A GLAMOUR Talks with Rácz Zsuzsa legújabb epizódjában Piczkó Katalin pszichiáter, író és rendező, valamint Pápai Ildikó coach, újságíró és közösségszervező ülnek le beszélgetni Rácz Zsuzsával. Mindketten olyan gyermeket nevelnek, akinek az életútja egészen más, mint amilyet egy szülő általában elképzel magának.
Ezeket láttad már?
Van az anyaságnak egy része, amiről ritkán beszélünk. Arról, hogy a szeretet mellett mennyi félelem, bizonytalanság és kimondatlan kérdés is együtt jár vele. Arról, hogy mit kezdünk akkor, amikor az élet nem úgy alakul, ahogyan elképzeltük, és adott esetben hogyan viszonyulunk ahhoz a kérdéshez, ha egy gyermeknek egész életében szüksége lehet ránk. Ezekről a kérdésekről beszélget őszintén a GLAMOUR Talks with Rácz Zsuzsa legújabb epizódjában Piczkó Katalin pszichiáter, író és rendező, valamint Pápai Ildikó coach, újságíró és közösségszervező. Ismerd meg Bazsa és Gergő történetét az édesanyjuk szemén keresztül.
A szeretet mindent legyőz
Piczkó Katalin negyedik gyermeke, Bazsa 19 éves, halmozottan sérült, Ildikó fia, Gergő pedig 26 éves, autizmussal élő fiatalember. Katalin számára Bazsa nem csupán az a 19 éves fiatal, aki nem beszél, nem jár, nem önálló, és akit a nap huszonnégy órájában felügyelni kell. Ő az a fiú is, aki kacag, játszik, ragaszkodik a saját kis rituáléihoz, és akinek a nevetése édesanyját minden alkalommal visszahozza a jelenbe.
A videóban Katalin arról is beszél, hogy a Bazsával töltött idő sokszor olyan számára, „mint egy megváltozott tudatállapot, mint egy meditáció”. Egy nehéz munkanap után hazatérni hozzá nem feltétlenül újabb teher, hanem egy egészen másfajta jelenlétet igényel. Bazsa születése előtt, már a terhesség alatt kiderült, hogy komoly problémák lehetnek vele. Ezután műtétek, beavatkozások, fejlesztések és később életveszélyes epilepsziás rohamok követték egymást.
Bódis Kriszta és Danó Éva, akik mindenkiben meglátják az embert
Meg kell tanulni megérteni őt
Pápai Ildikó története másképp kezdődött. Gergő kisgyerekként boldog, mosolygós, magányosan játszó kisfiú volt. Hatéves koráig nem beszélt, háromévesen pedig megkapta az autizmus diagnózisát. Ildikó ekkor úgy érezte, minden erejével azon kell dolgoznia, hogy „megoldja” a helyzetet. „Én lettem tulajdonképpen a sokadik fejlesztő pedagógusa otthon.”
A diagnózis után mindent megtett, amit csak lehetett. Fejlesztésekre járt, szakirodalmat olvasott, és egy ideig még azt is elhatározta, hogy „kiirtja” az autizmust a gyermekéből. Később azonban rá kellett jönnie, hogy egészen más feladat vár rá. Felismerte, hogy nem Gergőt kell megváltoztatnia, hanem meg kell tanulnia őt érteni.
A külvilág közben nem mindig bizonyult elfogadónak. A játszótereken érkező megjegyzések, az értetlenség és a kirekesztés miatt egy idő után egyre ritkábban mentek olyan helyekre, ahol más gyerekek is játszottak. Nehéz volt elmagyarázni másoknak, miért viselkedik Gergő másképp.
Ma azonban Gergő már 26 éves. Beszél, kommunikál, vannak kedvenc tevékenységei, gyűjti az újságokat, boldog ember. A két anya pedig éppen ebben találnak egymásra. A fiaik boldogsága nem feltétlenül ugyanabból áll, mint amit a társadalom általában annak gondol.
Hol van a helyük a felnőtt, sérült vagy autizmussal élő embereknek? Ki gondoskodik róluk, ha a szülő már idős vagy beteg?
Létezik-e olyan biztonságos, szeretetteljes közeg, ahol valóban méltó módon élhetnek?
„Egy olyan kis közösséget szeretnék létrehozni, ahol biztonságban tudjuk őket” — mesél terveiről Katalin Rácz Zsuzsának. Ildikó pedig a felnőtt autisták önállósodásának lehetőségeiről, a munkáról, a közösségről és arról beszél, mennyi fiatal marad évekre, akár évtizedekre otthon úgy, hogy közben nem történik velük semmi.
Produkciós menedzsment: Csáti Melinda, Smink: Kozian Fanni, Watz Fruzsa, Haj: Szepeshelyi Gabriella
