előfizetésem
Hírlevél
Az egykor gazdag olasz örökösnő, aki kukákban turkált és gepárdokat tartott
A huszadik század tele van örökösnőkkel, akik túl fiatalon és felkészületlenül jutottak felmérhetetlen vagyonhoz, de ez inkább átoknak, mint áldásnak bizonyult az életükben. A legképtelenebb sors talán Luisa Casatinak jutott, aki azt vette a fejébe, hogy a pénzét arra fordítsa, saját magából csináljon élő műalkotást. Élete valóságos könyv, amelyet érdemes tanulmányozni, annyira izgalmas és hihetetlen.
A legtöbben úgy gondoljuk, hogy tudnánk mit kezdeni egy lottó főnyereménnyel vagy egy eddig ismeretlen nagybácsitól ránk szakadó mesés vagyonnal. Mi nem azok közé a szerencsétlenek közé tartoznánk, akiknek tönkreteszi az életét a hirtelen jött pénz. Luisa Casati olasz örökösnő a rászakadt vagyonnal azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az utókor emlékezzen rá - és ebben nagyon jó munkát végzett.
Az örökösnő, aki újjászületett
Luisa az 1880-as évek elején született Milánóban, egy textilmágnás lányaként, akit a király grófi rangra emelt. Amikor kamaszként ő és a húga elvesztették a szüleiket, felfoghatatlan vagyon maradt rájuk. Ebből az időből még mindenki esetlen, félénk tizenéves lányként emlékezett a fiatal nőre, akiről senki sem gondolta volna, hogy később a történelem egyik legextravagánsabb jelenségeként fogják emlegetni.
A századfordulón, alig tizenkilenc évesen feleségül ment Camillo Casati márkihoz, akitől hamarosan lánya született, de a házasság kudarcba fulladt. A visszaemlékezések szerint a visszahúzódó, fiatal márkiné Olaszország legharsányabb költőjének Gabriele D’Annunziónak a bűvkörébe került, aki teljesen átformálta Luisát. Az esetlen örökösnő eltűnt, a helyén pedig megjelent Marchesa Luisa Casati. Ez az új jelenség pedig hozzáfogott élete főművének megalkotásához, ami saját maga volt.
Ez a 34 éves nő volt a modell a művészettörténet leghíresebb aktfestményéhez
Az elég szó hiányzott a szótárából
Casati innentől kezdve mindig gondosan megtervezett külsővel jelent meg, akárhová is készült. Egy belladonna nevű kozmetikumot csöpögtetett a szemébe, amitől a pupillája kitágult, a tekintete pedig mélabús lett. Ez a szer a huszadik század elején már kifejezetten divatjamúlt volt, mert tudták róla, hogy veszélyes: a használata hosszútávon komoly látáskárosodást okozott. De Luisa Casati sosem wellness influencerként próbált kitűnni a tömegből.
Különös, természetellenes tekintetét hatalmas műszempillákkal keretezte, amiben viszont úttörő volt; hiszen ekkoriban senki nem hordott még ilyesmit. Élénkvörösre festett hajával, hófehérre púderezett arcával, valamint magas, sovány alkatával homlokegyenest szembement a korabeli szépségideállal, amikor még a kerekded idomok számítottak divatosnak. A kor legfelkapottabb divattervezőit és jelmeztervezőit egyaránt alkalmazta, hiszen neki sokszor tényleg inkább kosztümökre, mint egyszerűen ruhákra volt szüksége.
Gepárdok, kígyók és aranyozott szolgák
De nemcsak Luisa megjelenése tett felejtethetetlenné egy estét a márkinénál. Casati, aki természetesen nem tacskókat tartott, hanem gepárdokat, a házi kedvenceit drágaköves pórázon sétáltatta, a nyaka köré pedig élő kígyókat tekert nyaklánc gyanánt. Az otthonai, amik inkább nevezhetőek díszleteknek, mint egy meghitt helynek a pihenésre, tele voltak pávákkal, agarakkal és majmokkal.
A velencei otthonában — a Canale Grande egy befejezetlen palotájában, amiből később majd egy másik örökösnő Peggy Guggenheim otthona lett — fáklyákkal világított a bálokon, ahol aranyfüsttel bevont, félmeztelen személyzet szolgált fel. A gondolával érkező vendégeket az udvarban járkáló nagymacskák fogadták, a termek pedig tele voltak titokzatos, maszkos alakokkal. Ezek között voltak valódi emberek, de Casati képmására készült viaszbábuk is, akiket néha a vacsora asztalhoz is odaültetett.
Mit jelentett valójában nőként börtönbe kerülni évszázadokon át?
Az is előfordult, hogy Luisa egy szál bundában, gepárd kísérettel vonult át a Szent Márk téren, és egy fáklyás szolga törte előtte az utat. De természetesen a márkiné nem sokáig maradt egy helyben: Párizsban és a francia Riviérán hasonlóan szédítő jelmezbálokat rendezett, ahol néha bizánci császárnőként, jelent meg, ékszerekkel borítva. Luisa Casati sohasem egyszerűen megérkezett valahova, ő mindig megjelent, és persze mindegyik jelenés egy vagyonba került.
Különös élete egyik kisebb tragédiája, hogy jóval a TikTok feltalálása előtt zajlott, de ennek hiányában korának legismertebb művészeit bízta meg a képmása megörökítésével, legyen szó fotóról vagy festményről – a kellékeket és a pózokat pedig természetesen sohasem bízta a véletlenre.A képek pedig ma is ott vannak a legnagyobb gyűjteményekben. Boldini fekete tollak örvényében festette meg, egy agárral az oldalán.
Man Ray lefényképezte, de amikor elcsúszott az expozíció, és Luisa véletlenül három pár szemmel lett gazdagabb a képen; a hibát a saját lelke portréjának nyilvánította, és imádta a végeredményt, ami minden más nőt kétségbe ejtett volna.
Végtelen változatosság jellemezte
Luisa Casati a korabeli Olaszország legnagyobb vagyonát örökölte, de hosszútávon ez sem volt elegendő ennek az életmódnak a fenntartásához, legalábbis brand dealek hiányában. 1930-ra az örökösnő minden pénzét felélte, és súlyos adósságokba verte magát. A ruháit, műtárgyait és a bútorait elárverezték, hogy ki lehessen fizetni a hitelezőket; és az ötvenes évei elején járó Luisa pedig Londonba menekült, ahol az utolsó évtizedeit egy apró lakásban élte le.
Szegényen, de ez egy pillanatra sem jelentette azt, hogy hétköznapian. A nem olyan régen még dúsgazdag márkiné kukákban turkált tollakért és különleges rongydarabokért, hogy feldíszítse velük a ruháit, a szokásos extravaganciával. Az egész élete és a teljes vagyona arra ment, hogy saját magából csináljon műalkotást, és ebből – hiába nem volt már egy fillérje sem – nem volt hajlandó alább adni.
Luisa Casati végül 1957-ben halt meg Londonban, ahol a sírkövén Shakespeare sorai állnak egy másik lehetetlen nőről, Kleopátráról: „A kor sem hervasztja, s a megszokás / Nem rágja rőt hernyóként végtelen / változatosságát.” (Vas István fordítása). Habár kevesen ismerik a nevét, Luisa Casati valójában a mai napig markánsan jelen van az életünkben. A Marchesa divatházat egyenesen róla nevezték el, John Galliano pedig egy egész Dior couture kollekciót épített az alakja köré.
Lagerfeldtől McQueenig a tervezők újra és újra visszatérnek hozzá – Luisa valóban halhatatlan műalkotás lett, aki a mai napig inspirálja a művészeket. Egykori velencei palotája pedig szintén az egyik legfontosabb európai modern művészeti gyűjtemény otthona. Egy vagyont, egy házasságot és egy élhető emberi életet adott az örökkévaló hírnévért.
