Ha így iszod a vizet, a fogyás is könnyebb lesz

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha te is próbálkoztál már azzal, hogy leadj néhány kilót, bizonyára találkoztál olyan javaslatokkal, hogy egyél kevesebb kalóriadús ételt, növeld az általad elfogyasztott zöldségek mennyiségét, és persze mozogj többet. Azonban még az ilyen egyszerű változtatások mellett is lehet, hogy kihívást jelent a fogyás. Ennek pedig az egyik leggyakoribb oka az, hogy szinte mindenre figyelünk, csak a kellő mennyiségű vízfogyasztásra nem. Na de hogyan kellene innunk a vizet, hogy a fogyásban is segítsen?

A vízivás tényleg segíthet a fogyásban, méghozzá a következő módon
A vízivás tényleg segíthet a fogyásban, méghozzá a következő módon
Fotó: vitapix/Getty Images

Bár nincs szó arról, hogy könnyebben ébrednél szimplán azáltal, ha több vizet iszol lefekvés előtt, vagy a nap bármely más szakaszában, több tudományos bizonyíték is alátámasztja, hogy a víz és a fogyás összefügg. Gondoljunk csak arra, hogy a testünk nagyjából 60%-a vízből áll: ez azt jelenti, hogy szinte minden testi funkcióban szerepet játszik. A kutatások szerint pedig minél hidratáltabb vagy, annál hatékonyabban égeti a tested a zsírt, vagyis a fogyásban is fontos szerepet tölt be.

Miért olyan fontos a víz a testsúlycsökkentéshez?

A víz köztudottan egy kalóriamentes ital, amely oltja a szomjat, és a nap bármely szakaszában nyugodtan fogyaszthatjuk (egyedül az elalvás előtti egy-két órában érdemes kevesebbet innunk). Ez a hidratáló ital azonban nemcsak arra jó, hogy kordában tartsa a folyadékháztartásunkat. A víz ugyanis bizonyíthatóan segíthet leadnod néhány kilót, különösen, ha mellette kiegyensúlyozottan táplálkozol, törekedsz a rendszeres testmozgásra, a minőségi alvásra, és a stresszt is igyekszel jól kezelni.

Segíti a kalóriaégetést

Azáltal, hogy a víz egy teljesen természetes, nulla kalóriás ital, már eleve segít, ha fogyni szeretnél. Ez azonban még közel sem minden. Még akkor is, ha ülsz vagy pihensz, a tested kalóriát éget el az olyan folyamatok támogatása érdekében, mint a légzés vagy az emésztés. Egyes kutatások pedig rávilágítanak arra, hogy a vízivás elősegíti az anyagcserét, így még nyugalmi állapotban is hozzájárul a kalóriaégetéshez. Ez pedig növelheti a napi energiafelhasználásodat, és hozzásegíthet a fogyáshoz.

Egy, a Frontiers in Nutrition című szaklapban megjelent tanulmány arra is rámutat, hogy a víz a szervezetünk természetes zsírbontási folyamatának alapvető összetevője. A tárolt zsírt ugyanis glicerinre és zsírsavakra bontja, amelyeket a szervezetünk üzemanyagként használ fel. Ha azonban nem iszunk elegendő vizet, a szervezetünk nem képes olyan hatékonyan működni ennek az energiaforrásnak a lebontása során, így nehezebben érhetjük el a fogyási céljainkat - még akkor is, ha csupán pár kilót szeretnénk leadni.

11 meglepő fogyókúratrükk, ami hatásos - Glamour

11 meglepő fogyókúratrükk, ami hatásos - Glamour

Támogatja a tudatosabb étkezési szokásokat

Sokszor az egy sikeres fogyás titka, hogy tudjuk, naponta maximum hány kalóriányi ételt és italt fogyasszunk el. Emellett persze más, korábban már említett tényezők is sokat számíthatnak, de a víz itt még egy másik szempontból is fontos szerepet kaphat. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy amikor éhesnek érzed magad, valójában csak szomjas vagy. Ha viszont napközben folyamatosan ügyelsz arra, hogy vizet igyál, könnyebben érezheted, hogy valóban éhes vagy-e, vagy csak több folyadékra van szükséged. Ráadásul a víz természetes étvágycsökkentőnek is számít.

Ha pedig eddig megszokásból főként cukros vagy édesítőszeres italokat fogyasztottál, azokat fokozatosan vízre cserélve jóval hidratáltabb lehetsz. Emellett nagyon valószínű, hogy a kalóriabeviteled is csökkenni fog, ami hosszú távon a fogyást is elősegíti. Bár igaz, hogy a zéró kalóriás italok alapvetően nem növelik a súlyunkat, de egy, az International Journal of Obesity című szaklapban megjelent tanulmány szerint a szénhidrát-anyagcserénknek kedvezőbb a vízfogyasztás, így ez a csere is segíthet fogyni, majd később meg is tartani a súlyodat.

Mit érdemes tenned?

Ha azt szeretnéd, hogy a vízivás megkönnyítse a fogyásodat, a legfontosabb, hogy tudatosan figyeld, mennyit iszol belőle egy nap. Az általános ajánlások napi nyolc pohár víz elfogyasztását javasolják. Ez azonban nemtől, életkortól, testsúlytól és az életmódtól függően is változhat, így érdemes igénybe venned egy online kalkulátor segítségét. Ha pedig továbbra is bizonytalan vagy, kikérheted egy dietetikus tanácsát is, aki a komplett étrended összeállításában is segíthet. Összességében pedig minden nap figyelj arra, hogy folyamatosan hidratált legyél.

Forrás: hub.jhu.edu, eatingwell.com, everydayhealth.com

Még több tipp, ha leadnál néhány kilót:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője