A munkafüggőség 3 fázisa, amit fontos még időben beazonosítanod

A munkafüggőség fogalmát Wayne E. Oates amerikai pszichológus alkotta meg 1971-ben, aki bevallottan maga is munkamániás volt. Az ekkor még javarészt pozitívnak ítélt attitűd csak a későbbi évtizedekben kapott negatív előjelet, a jelenség elterjedésében pedig kulturális adottságok, gazdasági szükségszerűségek és maga a technológiai fejlődés is komoly szerepet játszott.

A nyolcvanas években terjedt el a kétkeresős családmodell, a technikai vívmányok fejlődése pedig megkönnyítette a munka és magánélet határvonalainak könnyebb elmosódását. Egy 1990-es kutatás szerint egy átlag amerikai évi száznegyven órával dolgozott többet már, mint két évtizeddel korábban. A társadalmi és kulturális okok között szokták emlegetni még a protestáns munkaetikát, ami a kapitalista eszmék egyik alapja, de a szocializmus sem maradt el mellette, hiszen központi értéknek tekintette a munkát, ami nemcsak gazdasági szükségszerűség, de az önmegvalósítás eszköze is.

De nemcsak a nyugati társadalmakban jelent meg a túlzott, negatív előjelű munkavégzés. Japánban például külön kifejezést kapott a „karósi”, a túlzott munka okozta hirtelen halál. Ha rákeresünk a karósi fogalmára, döbbenetes adatokra és statisztikákra bukkanhatunk, könyvek, tanulmányok tucatjai tárgyalják azt, hogy a napi 10-12 órás, heti 6-7 napos munkahetek milyen módon károsítják az emberi szervezetet. A probléma nemcsak Japánban, de Dél-Koreában és Kínában is széleskörűen elterjedt. Nyugati füllel szinte abszurdnak hat, hogy nevet kellett adniuk még egy jelenségnek, a karósi okozta öngyilkosoknak is: ők a „karódzsiszacu”-k, számuk pedig évről-évre nő.

Habár a helyzet nem ennyire drasztikus nálunk, a munkamánia komoly problémákhoz, akár egészségügyi károsodáshoz is vezethet, a kiégésről, mint további reális veszélyről nem is beszélve. Nézzük meg hát, mit is jelent pontosan. A munkafüggőség legegyszerűbben úgy írható le, ha valaki – hasonlóan például az alkoholizmushoz – a belső feszültségét felfokozott munkatevékenységgel oldja. Egy olyan, szenvedélybetegséghez hasonló jelenség, aminek a társadalmi megítélése alapvetően pozitív – hiszen az illető a kezdeti időkben jól teljesít, a vágyott karrier szépen épül, minden mércével mérve sikeresnek számít –, épp ezért olyan nehéz nemcsak a felismerése, de a kezelése is.

„Éveken át kizsákmányoltam magam, és ezt másoknak is hagytam” - Egy kiégés története

Olyan állapot, amiben a feladatok és az állandó teljesítménykényszer maga alá gyűri az embert, az életéből pedig szép lassan eltűnik az öröm, a szabadság és a kikapcsolódás képessége – utóbbiban is csak a hasznosságot fogja keresni. De mik azok a jelek, amikre figyelned kell? Mutatjuk.

1. Nem ismered azt a fogalmat, hogy szabadidő: semmi sem létezik számodra a munkádon kívül, ha pedig végre egy kis szabadidőhöz jutsz, azt sem tudod, mit kezdj vele, jobb híján munkahelyi e-maileket olvasgatsz. Szabadságot nem veszel ki, nem találkozol a barátaiddal, súlyos esetben az sem fog érdekelni, hogy ettél-e.
2. Csak az elismerés hajt: állandóan a dicséretet keresed, azért is hajtod magad annyira túl a munkádban. Egy morzsányi megbecsülés, egy jó szó és semmire nem mondasz nemet, ha a főnököd kéri.
3. Az egész irodát te cipeled a hátadon: nehezen adod le a munkát, azt gondolod, te úgyis gyorsabban végzel, mint az újonc, vagy az sem zavar, ha a kényelmes kollégád helyett is dolgoznod kell.
4. Nem tudod kikapcsolni az agyadat: elalvás helyett is a munkán jár az eszed, ha pedig nyaralni mész, feszültté válsz – nem tudsz kikapcsolni, csak azon jár az eszed, mi lehet „bent”.
5. Életed alfája és omegája a munka: ha csak az okoz örömet, ha sikeres az aktuális projekt amin dolgozol, ha egyetlen beszédtémád van – a munkád – akkor is, ha otthon vagy, ha az életed folyását, a jövődet is kizárólag a munka mentén tudod elképzelni, csak abban tudod mérni, egyértelmű, hogy átvette feletted az irányítást.
6. Nem akarod beismerni, hogy baj van: bár magadra ismertél a fenti öt pontban, mégsem ismered be, hogy munkafüggő lennél. Letagadod a kimerültséget, a fizikai fáradtságot, életed beszűkülését.

A kiégéshez hasonlóan a munkamánia esetén is stádiumokról beszélnek – szintekről, hogy a munka mennyire kebelezte be az életünket. Íme a munkafüggőség 3 stádiuma.

1. stádium: a siker időszaka

A teljesítmény és a lelkesedés még a csúcson van, amit a munkáltató is maximálisan elismer, anyagilag és ranglétrán egyaránt. Ebben az időszakban a család is elnéző, hiszen „értük”, a közös jövőért teszik mindezt. A munka maga örömforrás még, ami észrevétlenül leuralja a többi szabadidős tevékenységet is. Határidőkön túl is dolgozik az illető, mindig többet és többet kérve.

2. stádium: a kényszeres függőség kialakulása

A napi munkavégzés ideje növekszik, elérheti akár a 12-16 órát is. Állandósul a kimerültség állapota, de még a szabadnapokat sem pihenésre használja az egyén, ott is „becsúszik” egy-két óra munka. Hosszabb szabadságot már nem nagyon vesz ki, ha viszont igen, ürügyet kreál, hogy félbeszakítsa. Minden tevékenység, emberi kapcsolódás csakis munkával kapcsolatos, sőt még családtagjait is igyekszik bevonni a feladataiba.

3. stádium: a kifejlett munkafüggőség

A környezet egyre nehezebben tolerálja a függőséggel együttjáró viselkedést: otthoni feladatait elhanyagolja, kapcsolatai munkakapcsolatokra szűkülnek, az időérzéke megbomlik – állandó időzavarban van, késik, határidőkkel csúszik, a teljesítmény leromlik, állandósul a hibázás, gyakori érzelmi hullámok és kitörések jellemzik, a kritikákat nehezen viseli, a letargia és a kimerültség állandósul, szinte „robotüzemmódban” létezik. Az utolsó stádiumban fejfájás, állandósult migrén, étvágytalanság, szédülés jelentkezhet, szélsőséges esetben pedig idegrendszeri megbetegedéssel is járhat.

A Munka Törvénykönyve nem értelmezi, pedig karriereket menthetnénk meg vele: mindent a sabbatical jelentéséről

Mi vezethet a munkafüggőség kialakulásához?

A fent tárgyalt társadalmi és gazdasági beágyazottságon túl természetesen pszichológiai háttere is van, kiből lehet munkamániás. Gyakran önbizalomhiányból, nárcisztikus személyiségzavarból alakul ki a teljesítménykényszer – ha a gyermek azt tanulja meg, hogy csak akkor kap figyelmet, szeretetet, ha teljesít, akkor felnőttként is így működik majd.

Szeretetéhség, megfelelési vágy is állhat a háttérben, vélt vagy valós hiányosságok kompenzálása a munka által. Ha nem akarunk szembenézni problémáinkkal, akkor azok elfedésével, elterelésként is menekülhetünk a túlzott munkavégzésbe. Mindezek kísértetiesen hasonlítanak arra, miért fordul valaki az alkoholhoz vagy drogokhoz – a workaholizmus elnevezés ezért sem véletlen.

Ha most azt suttogod magadban, hogy de hát te szereted a munkádat, mi ezzel a baj, akkor rögtön megnyugtatunk: nincs ezzel semmi baj, sőt szerencsés vagy, ha mindezt elmondhatod magadról! Ahogy azzal sincs összefüggésben a munkamánia, hány órát dolgozol. Inkább akkor beszélünk workaholizmusról, ha nem tudsz vagy nem mersz kilépni a munkaszerepedből, és az bekebelezi az életed egyéb aspektusait – szabadidődet, energiádat, kapcsolataidat. Nem kikapcsolódás – sőt idegesít – a pihenés és akkor sem tudod leállítani a fejedben a munkát, ha épp a szeretteiddel vagy. Ahogy például a kiégésnél, itt is lényeges, hogy őszinte legyél magaddal és ismerd be, ha problémát észlelsz. Vagy hallgass azokra, akikben megbízol és akik épp jelzik, hogy baj van.

Egy magyar pszichológus 4 módszere, amivel évek óta képes visszaszerezni a mentális energiáját

Sokan hivatkoznak arra, hogy nem tehetnek mást, hogy a munkahely is ezt várja el tőlük. Fontos azonban különbséget tenni aközött, hogy valamit elvárnak és aközött, hogy nem tudunk nemet mondani.

Előbbi esetén örömet érzel, de ha kell, ki tudsz kapcsolódni, utóbbinál viszont képtelen vagy leállni, még akkor sem, ha már a tested is jelez. A vállalati kultúra igen fontos kialakító tényező: a túlzottan versengő munkahelyi légkör, a kommunikált és magas elvárások, a munkahelyi konfliktusok és az elvárt túlóra mind hozzájárulhat a kórós, túlzott munkavégzés kialakulásához. Pontosan ezért lényeges, hogy ha felismered magadon a jeleket, fordulj segítségért pszichológushoz vagy coach-hoz, ne várd meg, amíg esetleg krónikus betegség vagy akár a kiégés kialakul. Soha nem szégyen beismerni, ha valami sok, ha valami most épp erődön felüli.