előfizetésem
Hírlevél
Az Eufória utolsó évada szinte tökéletes lett volna, ha nem ehhez a sorozathoz készül el
Véget ért az Eufória, lezárult egy korszak. A Z-generáció lelkivilágát mesteri esztétikával megörökítő sorozat első évada 2019-ben, míg a második 2022-ben hódította és hökkentette meg egyszerre a közönséget. A harmadik évadra négy évet vártunk – nem csoda, hogy a premier nyolc és fél millió nézőt vonzott a képernyők elé. Az más kérdés, hogy a folytatás beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket.
Az Eufória harmadik évada nehezen határozza meg önmagát. Egyszerre több műfajhoz próbál tartozni, és kettős mércéjű, erőltetett kritikával illeti a nők szexualizálására épülő iparágakat, miközben megállás nélkül tárgyiasítja a hősnőit, és egyszer sem áll meg, hogy mélyére ásson, mit miért tesznek. A fináléhoz érkezve végre kerekké válik a mondanivalója, mégis bőven maradhat hiányérzetünk.
Mintha egy másik sorozatot néznénk
Az utolsó nyolc rész vizualitása azért nem emlékeztet az előzőekre, mert az álomszerű esztétika kidolgozása mögött kezdetben egy magyar-kanadai művész, Petra Collins állt, akit még az indulás előtt, kredit nélkül vettek le a projektről. Collins 2023-ban a munkája másolásával vádolta Sam Levinsont, a kreátor pedig pontosan azáltal vallott az igazságról, hogy nem vitte tovább a vizuális identitást, amely a sorozat ikonikusságának egyik záloga volt.
A glitterrel ellentétben Rév Marcell nem ment sehova, így annyira mégsem idegen a képi világ. Az operatőr együttműködött a Kodak csapatával a Veritas 200D nyersanyag kidolgozásában, amelynek 35 és 65 mm-es tekercseire forgott az évad. Az eddigit lecserélő, de önmagában fantasztikus látványt nyújtó újjászületés egy klasszikus hollywoodi hagyományokat idéző, világos, élénk és kifejezetten vibráló megjelenést kölcsönöz a sorozatot lezáró fejezetnek.
Egy magyar származású női fotósnak köszönhetjük az Eufória látványvilágát
Közel öt évet ugrunk a történetben, ami eleve érdekes döntés egy gimis sorozatként indult alkotás esetében, hiszen a karakterek előtt még ott lehetett volna egy végzős év, de a forgatást különféle fennakadások késleltették, és megrázó halálesetek árnyékolták be (Angus Cloud 2023-ban, Eric Dane 2026-ban hunyt el), így ez érthető. A narratíva repedéseit mégis hanyagul foltozzák be a készítők. Mégis ki hallott olyan drogdílerről, aki negyvenhat hónapig nem hajt be egy tartozást?
A megszokott intim megközelítéshez képest kevésbé érthető, hogy mi zajlik a karakterekben. Mintha kevesebb együttérzéssel, inkább beletörődéssel figyelnénk mindazt, ami történik. A hősök lelki világának vizsgálata, ami az Eufória központi eleme volt, feláldozásra kerül a nácik és a fekete cowboyok harcának oltárán. Mindeközben amikor Rue kezd békére lelni önmagában, méltatlan véget ér az élete, pedig a második évad még reményt és változást ígért számára. Hol itt az igazság?
A jó, a rossz és Rue
Sam Levinson rajongása Sergio Leone munkássága iránt meghatározó eleme a harmadik évadnak, amely bár szeretne megmaradni pszichológiai drámának, helyenként a sötét komédiák humorát közelíti, és miközben a drogkartellek bűnügyi sorozatait idézi, ragaszkodik a western elemekhez. A gimnáziumi éveket hátrahagyva a perspektíva szélesedik, még mindig magányos hősöket látunk, de már a nagyvilágban vannak elveszve, ahol tényleg mindenki csak magára számíthat.
A klasszikus western filmek a jó és a rossz oppozíciójáról szólnak, de a spagettiwestern atyjának filmjeiben a hősök már erkölcsileg szürkék, tehát a jó nem hibátlan, és a rossznak is vannak emberi vonásai. Így van ez az Eufóriában is, a karakterek annyira a köztes zónában mozognak, hogy sokáig nem is érthető, hogy ha már western, akkor hol marad az igazi cowboy, aki igazságot tesz. Aztán egyszer csak megjelenik, katonai egyenruhában.
Megvívja a párbajt, és nekivág a pusztának.
Ma lenne száz éves Marilyn Monroe, aki soha nem érezte magát csinosnak
A westernek másik központi eleme a kultúra és a civilizáció győzelme, ennek fényében pedig különösen érdekes, hogy Rue az Ószövetségben keres megváltást, és egy olyan texasi mormon családnál tapasztalja meg a nyugalmat (életében először), amely a civilizációtól elzárkózva folytat mértékletes életmódot. Eszerint a modern lét felmagasztalása és az amerikai álom hajszolása annyira kizsákmányolja az egyént, hogy már csak akkor lehet fellélegezni, ha teljesen elzárkózunk a világ elől.
Semmit rólunk nélkülünk
Egészen ironikus, ahogy a sorozat egyik legfélelmetesebb karakterét, akit korábban mosolyogni sem láttunk, most egy védett növény tesz tönkre. Nate mellett Cassie is önmaga karikatúrájává válik. Maddie és Lexie hűek maradnak önmagukhoz, Jules viszont alig jut szóhoz. Mindeközben érthetetlen módon a csapból is a szex folyik. Rue olyan ragadozó szemekkel kezdi méregetni a nőket, mint egy férfi, és Maddie hiába áll az ipar túloldalán, őt sem kerüli el a megaláztatás Alamo személyében.
A forgatókönyv megveti a szexualitásukból profitáló nőket, de a kamera csorgatja rájuk a nyálát, így az Eufória Az idolhoz hasonlóan annak a jelenségnek válik az eszközévé, ami felett ítélkezni próbál. A szexmunkáról ugyanis fontos párbeszédet folytatni, de nem mindegy, hogy hogyan. Semmiképp nem megvetéssel, vagy úgy, hogy közben meg sem próbáljuk megérteni, mi zajlik ezeknek a nőknek a lelkében. Itt a téma felvetése csak üres indok arra, hogy meztelen nőket mutasson a kamera.
