előfizetésem
Hírlevél
Fátyol Hermina: „Nem a produkció nagysága számít, hanem a jó közösség, az alkotás öröme”
Izgalmas moziarcként és a Maladype Színház egyik alapító színészeként ismertük meg Fátyol Herminát. Legutóbb a Vajdai Vilmos rendezte Utas és holdvilágban láthattuk hazai színpadon a Trafóban. Soha nem azonosította magát egyetlen szerepkörrel sem.
A királyi út helyett a járatlan, szűk ösvényt választja. Független filmes múzsa, manapság jeles castingdirektor. Tavaly nemzetközi díjra jelölték, és egyedüli magyarként meghívást kapott a nemzetközi castingdirektorok szövetségbe. Többek között az ő szereplőválogatását dicséri Szimler Bálint Fekete pont című független filmje. Hermina párja is szakmabeli: Máté Bence dokumentumfilm-rendező.
Az idén huszonöt éves Maladype Színház első tíz évének elválaszthatatlan résztvevője voltál. Mi vitt oda?
A Maladypének volt egy előzménye, az egy előadást megélt Vareso Aver társulat Lorca Vérnászán dolgozott egy szerb rendezővel, engem még ők kerestek meg, de mivel érettségire és felvételire készültem az arab szakra, ezért nem tudtam vállalni a részvételt. Mikor a következő előadást kezdték szervezni, ismét megkerestek. Ezt már Balázs Zoli rendezte, részben ugyanazokkal az emberekkel, részben újakkal egészült ki a csapat.A második közös előadásunk után alapítottuk meg a Maladypét.
Negyven éve szereti egymást az Operettszínház házaspárja, ez a kapcsolatuk titka
Mit köszönhetsz annak az időszaknak?
Szívesen emlékszem vissza arra a típusú műhelymunkára, amit Zoli a társulattal kidolgozott. Workshopokat szervezett nekünk, ahová fantasztikus rendezőket hívott meg, mint például Schilling Árpádot, Claudio Collovát. Ének-, beszéd-, mozgás- és zeneóráink voltak az aktuális darabok próbái és az előadásaink mellett. Folyamatosan képzett minket – profi és nem profi színészeket egyaránt.
Kamilla húgoddal ikerpárt játszottatok a Bolondok iskolájában. Miként tudtátok szakmailag inspirálni egymást?
Kamilla engem mindig is nagyon inspirál, mert mindennel kapcsolatban eredeti ötletei vannak, egyedi a világlátása, az, ahogy a munkafolyamatokban részt vesz. Nagyon kreatív és tehetséges. Természetesen adódtak konfliktusok kettőnk között. Próba közben is beindultak a testvéri dinamikák, de valahogy mindig tovább tudtunk lépni ezeken rövid idő alatt.
Művész-értelmiségi családból származol, muzsikus apával, nagyapával – utóbbinak szobra is van Makón –, fesztiválszervező, író, teológus anyával. Milyen muníciót kaptál?
Soha semmire nem köteleztek minket a szüleink. Mindig azt csinálhattuk, amit akartunk, támogatást kaptunk abban, ami éppen érdekelt minket. Hagytak kibontakozni. Ez a szabadság az, ami máig a legfontosabb nekem. A zene azért jelen volt az életünkben; Kamilla csellózott, én zongoráztam.
A mainstream helyett inkább a független művész vonalat választottad színházban, filmen, színészetben. A nagyfokú szabadságvágyadból eredően?
Ez egyrészt a személyiségemből fakad, másrészt így is alakult, aminek utólag nagyon örülök. Az is lehet, abból ered, hogy problémáim vannak az elköteleződéssel. Soha nem tudtam olyan dologba belesimulni, ami monoton és kötelező. Alapvetően innen fakad, mindez párosul egy ízléssel. A filmezésben az európai arthouse, illetve a magyar független filmes vonal érdekel.
Nemes Jeles László Árva című filmjében a tekintet súlyával elevenítesz meg egy nehéz női sorsot. Hogyan kerültél a rendező látókörébe?
Volt már előzménye a munkakapcsolatnak Lászlóval. A Saul fiához, majd a Napszálltához is castingolt engem. Az Árva női főszerepére is megnéztek Zabezsinszkij Éva castingdirektorral a többkörös válogatáson, végül Elza szerepét kaptam meg. Nagyon élveztem a forgatást, izgalmas volt látni, ahogy Erdély Mátyás operatőr és Nemes Jeles László együtt dolgozik. Festőművészekként gondolok rájuk. Atmoszférát, képeket teremtenek, amelyekbe csak úgy bele kell simulni. Az első napokon küzdöttem sokat, de bíztam Lászlóban, tudom, hogy addig nem megy tovább, amíg számára nem tökéletes, amit lát.
Komplexen gondolkodsz a filmezésről, főszereplő, társrendező, társ-forgatókönyvíró is voltál Novák Erik Szeretlek, mint állat című filmjében. Hogyan következett ebből a sokirányúságból a castingdirektorság?
Egy berlini filmrendező barátom, Benjamin Cantu a saját filmjére készült, egy része Magyarországon forgott, magyar szereplőkkel. Eredetileg dramaturgnak szerződtetett az a produkció, de Benji megkért, hogy segítsek be a castingba. Berlinben és Budapesten is castingoltunk német és magyar színészeket. Jól sikerült a közös munka, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a színészektől, és mi is nagyon élveztük. Ő mint rendező és én mint színész talán másképp közelítettük meg a dolgot a megszokotthoz képest.
Akkortájt keresett meg a diplomamunkáján dolgozó Szentpéteri Áron rendező, hogy a Berlinben forgó filmjéhez segítsek német színészeket találni, végül az egész castingot rám bízta, a magyar szereplőket is én hoztam. Ezután egy magyar cég kérte, hogy ajánljak nekik berlini castingügynökséget, mire felajánlottam, hogy Benjivel megcsináljuk a munkát. Ezekből a véletlenszerű projektekből alakult ki, egyik munkából jött a másik itthon és Berlinben is egyaránt.
Mundruczó Kornéllal is együtt dolgozol…
Kornéllal huszonöt éve ismerjük egymást. Akkor figyelt fel rám castingdirektorként, amikor Vermes Dorka Arni című filmjét látta a velencei bemutatón. Az volt az első castingmunkám, amit látott, nagyon tetszett neki. Pár nappal később véletlenül összefutottunk New Yorkban, akkor mondta, hogy mindenképp szeretne velem dolgozni. Ennek az ideje most jött el, a Sztálinról és a legjobb barátjáról, Kamóról szóló koprodukciós filmmel, amihez grúz színészeket castingolunk világszerte, főleg Grúziában.
A traumák feldolgozása időt, távolságot igényel – Beszélgetés Nemes Jeles Lászlóval
Egykor az ELTE-n arab szakon végeztél, beutaztad a Közel-Keletet, két évig Kairóban is éltél tudósító barátod kiküldetése idején.
Az egyetem alatt egy évet Damaszkuszban töltöttem, akkor sokfelé utaztam a környéken. 2014-ben költöztünk Kairóba az élettársam, Bence munkája miatt, aki jó ideje már dokumentumfilmesként dolgozik. A legközelebbi baráti társaságunkat részben azok az emberek alkotják, akikkel húsz éve Damaszkuszban voltunk. Bence is ennek a csapatnak a része volt. Az egész életemet meghatározó időszakról beszélünk. Bence a mai napig a Közel-Kelettel kapcsolatos témákkal foglalkozik. Sokszor az ő munkája miatt utazunk arab országokba.
Magyar rendezők nem gondolkodnak benned színésznőként?
Szívesen dolgoznék egy-két rendezővel, de a színészet ma sem prioritás számomra. A Buharov testvérekkel nagyon szeretek forgatni, ha ők hívnak, boldogan megyek. Nem a produkció nagysága számít, hanem a jó közösség, az alkotás öröme. Kevésbé érdekel, hogy legyen egy pár mondatos szerepem valamelyik Budapesten forgó hollywoodi filmben.
Hogyan oszlik meg az életed Budapest és Berlin között?
Igyekszem tartani a fele-fele arányt. Sok időt töltünk máshol is, az utóbbi években főleg Olaszországban. Magamtól nem mentem volna Berlinbe, nem az én habitusomhoz passzoló város. Bence már ott élt, amikor megismerkedtünk. Mindamellett megszerettem, az otthonomnak érzem. Ennek ellenére nem ott tervezzük leélni az életünket. Az a vágyunk, hogy valamely mediterrán vidékre vigyen minket az élet.
Stylist: Gál Nóra, Smink és haj: Bálint Beka
