Ha így főzöd a húsvéti sonkát, tökéletes lesz

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha húsvét, akkor a legtöbbünk asztaláról három finomság biztosan nem hiányozhat: a tojás, a torma, na és persze a sonka. Tojást főzni év közben is szoktunk, tormát sokan készen veszünk, vagy már megvan a jól bevált receptünk – de mi a helyzet a sonkával? Vannak, akik tapasztalt konyhatündérként nagyon egyszerűnek tartják az elkészítését, és az az igazság, tényleg nem bonyolult. Ha idén teljesen biztosra szeretnél menni, néhány dologra érdemes tudatosan ügyelned, hogy a tökéletes húsvéti sonka kerüljön az asztalra.

Ha így főzöd a húsvéti sonkát, tökéletes lesz
Fotó: bhofack2/Getty Images

Az igazán jó húsvéti sonka nem túl száraz, ízletes, de nem is túl sós, és természetesen kellőképpen főtt. Ha bármelyik is nehézséget okozott neked az utóbbi években, vagy esetleg még soha nem főztél húsvéti sonkát, akkor ne csüggedj! Mindössze pár dologra kell figyelned, és ha ezeket betartod, akkor nem álom többé a tökéletes húsvéti sonka, és még jobban esik majd néhány tojással, meg egy kis tormával, mint ezelőtt. Utána pedig, ha marad belőle, egészen biztos, hogy nem akarod majd, hogy kárba vesszen, aminek elkerülése érdekében szintén remek opciók közül válogathatsz.

Ne feledkezz meg az alapokról

Hogy igazán finom húsvéti sonka kerülhessen az asztalra, ahhoz az is elengedhetetlen, hogy jó minőségű húsból legyen. Ennek érdekében érdemes szétnézned a közelben lévő termelői piacokon, vagy az élelmiszerboltokban olyan márkák termékei közül válogass, amelyekről tudod, hogy megbízhatóak, vagy már korábban is beváltak. Ha sikerült beszerezned, és nekiállnál az elkészítésének, távolítsd el róla a hálót, és minden, a sonkához esetlegesen rögzített zsinórt.

Készítsd elő

A sonka megfőzését érdemes úgy időzítened, hogy előbb előkészíted. Tedd a sonkát egy nagy serpenyőbe, és só hozzáadása nélkül áztasd be vízbe egy éjszakára, úgy, hogy a vizet a lehető leggyakrabban lecseréled. Ezután tedd egy akkora edénybe, amekkorában kényelmesen elfér, majd öntsd fel friss, hideg vízzel, és lecsukott fedél mellett lassú tűzön forrald fel. A vízhez bármilyen fűszert adhatsz.

Egy 1 kg-os sonkához például remek választás lehet 1 darab lilahagyma negyedekre vágva, 3-4 gerezd fokhagyma, nagyjából 10 szem egész fekete bors, 4-5 babérlevél, 15 borókabogyó és egy kis darab csillagánizs. Ezek persze csak opciók, az is elég lehet, ha csak bor és babérlevél, vagy akár egyik sem kerül bele. Mivel a sonka már maga is sós, ezért a vízhez több sót ne adj hozzá, mert elronthatja az ízét.

A húsvét egyik kedvence: céklában marinált töltött tojás - Recept

A húsvét egyik kedvence: céklában marinált töltött tojás - Recept

Figyelj a főzési időre

A sonkát ideális esetben alacsony lángon, körülbelül 1,5-2 órán keresztül érdemes főzni egy 1 kilós darab esetében, majd minden további kilónál érdemes egy órát rászámolnod, plusz fél kilónál, vagy más mennyiségnél pedig hasonlóan arányosan eljárnod. Ennek érdekében, ha nincs rajta a súlya a csomagolásán, a legbiztosabb, ha előre leméred. Ezután vedd le a sonkát a tűzről, és hagyd kihűlni a vízben. Ezt a vizet nem érdemes kiöntened, ugyanis később felhasználható más ételek, például levesek, vagy főzelékek elkészítéséhez, és tekintve, hogy milyen jó ízt adhat nekik, tényleg nagy kár, ha nem teszed félre.

Óvatosan vedd ki, majd kihűlve tálald

Ha a sonka kihűlt, távolíts el minden zsírréteget a víz felszínéről, és óvatosan vedd ki belőle. Ezután hagyd megszáradni, majd finom mozdulatokkal már vághatsz is belőle. A hagyományokhoz híven remek ötlet, ha főtt tojással és tormával tálalod, de kerülhet még mellé újhagyma, lilahagyma, retek, paradicsom, paprika, de a tojásból is készülhet mellé tojáskrém, tojássaláta, vagy például kaszinótojás.

A maradékról se feledkezz meg

Sok háztartásban marad a húsvéti sonkából, ami nem is baj, hiszen rengeteg finomság készíthető még belőle. Sőt, mivel sokan csak húsvétkor főzünk sonkát, érdemes lehet úgy tervezned, hogy mindenkinek legalább 1 kiló sonkával készülsz, és a maradékból pedig majd egyéb finomságokat készítesz.

A húsvét utáni napokban egyből is összedobhatsz belőle különféle ételeket, de a maradék sonka jól is fagyasztható, ezért későbbre is hagyhatsz belőle. Kerülhet belőle szendvicsekbe, levesekbe, remekül passzol a babfőzelékhez, a lencsefőzelékhez, de sonkás tésztát is készíthetsz belőle. A lényeg, hogy soha ne hagyd kárba veszni.

Forrás: paprikaandfriends.com, bbcgoodfood.com

Mi kerüljön még a húsvéti asztalra?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Bika féltékeny, a Szűz lazítson - május 21.

Napi horoszkóp: A Bika féltékeny, a Szűz lazítson - május 21.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

6 must-have termék, hogy a bőröd is tündököljön az esküvőd napján (x)

6 must-have termék, hogy a bőröd is tündököljön az esküvőd napján (x)

Mutatjuk, mire figyelj a csodás arcbőr érdekében (x)

Mutatjuk, mire figyelj a csodás arcbőr érdekében (x)

Ezért kötődünk annyira ruhadarabjainkhoz (x)

Ezért kötődünk annyira ruhadarabjainkhoz (x)

Nem is gondolnád, milyen sok embernek segíthetsz ezzel az aprósággal (x)

Nem is gondolnád, milyen sok embernek segíthetsz ezzel az aprósággal (x)