Fáradtság vagy kiégés? 4 jel, hogy nagyobb a baj, mint gondolnád

Reggelente alig tudsz kikelni az ágyból, újra és újra „szundit” nyomsz és szinte fizikai fájdalommal jár még az is, hogy a konyháig eljuss az első kávéért? Vagy a fenébe kívánod a főnöködet, unod, sőt ki nem állhatod már a munkádat? Ha magadra is ismertél a fenti mondatokban, az még nem feltétlenül utal a kiégés jeleire.

Ha viszont ingerülten tromfolod le kedvenc kolléganődet vagy elsírod magad, pedig csak azt kérdezte, akarod-e használni a nyomtatót, netán nemcsak a munkádat, de az egész életedet értelmetlennek találod és sötéten látod a jövődet, vagy kerülöd az esti összejöveteleket, pedig régebben te voltál az, aki szervezte őket, akkor mindenképpen olvass tovább! Mutatjuk, mik a kiégés legjellemzőbb tünetei:

1. Fizikai kimerültség: folyamatos fáradtságérzet, még hosszabb pihenés után is, alvászavarok, korai ébredés vagy álmatlanság, nehéz testérzet, fejfájás gyakorisága.
2. Érzelmi kimerültség és kiüresedés: szorongás vagy depresszív hangulat; motiváció hiánya és érdektelenség, fokozott ingerlékenység és türelmetlenség.
3. Csökkent teljesítmény és koncentrációs problémák: a határidők be nem tartása, a klasszikus elúszás jelensége, döntésképtelenség, gyakori hibázás és figyelmetlenség, a feladatokkal szembeni közömbösség, inkompetencia-érzet, minimális munkakedv.
4. Elidegenedés: cinizmus, közöny, érzelemmentesség, visszahúzódás, túlérzékenység, fokozott érzékenység a stresszhelyzetekben, negatív hozzáállás a munkával és a társaiddal szemben, empátia csökkenése, saját fizikai és lelki szükségletek elhanyagolása, a saját „belső világgal” való kapcsolat elvesztése.

3 könyv a pszichológus szerint, ami egyetlen polcról sem hiányozhat

Bárki kiéghet?

A legfrappánsabb válasz erre az, hogy igen, hosszabban pedig az, hogy leginkább azok, aki előtte „lángoltak”, azaz ezer fokon égtek, lelkesedtek, beleadták szívüket és a lelküket, feladták a magánélet-munkahely egyensúlyt utóbbi kedvéért. Vagy akiknél a munkahelyen hiányzik a dicséret, rosszak az anyagi feltételek vagy a munkavégzés körülményei, több ember munkáját végzik egyszerre, esetleg kénytelenek másodállást is vállalni a szabadidő és pihenés rovására.

Léteznek olyan személyes tényezők is, melyek hajlamosítanak, például a munka túlzott idealizálására való hajlam, a túl személyes elköteleződés vagy a túlérzékenység. A hátterében számos egyéni, intézményi és társadalmi tényező húzódik meg, sokáig pedig a segítő szakmát végzőkkel hozták összefüggésbe. (Az első, 1974-es kutatásban például drogfüggőkkel foglalkozó önkénteseket vizsgáltak). Mára azonban igen hosszú azon foglalkozások, területek sora, ahol gyakoribb az előfordulás:

• A segítő foglalkozásúak: orvosok, ápolók, szociális munkások, pedagógusok, pszichológusok, pszichiáterek, mentálhigiéniás szakemberek, lelkészek, rendőrök, akiknél a fokozott érzelmi megterhelés, valamint a személyes határok meghúzásának nehézsége a kiégés forrása.
• A vezető pozícióban, nagy felelősségű munkakörben dolgozók: igazgatók, ügyvezetők, humanerőforrás vezetők, akiknél az irreálisan magas teljesítménykényszer, a fokozott stressz és a folyamatos döntési helyzet állandósulása lehet a kiváltó ok.
• A monoton munkát végzők: rendszergazdák, informatikusok, programozók, ügyfélszolgálati munkakörben dolgozók, pénzváltóban vagy könyvtárban dolgozók.
• A magukat (akár túlzó, elrugaszkodott) ambícióknak alárendelő személyek, vagy akik extrém elvárásokat támasztanak magukkal szemben – politikusok, médiában dolgozó szakemberek, kreatív területen dolgozók – itt a maximalizmus, az elvárásoknak való megfelelés, a karrierhajszolás, a magánélet szélsőséges elhanyagolása vezethet a kiégéshez.

Kiégés vagy depresszió?

Habár a tüneteik hasonlóan és könnyen összekeverhetők, amíg a kiégés egy tünetegyüttes és állapot, addig a depresszió olyan mentális betegség, aminek a gyógyításához szakemberre, terápiára és adott esetben gyógyszeres kezelésre van szükségünk. A krónikus fáradtság és levertség érzete, az örömképesség fokozatos csökkenése, a motiváció és érdeklődés hiánya, a koncentrációs zavarok és teljesítményproblémák, a krónikus fájdalmak, az alvási nehézségek vagy akár az elveszettség és értéktelenség érzete mindkét esetben megjelenik, viszont annak megállapítása, hogy „melyikben” vagyunk, az a szakemberek (családorvos, pszichológus, pszichiáter) kompetenciájába tartozik.

Fontos, hogy amennyiben egy kiégett személy nem törődik az állapotával – nem ismeri fel, nem fordul szakemberhez vagy nem kezdeményezi az életmódváltását –, akkor az átfordulhat akár depresszióba is. A kiégés elbagatellizálása, lekicsinylése vagy akár romanticizálása sem szerencsés. Ahogy maga a kiégés is tünetek együttese, úgy a megoldási lehetőségek, kimenetelek, a problémához való hozzáállás, vagy akár annak feltárása is többlépcsős folyamat: ne féljünk belevágni!