Példát vehetnénk az egyik legnépszerűbb magyar rapperről: így dolgozhatjuk fel a múltat Beton.Hofi módszerével

A kétszeres Fonogram-díjas Beton.Hofi (polgári nevén Schwarz Ádám) és Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány vezetője néhány hete a Jurányi Házban beszélgettek arról, hogyan hatnak ránk a gyerekkori emlékek, hogyan lehet ezekből dalszöveg, és mi segít abban, hogy felnőttként ne a gyerekkorunkat éljük tovább.

Gyurkó Szilvia elmondása szerint azért pont Ádámot kérték fel, mert „a kortárs zenei alkotók közül Ádám kiemelkedik azzal, ahogyan a saját gyerekkorára reflektál, és úgy általában a gyerekkori élményekről ír. Nagyon izgalmasnak tartjuk, ahogy arról gondolkodik a művészetében és a nyilvánosságban is, hogy a családi háttér, a gyermekkori tapasztalatok hogyan befolyásolhatják egy ember sorsát. ”

Miért fontos, hogy dolgozzunk a múltunkkal?

Ahogy a gyermekjogi szakember hangsúlyozza, a múltunk a részünk. „Ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy mi történt velünk, ha nem tudunk (merünk) ránézni a hátterünkre, ha nem ásunk le a gyökerekig, akkor nehéz stabilan állni és magasra nőni - ha úgy tetszik, szárnyakat növeszteni. Persze nem feltétlenül kell terápiában vagy analízisben gondolkodni. A legtöbbször az is elég, ha ki tudjuk mondani magunknak, hogy „ami történt az fájt, bár ezt akkor nem tudtam elmondani” vagy hogy, „én akkor csak egy gyerek voltam, és nem tudtam mást tenni”.

Az emlékek kifejezése tehát egyértelműen segíthet csökkenteni a bennünk rejlő érzelmi terheket. Amíg egy fájdalmas élmény kimondatlan marad, gyakran tovább él bennünk feldolgozatlanul, akár testi tünetek, szorongás, visszatérő gondolatok formájában is. Amikor viszont kimondjuk vagy leírjuk, amit átéltünk, azzal lehetőséget teremtünk az érzelmi megkönnyebbülésre, és egyben új nézőpontból is szemlélhetjük saját történetünket.

Megvan a megoldás: mindenkit érintő, ijesztő, veszélyes, de megoldható problémára hívja fel a figyelmet a legújabb GLAMOUR Book

Ez a folyamat elősegíti az önreflexiót: jobban megértjük, mi miért történt, és hogyan hatott ránk az adott élmény, esetleg személyiségünk mely részét „köszönhetjük” neki. Az emlékek ilyen módon való strukturálása – például egy történet elmesélésén keresztül – abban is segít, hogy a korábban kaotikus vagy homályos élmények világosabbá, értelmezhetőbbé váljanak.

Hogy kezdjünk neki?

Gyurkó Szilvia szerint „mindenkinek egyedi útjai vannak azzal kapcsolatban, hogyan kapcsolódik a saját múltjához - egyáltalán van-e „hozzáférése" a saját gyerekkorához abban az értelemben, hogy mind a fájdalmas, mind pedig az örömteli részeket látja-e, érzi-e, fel tudja-e dolgozni. A művészet klasszikusan és hagyományosan egy nagyon jó útja annak, hogy ezt a hozzáférést kialakítsuk magunkban.

Ezt van, aki otthon, egyedül csinálja, vagy kis csoportban (pl. művészetterápiában), és vannak, akik a szélesebb nyilvánosság előtt. Ez utóbbiból mind sokat tanulhatunk. Főleg, ha valaki generációs élményekre is reflektál, mint ahogy Ádám teszi ezt a dalaiban, szövegeiben.”

Lássuk hát, hogy a feldolgozásban milyen kreatív eszközök segíthetnek!

• Naplóírás – a gondolatok lejegyzése a múltról vagy a jelen érzéseiről, úgy, ahogy az épp megfogalmazódik bennünk
• Levélírás a gyermekkori önmagunknak vagy egy valamilyen okból meghatározó személynek (akkor is, ha a levelet nem küldjük el)
• Kreatív írás – novella, vers, mese, amelyek gyermekkori élményeket dolgoznak fel közvetetten vagy szimbolikusan
• Rajz, festés, kollázs – az élmények vizuális megjelenítése, akár szavak nélkül.
• Zene – zeneszerzés, éneklés, zenehallgatás a saját érzések kifejezésére.
• Mozgás, tánc – testi szinten való érzelmi felszabadulás és kapcsolódás önmagunkhoz.

Írtam egy levelet a gyermekkori énemnek, akinek túl hamar kellett felnőnie

De van úgy, hogy ezek nem elegendőek, ilyenkor az egyéni vagy csoportos terápia lehet nagy segítség. Akármelyiket is választjuk, legyünk büszkék arra, hogy tettünk egy jelentős lépést önmagunk megismerése felé.