Ilyen élmény, mikor egy regény írója maga vezet körbe a valós helyszíneken

Pap Éva írónő városvezető találkozón mutatta meg Szabadka csodáit
Pap Éva írónő városvezető találkozón mutatta meg Szabadka csodáit
Fotó: Shutterstock

Szabadka nem csupán egy város, hanem egy megelevenedett ékszerdoboz, ahol a múlt századok hangulata és az irodalom valósággá válik. Pap Éva regényeinek számtalanszor fő helyszíne Szabadka, május elején pedig egy személyesen általa vezetett író-olvasó találkozón, egy városvezetésen jártunk, hogy elvesszünk a város titkaiban. Az olvasni és utazni szeretőknek kötelező egy ilyen program!

Pap Éva írónő népszerű regényeinek nyomába eredve a népi szecesszió remekművei, a nosztalgikus dallamok és a történelem titkai között sétálhatunk. Virtuális időutazásra hívunk a szívből született épületek, patinás cukrászdák és toronymagas panorámák világában, ahol a fikció és a valóság határai végleg elmosódnak. A vonatról leszállva rögtön megjelenik előttünk egy őszi kép a Mielőtt lemegy a nap című regényből, amikor az ötvenes években a főhős visszatér a távoli katonaságból. Közelebb érünk a díszes, kékes-terrakottás épülethez, a Raichle-palotához: mintha mézeskalács ház lenne.

Valóban olyan, amilyennek a regényből is megismerhettük, mintha a főhős nagymamája hímzett terítőjének motívumai elevenednének meg rajta. Amíg Szabadka vasútállomásától elsétálunk az 1912-ben épült városházáig, a népi szecesszió számos remekműve között haladunk el.

A szívből született város

Kerekes Sándor szabadkai képzőművészt és költőt kérdezték egyszer, honnan vannak a képek és a versek, amelyek megelevenednek a kezei alatt. Azt felelte: a szívből. Ilyen ez a város is, ahol az épületek erkélyeinek vaskorlátján, a homlokzatokon, a lépcsőházakban, de még a városháza épületében működő adóhivatal várójának falain is megjelennek a szív-, a tulipán- és egyéb növényi motívumok. Honnan máshonnan születtek volna ezek is, ha nem a szívből, és egy olyan világból, ahol az esztétika legalább olyan fontos volt, mint a funkció?

Generációk első olvasmányélményei voltak az ikonikus pöttyös, csíkos könyvek

Generációk első olvasmányélményei voltak az ikonikus pöttyös, csíkos könyvek

Időutazás a korzón: dallamok a múltból

Szabadkán végigsétálni maga is egy időutazás. Az ötvenes években még mozgalmi dalok szóltak a korzón a hangszórókból. Azóta sokat változott a divat és az ízlés, de a zene ugyanúgy betölti a tereket, mint a Mielőtt lemegy a nap idejében. A Corvin Mátyás utcai elágazásnál a rekedtes hangú, jobb napokat látott hegedűs délszláv népdalokat énekel, odébb a bársony kosztümös fiatalember „starogradske” vagyis régi városi melódiákat játszik a verklin.

A főtéren művészet és varázslat születik a képzett zongorista nő és a gitáros férfi játékából. Áthangszerelt ex-ju slágereket adnak elő, és az adománygyűjtő kofferük előtti tábla tanúsága szerint maguk is hisznek abban, hogy a szeretet mindent legyőz. Az utcazenészek melódiáin átszűrődnek a város templomainak harangjai, amelyek egymás után kondulnak meg. Köztük a ferenceseké is, ahová Eszti be-betért az És újra felkel a nap-ban.

Pap Éva könyvének helyszíne festményként elevenedik meg előttünk
Fotó: Gyergyai-Szabó Mariann

Rejtélyes oszlopok és színházi kulisszák

A korzón továbbhaladva odaérünk a nem régiben felújított Népszínház épülete elé, amely a város nyüzsgő kulturális életének egyik központja. Az írónő tartja magát a legendává vált szokáshoz, ahogy a Mielőtt lemegy a napban is, hogy a főbejárat előtt lesz a randevú. Csakhogy, ha régen valakit a hetedik oszlophoz hívtak, abból tudható volt, hogy nem lesz semmilyen találkozó, hiszen csak hat oszlop van. Mi Csernik Árpáddal, a Szabadkai Népszínház művészével találkozunk itt, aki a harmadik oszlophoz invitál, és szívélyesen kalauzol bennünket, betekintést engedve a színházi munkába, és a kulisszák mögé is.

Azt hisszük, varázslat történik, amikor az addig félhomályos próbateremben széthúzza a több méter magas ajtópárt, és beáramlik a napfény. Lenyűgöz a látvány: egymás mellett tornyosul a városháza, a zsinagóga és a ferencesek temploma.

Titkok a platánfák alatt

A következő helyszín, amely a közelmúltban játszódó, Mielőtt újrakezdeném című könyvben is felbukkan, a városháza szomszédságában található kis korzó, ahol kötelező meginni egy kávét a platánfák ölelésében vagy a százéves Peliván cukrászdában, ahol feltárul egy titok Pap Éva regényében, és a főhős, Marko élete egy csapásra megváltozik. Miközben a város legfinomabb fagyiját nyaljuk, a napernyők alól figyeljük a járókelőket, akik mind egy-egy történetet rejtenek. Időnként elsétál egy-egy dáma, akik mintha maguk is a múltból sejlenének föl. Itt szinte elkerülhetetlen, hogy megmozduljon az írói fantázia.

Pap Éva Vajdasághoz kötődő írónő, aki törekszik arra, hogy minél több embernek adja át az ottani életérzést és történelmet
Fotó: Dajka Anita

Panoráma a Zsolnay-cserepek felett

A városháza a város gyöngyszeme. Aki egyszer látta, az biztosan visszatér. Az ikonikus torony 46 méter magas kilátójából testközelből tárul fel előttünk a fehér szegélyű, Zsolnay-cserepekkel borított tetőszerkezet, a távolban pedig a lenyűgöző panoráma. A kilátót körbejárva ellátni egészen a Palicsi-tóig, a másik irányból pedig Magyarországig. Ha lepillantunk, az egész kis ékszerdobozka belseje, a park, a kék Zsolnay-szökőkút, egy szóval a város központja tárul elénk.

Nem mellesleg a korlátba kapaszkodva, ahogy az embernek fújja a haját a szél, könnyű elképzelni, milyen lehet az, amikor valakinek egy este a havazásban itt kérik meg a kezét, ahogy Pap Éva regényhősének a Mielőtt lemegy a napban.

Matteo Strukul: „Mikor írok, azokról a nőkről beszélek, akikre ma már nem is emlékszünk"

Matteo Strukul: „Mikor írok, azokról a nőkről beszélek, akikre ma már nem is emlékszünk"

Regényes utcák és az ámulat zsinagógája

Aki a szerző regényeit olvassa, az egész várost bejárja. Az emblematikus épületek – ahogy a múltban, úgy a jelenben is – a város vérkeringésének a részei; a házak ajtajai mögött pedig megelevenedik a második világháború környékén játszódó szerelmi háromszög, az És újra felkel a nap története, amelynek ikonikus jeleneteit az akkor még Gombkötőnek nevezett utcai fotográfus műterembe és a Topničkának nevezett, kifli alakú utca néhai piros lámpás házaiba helyezte a szerző.

Az egykori lámpák és tartókampóik ódonan, de még állnak, tanúiként egy világnak, amelynek lakói megelevenednek az írónő regényeiben. Mielőtt az olvasók lelkes csapata elvonul, hogy a felolvasó színházban ízelítőt kapjon Pap Éva regényeiből – azoknak is a szerelmes részéből –, még kötelező ellátogatni a zsinagógába. Aztán, ahogy a szerző mondja, egyetlen dolga van ott a vendégnek: tátott szájjal ámulni és bámulni.

Köszönöm Pap Évának a cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget és a színvonalas irodalmi programot!