96 éves korában meghalt Erzsébet királynő

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Buckingham-palota néhány perce jelentette be, hogy 96 éves korában, a skóciai balmorali kastélyban elhunyt Erzsébet királynő, Anglia leghosszabb ideig regnáló uralkodója.

96 éves korában meghalt Erzsébet királynő
Fotó: Getty Images

Erzsébet királynő életútja maga a megelevenedő történelem, a világ és az Egyesült Királyság is teljesen megváltozott uralkodása közben. Az országnak rengeteg kihívással, gazdasági és társadalmi változással, háborúval és politikai csatározásokkal teli időszakkal kellett megküzdenie, a királynő azonban híresen ügyelt arra, hogy a saját hatáskörét ne lépje át a politikai színtéren. Korunk legismertebb és legnagyobb uralkodója volt, aki nem csak az angolok és a nemzetközösség életére volt óriási hatással, hanem az egész egyetemes történelem és kultúra örök része marad, akiről nem csak az iskolákban emlékeznek majd meg, hanem zenében, filmekben, sorozatokban és a popkultúrában is nyomot hagyott, a divatról nem is beszélve. Uralkodása alatt a királyi család több válságot is túlélt, és szigorú, de következetes irányítása mellett a monarchia támogatottsága erős maradt az országban és a nemzetközösségben. Már 21. születésnapján arról beszélt, hogy az életét a Nemzetközösség szolgálatának szenteli. Haláláig több mint 600 kisebb-nagyobb jótékonysági szervezettel, katonai egyesülettel, szakmai szervezettel és közszolgálati szervezettel áll kapcsolatban.

A szerelemnek köszönhette, hogy uralkodó lett

Erzsébet Alexandra Mária 1926. április 21-én született, York hercegének és hercegnéjének legidősebb gyermekeként. Első keresztnevét édesanyja, második keresztnevét apai dédanyja után kapta, de a családban mindenki csak Lilibetnek hívta. A nevet Margit hercegnőtől, Erzsébet egyetlen testvérétől kapta, aki négy évvel volt fiatalabb nála, és a legenda szerint mindig rosszul mondta az Elizabeth nevet, így lett Lilibet. A két hercegnő otthon tanult, anyjuk és nevelőnőjük felügyelete mellett, ahol történelmet, irodalmat, zenét, angol valamint francia nyelvet tanultak, később jogot az etoni fiúiskola alelnökétől, vallástörténelmet Canterbury érsekétől tanult. A nevelőnője emlékjegyzeteiből kiderül, hogy Erzsébet már kislányként is imádta a lovakat és a kutyákat, ez az állatszeretete pedig egész hátralévő életében elkísérte. Ekkor még nem tűnt úgy, hogy valaha királynő lesz belőle, sokszor azt is mondják, hogy a szerelemnek köszönheti a trónt. Mindössze tíz éves volt, mikor nagyapja, V. György meghalt. A trónt nagybátyja, VII. Eduárd vette át, aki beleszeretett egy elvált amerikai nőbe, és mivel ezt a törvények tiltották, így a szerelmet választotta, és lemondott a koronáról. Az új király Erzsébet édesapja lett, ő pedig az első számú trónörökös.

Fotó: Getty Images

1939-ben, miután Anglia belépett a világháborúba, azt javasolták az uralkodó párnak, hogy vigyék el a gyerekeket Kanadába. Ekkor mondta Erzsébet édesanyja azt az elhíresült mondatát, hogy A gyerekek nem mennek nélkülem. Én nem megyek a király nélkül. A király pedig soha nem fog elmenni - Erzsébet és Margit a balmorali kastélyban maradtak, majd a következő években többször költöztek a vidéki Anglián belül. 1940-ben volt Erzsébet első rádiószereplése, melyben a városokból evakuált gyerekeknek üzent. 1945 februárjától a brit hadsereg női haderejében szolgált, ahol sofőrnek és szerelőnek képezték ki. Öt hónap szolgálat után a kapitányi rang női megfelelőjével tüntették ki. Amikor Winston Chruchill bejelentette 1945. május 8-án, hogy a háborúnak vége, az emberek az utcán ünnepeltek. Hozzájuk csatlakozott teljes titokban Erzsébet és testvére, Margit is, akik talán ekkor élték meg utoljára, milyen is a teljes szabadság.

Fotó: Getty Images

VI. György 1936. december 11-től haláláig, 1952. február 6-ig uralkodott, a trón pedig az akkor még mindössze 25 éves Erzsébetre szállt, aki Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika, Pakisztán és Ceylon, valamint a Nemzetközösség feje lett.

1947 novemberében hozzáment harmadunokatestvéréhez, Fülöphöz, aki hiába kötődött a dán és a görög trónhoz, vagyonnal nem rendelkezett. Nagy szerelem volt az övék, Erzsébet 13 éves volt, mikor először találkozott Fülöppel, aki azonnal megtetszett neki - leveleztek, majd később összeházasodtak. A házasságukból négy gyermek született, a trónörökös Károly walesi herceg, Anna királyi hercegnő, András yorki herceg és Eduárd wessexi gróf. Fülöp személye többször okozott fejtörést a királyi háznak, egy időben rendszeresen pletykáltak a hűtlenkedéseiről, később epés megjegyzései miatt került többször bajba. 73 évig, Fülöp 2021-ben bekövetkezett haláláig voltak házasok.

Fotó: Getty Images

Közelebb hozta a monarchiát az emberekhez

Erzsébet 25 évesen, kétgyermekes anyaként került a trónra, a koronázási ceremóniája volt az első olyan esemény, amit a BBC élőben közvetített. Uralkodása alatt tudatosan szerettette volna kevésbé elérhetetlennek mutatni magát, hogy az emberek lássák a monarchia munkáját közelebbről is. Külföldi látogatásai alatt városi sétákat tartott, hogy több emberrel találkozhasson, a család pedig egyre jobban érdekelte a közvéleményt. Elkészült az első dokumentumfilm az uralkodóról, amelyet közel 30 millióan néztek meg. Érdekesség, hogy azóta ezt a filmet betiltották, mert a királynő úgy ítélte meg, hogy túlságosan beletolakodik a magánéletükbe.

Fotó: Getty Images

A történelmet első kézből látta és alakította, járt a kettészakadt Berlinben, a család tagjai részt vettek a korábban a Brit Birodalomhoz tartozó országok függetlenségi ünnepén, és mikor 1982 áprilisában brit csapatokat küldtek a Falkland-szigetekhez, hogy foglalják vissza azt Argentínától, osztotta az emberek és az anyák aggodalmát, mivel fia, András herceg akkor a hadseregben szolgált.

Fotó: Getty Images

Az egyik legtöbbet utazó vezető tisztségviselő, aki több mint 115 országban járt, viszont egyszer sem volt szüksége útlevélre, mivel a brit úti okmányokat hivatalosan az ő neve alatt adják ki, így technikailag nem kellett saját magának is útlevelet adnia. Ezzel együtt jogosítványra sincs szüksége, és bár nyilvánvalóan bármikor ugrásra készen állt sofőrök hada, kifejezetten szeretett vezetni. Egyik ismert húzása a vezetéssel kapcsolatban az volt, mikor a szaudi koronaherceget, Abdullah-t ő maga furikázta körbe a Balmoralban, ugyanis akkor Szaúd-Arábiában törvény tiltotta, hogy nők vezessenek, így a vendégét meglepte, hogy egy nő, ráadásul a királynő mellett ül az anyósülésen.

Fotó: Getty Images

Az 1990-es években aztán ez a fajta kiemelt médiaérdeklődés egyre terhesebbé vált a királyi család számára. Először Károly és felesége, Diana, majd András és felesége válását szedte ízekre a sajtó. A gazdasági recesszió idején egyre erősödtek a monarchiaellenes hangok, amikre rátett még egy lapáttal a mindenki által szeretett Diana halála. Ekkorra Diana már nem volt a királyi család tagja, a közvéleményt mégis sokkolta, hogy a Buckingham Palota nem eresztette félárbócra a zászlót, illetve hogy a királynő csak a temetés előtti napon mondott beszédet. Az utóbbi években sokat cikkeztek arról, hogy unokája, Harry herceg és felesége Meghan Markle otthagyták a királyi családot, de a legnagyobb botrányt az jelentette, hogy András herceget szexuális bántalmazással vádolták meg.

Fotó: Getty Images

Palota állandó kutyavendégekkel

Az állatok iránt szeretete már gyerekkorában megmutatkozott. Különösen imádta a corgikat, de kevesen tudják, hogy egy új fajt is kitenyésztett, ezek a dorgik. Az egész egyébként a véletlen műve, ugyanis az egyik corgija és Margit tacskója szerelembe estek, a románcból pedig kiskutyák születtek. A corgik a királynő megjelenéseinek részévé váltak, szerepeltek pénzérmén, a Vanity Fair címlapján, és a 2012-es londoni olimpiai játékok megnyitóján is egy rövidfilmben, amelyben a James Bondot alakító Daniel Craiggel tűnt fel a királynő.

Fotó: Getty Images

De nem csak a kutyák, hanem a lovak iránti rajongása is egész életében elkísérte. Állandó figyelemmel kísérte a királyi lovarda állományát. Számtalan telivér tulajdonosa, amelyeket versenyeztetésre használnak. 2013-ig a királynő tulajdonában lévő lovak több mint 1600 versenyt nyertek. A lovaira nem fogad, azt mondta egy interjúban, hogy inkább tenyésztési oldalról érdeklik a versenyek, bár elárulta, hogy reggeli közben mindig áttanulmányozza az újságban a lóverseny-eredményeket.

Fotó: Getty Images

Nagy-Britannia leghosszabb ideig trónon lévő uralkodója

2002-ben ünnepelte az ötvenedik évfordulóját a trónon, az Arany Jubileumon több napos ünnepségsorozatot tartottak Nemzetközösség szerte. Az ünnepi évet beárnyékolta ugyan Margit és Erzsébet édesanyjának a halála, de ekkorra úgy tűnt, a közvélemény újra támogatta a monarchiát, így a család nyilvános szerepléseinek száma újra megsokszorozódott. Vilmos és Katalin, valamit Harry és Meghan esküvőjét az egész világon élőben közvetítették, illetve kiemelt sajtófigyelmet kapott minden olyan esemény, ahol a királynő megjelent, de beszédtéma volt az is, ha nyilvános szereplését lemondta. Fülöp 2017-ben vonult vissza a nyilvános szerepléstől, ezzel együtt pedig Erzsébet is csökkenteni kezdte a saját hivatalos elfoglaltságait, és egyre többször képviselte Károly vagy a család más magas rangú tagja a monarchiát.

Fotó: Getty Images

2022-ben ünnepelte a Platinum Jubileumot, vagyis trónra kerülésének hetvenedik évfordulóját. Ekkor már több ünnepi eseményt is lemondani kényszerült. A halála után 12 napos hivatalos gyászidőszak indul, testét a Parlamentbe viszik, a temetéséig a Westminster teremben helyezik el. Erzsébet királynő halálával az Egyesült Királyság egyik legizgalmasabb korszaka zárul le, a világ pedig modern történelem legismertebb uralkodóját gyászolja.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mennyire ismered György herceget, Sarolta hercegnőt és Lajos herceget? Teszteld le!

Mennyire ismered György herceget, Sarolta hercegnőt és Lajos herceget? Teszteld le!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője