem feltétlenül látnak. Indonéziában van egy jólétben élő réteg, de a többség az európai viszonyokhoz képest nagyon szegény, átszámolva, napi 1000 forintokért dolgoznak, iszonyatos körülmények között. A fővárosban, Jakartában pedig nagyon durva a légszennyezettség. Amikor az ember felmegy egy 50-60 emeletes felhőkarcoló tetejére, csak egy porfelhőt lát maga alatt, akkora a szmog.
Százezer forint a különóra, de a gyerek egyedül is elmehet boltba: ilyen az élet magyarként Dél-Koreában
A kismamáknak nincsenek kötelező vizsgálataik
Szilvia besegít a férjének családi vállalkozásaikban, de nem volt külön állása. Nem is igazán lehetett volna, mert a kiköltözése után, ahogy megtanulta a nyelvet és megszokta az új életét, állapotos lett az első gyerekükkel, és ezzel újabb meglepetések sora következett.
„Az indonézeknél nincs kiépítve egészségügyi ellátórendszer a kismamáknak, mint Magyarországon. Tehát ott nem keres meg a védőnő, hogy menj el ultrahangra vagy különféle vizsgálatokra, nincs kiskönyved. Ha akarsz, elmehetsz magánrendelésre. Sokkal lazábban veszik az egészet, otthon szülnek bábával, kevesen mennek orvoshoz, kórházba, mint ahogy én. A többség nem csak azért, mert nem szeretne, hanem mert nincs lehetősége anyagi vagy lakóhely miatt felmerülő problémák okán.
A szülészeten nincs olyan, hogy látogatási idő, a család öt tagja állandóan ott volt nálam a szobában, masszíroztak, imádkoztak értem. Ami még érdekes, hogy náluk teljesen mások a mércék, mint nálunk. 164 cm vagyok és 58 kilóval szültem, ehhez képest az orvosok teljesen el voltak hűlve, hogy mennyire elhíztam, mivel náluk 155 cm a nők átlag magassága és testalkatuknál fogva a BMI indexük is máshol van normál tartományban.”
Másfél kilométert 40 perc megtenni kocsival
Szilvia azt meséli, hogy a három gyereke mellett nem is tudott volna kötött idejű munkát vállalni az ottani közlekedés miatt. „Amikor időnként bementem az irodánkba, akkor minimum másfél óra volt bejutni Jakartába, de a dugóban – ami ott igen gyakori - három órába telt. Mindezt úgy, hogy Jakarta kertvárosában laktunk. Mondok egy másik példát a közlekedésre. A gyerekeim iskolája mindössze másfél kilométerre volt tőlünk, de kocsival 40 perc volt oda eljutni minden nap!” Adja magát a kérdés, hogy miért nem gyalog jártak ilyen kis távolságra?
Mert a gyaloglás ott szóba sem jöhet, mivel sehol nincs járda az országban.
Ha megpróbálsz átkelni az úton, simán elütnek, nem is lassítanak. Mindenhová motorral, autóval járnak a lakosok, még a két sarokra lévő boltba is.
Ahol a boldogság nem statisztika, hanem törvény - Beszélgetés Bhutánról Valcsicsák Zoltánnal
Az autizmusspecifikus oktatás miatt költözött haza
Szilvia és a gyerekek, akik három nyelven beszélnek anyanyelvi szinten 2022-ben költöztek haza, Budapestre. A férje kinn maradt Jakartában és ingázik hozzájuk, amikor csak tud. „A középső gyermekemről kiderült, hogy autista és Jakartában nincs olyan tanár, aki a speciális igényű gyerekek oktatásához értene. Hiába jártak fizetős magániskolába, ott nem ismerik még csak a gyógypedagógus fogalmát sem. Két évig online oktatás volt a Covid alatt, azalatt otthon megtanítottam az autista lányunkat olvasni és írni.
Akkor látta be a férjem, hogy jobb, ha hazajövök a három gyerekkel, mint ha ott próbálkozunk tovább. Magyarországon kiszámíthatóbb a környezet, nincs akkora zsúfoltság, hangzavar, annyi inger, amik az autista lányomnak nem tettek jót. Azóta szebben fejlődik, és sokkal jobb az oktatás színvonala is. Plusz el tudom őket engedni egyedül az iskolába, hiszen biztonságos a közlekedés az ottanihoz képest.”
És hogy mi hiányzik Szilvinek a legjobban Indonéziából? „Örök szerelem marad a jamu (ejtsd: dzsamu), az indonéz népi orvosság megfelelője, mely gyógyító italokat, pakolásokat, masszázsolajokat jelent. Én a migrénem és a szülés utáni rituálék kapcsán ismertem meg ezeket a “csodaszereket”. Sokat köszönhetek nekik a mai napig, saját magam is elkészítem, ha van időm, bár itthon sok hozzávalót nem lehet frissen beszerezni.
És a család összetartása is nagyon irigylésre méltó. Szoros kötelékeik vannak és a bizalom is nagyon erős. A közösség mindig kisegíti a rosszabb helyzetben lévő rokonokat. Mindenki ad valamit a másiknak nemcsak a vallási ünnepeken, amúgy is: ételt, ruhát visznek, bevásárolnak egymásnak, szívességeket tesznek, mondjuk levágják egymás haját. Kiterjedt és megtartó erejű a családi szociális háló, amit Magyarországon is jó lenne eltanulni tőlük.”
