Ez az életkor, amikor az életünk mélypontra kerülhet, majd javulni is fog

Egy bizonyos életkorban már nem tudjuk ugyanúgy tovább élni azt az életet, amelyet korábban felépítettünk. A negyvenes éveinkben egyszerre válhat láthatóvá mindaz, amit elértünk, amit elvesztettünk, és amit talán soha nem is akartunk igazán. Miközben a társadalom továbbra is fiatalságot, teljesítményt és alkalmazkodást vár tőlünk, egyre erősebben jelenhet meg az igény arra, hogy a saját értékeink szerint rendezzük újra a mindennapjainkat. De vajon mi zajlik bennünk a negyvenes éveink második felében? Tényleg ez a legboldogtalanabb időszak? Szakemberrel beszélgettünk.

Egy nemzetközi kutatás szerint az életelégedettségünk a negyvenes éveink második felében érheti el a mélypontját. A gyakran idézett, úgynevezett U alakú görbe azonban nem egyéni sorsokat ír le, hanem statisztikai átlagot. Azt mutatja meg, hogy népességszinten az életelégedettség a fiatal felnőttkort követően csökkenhet, majd később ismét emelkedhet. A számok mögött azonban ennél jóval összetettebb történetek húzódnak meg.

A negyvenes évek sokak számára valóban olyan életszakaszt jelentenek, amikor korábbi elképzeléseink, kapcsolataink, szerepeink és az önmagunkról alkotott képünk is újraértelmeződik. A kérdés ilyenkor nem feltétlenül az, hogy miért vagyunk boldogtalanabbak, hanem az, hogy miért válik egyre nehezebbé olyan életet élni, amely már nem felel meg annak, akivé közben váltunk. Ambivalens érzésekről, az életközépi változásról és a női önértékelés átalakulásáról beszélgettünk Czapák Zita pszichológussal.

A statisztikai mélypont nem egyéni sors

Korábbi, több országot vizsgáló közgazdaságtani kutatások valóban arra jutottak, hogy az életelégedettség átlagosan U alakú görbét követ. A fiatal felnőttkor után csökken, a negyvenes évek második felében éri el a mélypontját, majd az élet későbbi szakaszaiban ismét emelkedni kezd. „Ez azonban statisztikai átlag, nem pedig minden ember életútját leíró törvényszerűség” – hangsúlyozza Czapák Zita. Pszichológiai szempontból sokkal fontosabb az egyéni élethelyzet, a társas kapcsolatok minősége, a testi egészség, valamint az, hogy milyen megküzdési erőforrások állnak rendelkezésünkre.

Ez egy természetes fejlődési folyamat. Hiszen ilyenkor kezdjük el egyre kevésbé mások igényeihez és elképzeléseihez igazítva alakítani a saját életünket. Előtérbe kerülnek a saját értékeink. Ezzel együtt változhat az önmagunkkal szemben támasztott elvárásunk is. Reálisabban látjuk a lehetőségeinket, könnyebben elfogadjuk azt, amin nem tudunk változtatni, és tudatosabban döntünk arról, mire érdemes fordítanunk a figyelmünket és az energiánkat.

Ezeket a nőket viselheti meg a változókor az átlagosnál jobban, mutatjuk, mi a megoldás

Lassan megváltozik mindaz, ami egykor biztos volt?

A középső felnőttkor egyik meghatározó pszichológiai feladata az illúziók fokozatos elengedése Zita szerint. Fiatalabb életkorban könnyebb úgy tekinteni a világra, mintha bizonyos dolgok változatlanok maradnának. Arra, hogy a szüleink mindig jelen lesznek, a társunk mellettünk marad, a kapcsolataink stabilak, és az élet előttünk álló ideje szinte korlátlan. A negyvenes éveinkben azonban ezek a korábbi bizonyosságok egyre kevésbé magától értetődőek.

A szülők idősödése és betegsége saját múlandóságunkkal is szembesíthet. A baráti kapcsolatok átalakulhatnak, a gyerekek pedig egyre önállóbbá válnak. Ezzel párhuzamosan felerősödhet a társas összehasonlítás is. A 40. életévünkre már jelentős különbségek lehetnek abban, hogy ki hol tart. Valaki vezetői pozícióba érkezett, más pályát vált, egyesek családot alapítottak, míg mások egyedül élnek. „Ez az életszakasz sokszor érzelmileg viharos, szinte egy második serdülőkor” – fogalmaz a pszichológus. Újra felmerülhet tehát a kérdés, hogy kik vagyunk és mire szeretnénk helyezni a hangsúlyt a saját életünkben

A szépség mércéje a fiatalság?

A negyven év feletti nők helyzetét mindezen túl társadalmi nyomás is nehezíti. A nyugati kultúrákban a női szépséget máig erőteljesen összekapcsoljuk a fiatalsággal. Miközben egy férfi öregedését gyakran tapasztalatként, tekintélyként vagy akár vonzerőként értelmezzük, a női öregedéshez sokkal könnyebben társítunk veszteséget. Mintha egy bizonyos életkor után nem csupán a testünk változna, hanem ezzel együtt az értékünkből is elveszítenénk valamit.

A közösségi média ezt a folyamatot tovább erősítheti. Nap mint nap idealizált arcokkal és testekkel találkozunk, amelyekhez könnyű a saját megjelenésünket viszonyítani.

Az önvizsgálat nem feltétlenül a válság jele

A negyvenes évek természetes velejárója lehet az élet újraértékelése. Megkérdőjelezhetjük a munkánkat, a párkapcsolatunkat, a korábbi döntéseinket, de akár azt is, ahogyan önmagunkról gondolkodunk. Ez önmagában nem probléma. Éppen ellenkezőleg! Az önreflexió a felnőtt fejlődés természetes része, és gyakran fontos változások kiindulópontja. Egy pályamódosítás, egy kapcsolat újradefiniálása, egészségesebb határok kialakítása vagy a tudatosabb életvezetés sok esetben éppen abból az önismeretből ered, amely a legelső pillanatban még bizonytalanságnak tűnik.