1 hónapja ezzel a tevékenységgel töltöm az ébredés utáni első órát, csodát tett a mentális egészségemmel

2025. október 31.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Évek óta próbálom kialakítani a tökéletes reggeli rutint, ami segít visszaszerezni az életem feletti irányítást, a minőségi szabadidőt, munka után ugyanis túlságosan fáradt vagyok, hogy aktívan töltsem meg, és ami a legfontosabb: segít jó érzésekkel indítani a napot. Teljesen véletlenül csináltam rendszert egy jelentéktelennek tűnő szokásból, de olyan jó hatással volt rám, hogy azóta nem vagyok hajlandó kihagyni reggelente. Dr. Kun Ágota munka és szervezetpszichológiai szakpszichológus, egyetemi docens segített megérteni, mi is történik a hatására az emberi idegrendszerben.

A természet csodát tesz az idegrendszerrel, anélkül, hogy bármilyen aktivitást vagy feladatot végeznél benne
A természet csodát tesz az idegrendszerrel, anélkül, hogy bármilyen aktivitást vagy feladatot végeznél benne
Fotó: Andriy Onufriyenko/Getty Images

Keltem már két órával korábban, hogy jógázzak, olvassak, takarítsak, színezzek, de a meditáción kívül egyetlen olyan tevékenységet sem sikerült beépíteni a reggeleimbe, ami tartósan jó érzést adott volna – egészen szeptember elejéig. Az egyik reggel ugyanis úgy döntöttem, hogy a reggeli kávét nem az ágyban vagy a kanapén fogyasztom el, hanem a kertben. Az első hűvös reggelek egyike volt, amikor kifejezetten jólesett a forró bögre kávéval a kezemben sétálni egyet a kertben, majd leülni, és elmerülni a látványban, mennyit fejlődött a nemrég elültetett méhlegelő, ráérősen szemlélni, milyen madarak érkeznek hozzánk inni és megpihenni a faágakon vagy egyszerűen csak hallgatni a hangjukat.

Ahogy teltek a napok és a reggelek, úgy adtam egyre több időt ennek a kellemes reggeli tevékenységnek: fegyelmezetten keltem korábban, hogy egy teljes órát töltsek el így a természetben, és egyre tudatosabban vált egyfajta mindfulness gyakorlattá, ahogy a madarak vagy a szél hangjával, a kávé ízének és hőmérsékletének tudatosításával képes vagyok arra az éber figyelemre, ami a jelenben tart. Nem gondolkodtam sem a múlton, sem a jelenen, nem aggódtam, nem stresszeltem, nem oldottam meg feladatokat és nem voltam hasznos, de nem tettem semmi olyat sem, ami indokolta volna, hogy ennyire jól érezzem magam mentálisan.

Az idegrendszer válasza

Kíváncsi voltam, minek köszönhető ez az órákig kitartó kellemes érzés, amit a természetben töltött tudatos jelenléttől kaptam. Dr. Kun Ágota munka és szervezetpszichológiai szakpszichológus, egyetemi docens szerint ez a fajta szokás aktiválja a paraszimpatikus idegrendszert, amitől szó szerint megkönnyebbül.

„Ez az a rendszer, amely a megnyugvásért, regenerációért és biztonságérzetért felel.” – kezdi a szakember. „Az idegrendszerünk szó szerint megkönnyebbül, amikor ilyen tapasztalatot él meg. A bolygóideg, ami onnan kapta a nevét, hogy a testben a fej-nyak régióból kiindulva bolyongva szinte az egész testet ellátja, és egyébként a szív, a tüdő és az emésztőrendszer, valamint számos izom és érzőideg kapcsolódik hozzá, kulcsszerepet játszik a test és az elme közötti kapcsolatban.

Sőt, a Berkeley Egyetem Greater Good Science Center (GGSC) kutatásai szerint különösen fontos a mentális egészség szempontjából. A nervus vagus a paraszimpatikus idegrendszer része, amely a test megnyugtatásáért felelős és az idegrendszer fékező mechanizmusaként segít szabályozni a stresszválaszt, valamint támogatja a nyugalmi állapotot. Minél aktívabb ez az idegünk, annál könnyebben tudunk megnyugodni, koncentrálni és kezelni az érzelmeinket.”

7 komoly lecke egy pszichológustól, hogy egy mérgező munkakörnyezetben is virágozz

7 komoly lecke egy pszichológustól, hogy egy mérgező munkakörnyezetben is virágozz

Mint megtudom, minden ilyen természetben töltött lopott óra (nemcsak reggel, de a nap bármely szakaszában), a paraszimpatikus idegrendszeremet aktiválja. Dr. Kun Ágota azt is kiemeli, hogy a figyelem egy-egy ilyen kellemes helyzetben átkapcsol a problémamegoldó módból egy úgynevezett soft fascination állapotba.

Ez azt jelenti, hogy a figyelmet finoman, erőfeszítés nélkül köti le a természet. Ez lehetővé teszi, hogy az agy kognitív erőforrásai feltöltődjenek.

A friss, hűvös levegő, a virágok, levelek színei vagy a madárhangok mind olyan biológiailag biztos jelek az agyunk számára, melyek azt a határozott üzenetet juttatják el az idegrendszernek, hogy minden rendben van, nincs veszély. Ennek köszönhetően csökken a pulzus és a vérnyomás, a dopamin- és szerotoninszint pedig nő.

Igen, jól érted: azokban a pillanatokban, melyek elsőre lustálkodásnak vagy semmittevésnek tűnnek, valójában erőforrást építünk és aktív idegrendszeri regenerációt végzünk a szakember szerint, anélkül, hogy mozognánk, meditálnánk, vagy bármilyen egyéb, hasznosnak tűnő tevékenységet végeznénk.

Az, hogy tudatosan jelen vagyunk a pillanatban, megéljük azt teljes valójában és kapcsolatba kerülünk a természettel, már önmagában terápiás hatású.

Élet a lelkifurdaláson túl

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyetlen alkalommal sem éreztem magam "lustának" ebben a folyamatban. Hiszen ha ennyivel hamarabb sikerül felkelnem, ráadásul olyan szinten állt rá a szervezetem, hogy már magától képes felébredni, akár munkával, az otthonom takarításával, pakolással vagy rendszerezéssel, tehát hasznosan is tölthetném ezt a természetben való sétálásra, ücsörgésre, csendes létezésre szánt órácskát. Csakhogy amíg ezek társadalmi értelemben fontosnak vélt tevékenységek, addig a végtelenségig kimerített és kizsigerelt idegrendszer regenerációjáért tett fáradozásaink kimerülnek az alvásban. Pedig pont ezekre a valódi szünetekre van szükségünk ahhoz, hogy ne sprinterek, hanem maratonisták legyünk az életünkben.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

ANGLES női téli barefoot cipők: melegség, kényelem és természetes mozgás (x)

ANGLES női téli barefoot cipők: melegség, kényelem és természetes mozgás (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)