előfizetésem
Hírlevél
Tényleg mindenki olvas újabban vagy csak úgy teszünk?
Miközben sok szó esik arról, hogy ma már egyre kevesebbet olvasunk, és képtelenek vagyunk bármire figyelni harminc másodpercnél tovább, a könyv mint tárgy egyre érdekesebb élethelyzetekben bukkan fel. Könyv alakú táska, irodalmi tematikájú utazások, könyvtár a szállodákban és olvasó rave a múzeumban: csak néhány a folyamatosan eltemetett könyveket középpontba állító jelenségek közül.
Észrevetted, hogy divatba jöttek a könyvek, az olvasás? Egy olyan világban, ahol egyre nehezebb eldönteni, mi igazi, és mi nem, műveltnek lenni, vagy legalábbis annak látszani hirtelen izgalmas lett. De vajon valóban el is olvassuk ezeket a könyveket, vagy csak kontent lesz belőlük?
A kifutó felfedezte a könyvtárakat
A Miu Miu idén tavasszal könyvklubot indított, ahol női szerzőket állítanak középpontba igazi, valóságos, háromdimenziós világban megvalósuló beszélgetésekkel, egy lélegzetelállító milánói helyszínen. A divatház mindent bevetett, például ingyen osztogattak regényeket a nagyvárosok terein, trendivé téve az olvasás egyszerű, alapvetően magányos aktusát. Azonban a Miu Miu egyáltalán nincs egyedül: több kifutón is feltűntek a könyv alakú táskák, fapados verzióként pedig könyves tote baget is vehet az, aki az olvasottsága alapján szeretné meghatározni önmagát.
Reese Witherspoonnak és Oprah Winfrey-nek évek óta van könyvklubja, Kaia Gerber néhány éve indította el a sajátját – ahol tudatosan nem a sikerlistáról válogat –, idén pedig Dua Lipa még könyvtárat is nyitott Portóban. Nagyon messze vannak már azok az idők, amikor a modellek és énekesnők csak a parfümjüket dobták piacra, az olvasás képéhez pedig vagy a nagymamát társítottuk, akinek úgysincs már jobb dolga, vagy a sztereotípiák tarisznyás, szódásszifon szemüveges bölcsészlányát, akinek soha nem is lesz.
A Z generációnak – vagy legalábbis egy részének – az olvasás már nem házi feladat, hanem jobb esetben időtöltés, rosszabb esetben posztolnivaló matéria.
A kislányok szexualizálásának története régebbről ered, mint hinnéd
A BookTok és a gyerekkönyvbe bújt pornó
Sokszor vádolják azzal, hogy cafatokra tépi az ifjúság figyelmét, de a TikTok egyik sarka pont, hogy analóg irányba viszi a figyelmet. A BookTok különös világában az olvasók videóra veszik, ahogy az utolsó fejezeten sírnak, vagy éppen frissen vett, élfestett puhakötéseket szorongatnak, mint egy trófeát. A hatás valós és mérhető: nőtt a nyomtatott példányok eladása és a fiatal olvasók végre megérkeztek a könyvesboltokba.
Más kérdés, hogy nem a Bűn és bűnhődés meg a Varázshegy példányai repülnek le a polcokról, hanem inkább a nyomtatott Netflix és a szakmában csak becézgetett fantasyk, illetve azok számtalan alfajai. A színpompás, madárkás, virágos borítók pedig sokszor a könyvesboltosokat és a gyanútlan szülőket is megtévesztik: jelenleg a könyvkiadók – és a szülők – visszatérő problémája, hogy a soft pornót gyakran gyerekkönyvnek hiszik a vásárlók, és ezen a címek és a fülszövegek sem segítenek mindig.
Az olvasás az új rave
A felolvasás és a könyvbemutató természetes lelőhelye már nem feltétlenül a művelődési ház, időpontja pedig a délután öt. New Yorkban van olyan könyvesbolt, ahol koktélt is kevernek az olvasóknak, de olyan bár is akad, ahol közösségi olvasást szerveznek: a vendégek csendben olvasnak együtt egy ital mellett. Ráadásul egyre gyakoribbak a délelőtti olvasó ravek is. Mert az olvasás – amire alapból, mint magányos műfajra gondolunk – miért ne lehetne akár társasági esemény is?
Hiszen a legtöbb small talknál egy közepes könyv is sokkal jobb! Arról nem is beszélve, hogy az otthoni olvasást úgysem látja senki. De mi történik akkor, ha az olvasás már nem egyszerűen kikapcsolódás, hanem komplex önfejlesztési projekt? Napi oldalszámokkal, éves célokkal, adott szépirodalmi és nonfiction művek körültekintő párosításával a maximális intellektuális self-care érdekében, amit természetesen minden elolvasott kötet gondos dokumentációja egészít ki.
Innen pedig egyenes út vezet a bookcationig, ahol az igazi olvasó nem pusztán néhány könyvet csomagol be a nyaraláshoz, hanem egyenesen a kedvenc műve helyszínén tölti a szabadságát. Ha pedig valaki inkább társaságban kapcsolna ki, várják a reading retreatek: nem közös jóga és hangtál meditáció a program, hanem – egészen eddig – idegenek olvasnak együtt, néma csöndben. A kevésbé elszántaknak pedig rengeteg resort kínál könyvklubot a masszázs mellé, sőt, egyre több szállodában van könyvtár a bár mellett – vagy egyenesen ahelyett.
A magyar írónő, akinek még a Buckingham palotába is eljutottak a regényei
Színek szerint: a shelfie
Itt jön a kényelmetlen kérdés: a könyvek láthatóbbá válása azt jelenti, hogy többet is olvassuk őket, vagy csak azt, hogy jobban dokumentált a puszta létezésük, mint valaha? Mert annál a Varázshegynél, amit csak a borítójáért vesznek meg, aztán olvasatlanul hever a dohányzóasztalon, kevés szomorúbb dolog van. Ugyanakkor a performatív olvasás nem kizárólag a saját dekadens korunk találmánya. Seneca már az ókorban azon füstölgött, hogy a jómódú rómaiak nem önmagukért, hanem lakberendezési tárgyként gyűjtik a tekercseket – a szép könyvtár ugyanolyan státuszszimbólum lett, mint egy fényűző fürdő.
A tizennyolcadik és a tizenkilencedik század arisztokratái méterre vették a díszes bőrkötésű könyveket, hogy megtöltsék velük a könyvtárszobát, aztán soha többé nem nyitották őket. Ugyanebben a korszakban a befolyásos asszonyok irodalmi szalonjai legalább annyira szóltak a divatról, mint az intellektuális mélységekről. A salonnière-ek a saját nappalijukból mozgatták a korszak kulturális és politikai szálait, miközben a kortársak egy része pontosan olyan fanyalgással szemlélte őket, mint ma a shelfie-ző lányokat.
Molière pedig egy egész darabot szentelt a szalonok „tudós” asszonyainak kifigurázására. És természetesen annak idején is voltak olyan vendégek az irodalmi szalonban, akik csak úgy tettek, mintha booksmaxxxxolnának, és valójában egy sort sem olvastak a könyvből, amiről szó volt. Az olvasás tehát egyszerre lett státuszszimbólum, esztétikai kellék, közösségi élmény és önfejlesztési projekt.
De talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy miért vesszük meg a könyveket, hanem hogy egyszer kinyitjuk-e őket. Mert egy regény végső soron nem a dohányzóasztalon vagy az Instagram-feedben teljesíti be a küldetését, hanem valahol félúton a századik oldal környékén, amikor már teljesen megfeledkezünk arról, hogy egyáltalán olvasunk.
