Marilyn Monroe élete egy torta volt, amit férfiak zabáltak fel némi szeretetért - Megnéztük a Netflix Blonde című filmjét
Megalázó és sokkoló. Iszonyatos mélységekbe sikerült behatolni Marilyn Monroe életén belül a Blonde című filmben. Képletesen és szó szerint egyaránt lecsupaszították Hollywood egykori csillagát, akiért rajongtak az emberek.
Ezeket láttad már?
Szeptember 28-án debütált a Netflixen Andrew Dominik filmje, a Blonde, ami valójában egy szürreális, sokszor lelket szétfeszítő, sötét utazás Marilyn Monroe világába, ami Joyce Carol Oates köztudottan fiktív elemekkel megspékelt életrajzi regénye alapján készült. Ez tényleg nem egy olyan életrajzi film, amit azért ülünk le megnézni, hogy A-Z-ig megismerjük az ember életét. Dominik a legkevésbé sem követi ezt a fajta „szabályt”. Ő mindent felrúgva alkotott egy nagyon elvont, művészi megoldásokkal túlzsúfolt, lélekrázó filmet. Mert szerintem olyan nincs, akire ne lenne hatással majdnem három órányi tömény szenvedés. Ez nem az a fajta, a 365 nap film nézése közbeni, semmiről sem szóló szenvedés – ez egy ember testének és lelkének meggyalázásából fakadó szenvedés.
Marilyn Monroe születése
A rendező kizárólag egy dologra fókuszál: hogy bemutassa Marilyn Monroe életének árnyoldalát. Igen, megmutatta az életének főbb állomásait, de a legkevésbé sem úgy, ahogy azt várnánk. Mindenből a traumatizáló, léleksebző részleteket emelte ki. Dominik nagyon szövevényesen, szerteágazóan mutatja be mindazt, ami hozzájárult a sztár bukásához, mert ez az igazság: rengeteg minden kell ahhoz, hogy egy lélek olyan szinten megtört és beteg legyen, mint amilyen Monroé volt. Nagyon őszintén és egyúttal hihetetlenül finoman mutatja be a film: mindig is egyenes út vezetett Marilyn életében a tragédiához. Dominik tökéletesen rámutat arra, hogy az otthonról hozott családi minták milyen szinten képesek tönkretenni egy emberi életet.
Minden a nehéz gyermekkorral kezdődik, miként nevelkedett az egyedülálló, bántalmazó anya légkörében, majd hogyan kapta első filmszerepét, és milyen árat fizetett érte. Látjuk a felemelkedését, ami nem a sárgaköves úton halad, hanem ondón, véren és embertelen fájdalmon keresztül, örökös lelki tusával, de végül megszületik a nő, akiről Norma Jeane időnként úgy beszél: az Ő. Nem én vagyok. Marilyn most nincs itt
. Üdítő a sztori szempontjából ez a felvetés: ki volt igazából Marilyn Monroe? Norma Jeane többször is nehezményezi azt, hogy ő maga teljesen láthatatlan az emberek számára. Mindenkinek csak Miss Monroe létezik, és ebből kifolyólag rá senki sem kíváncsi. Pedig a legfőbb vágya, amiért él és lélegzik, hogy szeressék.
Marilyn Monroe nem volt más, mint egy darab hús
És nyilván minden ember vágyik szeretetre, ki jobban, ki kevésbé, de vágyik, és ennek függvényében dönt arról, mennyit és mit hajlandó érte adni. Norma Jean egy mérgező, bántalmazó anya mellett nőtt fel, sosem ismerte az apját, és egész életében hiányolta. A filmben minden szerelmét „apucinak” szólítja, akik nem meglepő módon mindig idősebbek voltak nála, és azt ígérték, megvédik. Kétségkívül apa-komplexusban szenvedett, amit sokszor tudatosan ki is használtak a férfiak. Volt, aki megkérte az árát, mások nem. A film elején látható – feltehetően a kitalált – édeshármas a két színészóriással Cass Chaplin (Xavier Samuel) és Eddy Robinson Jr. (Evan Williams) is erről szól: a fiúk ugyan látják Normát, de valahol ők is csak kihasználjak. Nem volt különb a Joe DiMaggioval és Arthur Millerrel kötött házassága, ahogy a viszonya John F. Kennedyvel sem. DiMaggio féltékeny, fizikailag bántalmazó, elnyomó férj volt, Miller a kedvére formálós, míg Kennedy egész egyszerűen szajhának nézte. Mind-mind elvették a maguk szeletét a Marilynnek hívott tortából.
Valószínűleg épp emiatt is vágyott annyira egy „babucira”, legalábbis a Blonde ezt érezteti, de nem lenne meglepő, ha valóban így lett volna. Habár voltak vetélései – feltehetően az endometriózisa miatt –, de az abortuszai nem bizonyítottak, amiből kettőt is láthattunk. A film nagyon érzékletesen mutatja be a gyermeke elvesztése után érzett gyászát és szenvedését, akitől talán azt remélte, hogy végre kiapadatlan szeretetforrása lesz.
Mindent összevetve film alapján az az érzése az embernek: Marilyn nem volt más, mint mások játékszere. Sőt: egy termék, egy árucikk, egy darab hús. Fájdalmas nézni, ahogy a morzsányi szeretetért odaadta magát mindenkinek vagy egyszerűen hagyta, hogy kiélvezzék őt, mintha a lelke egy pezsgőfürdő lenne. Könnyű lenne azt mondani: „Azt kapta, amit megérdemelt.” De Norma Jean nem ismert más életet. Nem volt képe arról, milyen az egészséges kapcsolat, házasság, nem tudta, hogy a szeretetért nem kell levetkőzni és széttárni a combjait, aki közé nem mellesleg kétszer is benézhetünk, de egészen belülre, ami jól érzékeltet két dolgot: Marilynben a szexbombát, pontosabban a vaginát látták, és ilyen szinten átadta magát a férfiaknak, a filmiparnak: a testét, a lelkét, az egész lényét. Talán, ha a gyenge, törékeny Norma Jean tanult volna egy keveset a szexi, magabiztos, önbizalommal teli Marilyntől, nem ért volna véget ilyen tragikusan az élete, amit a mai napig rejtély övez. Egyesek szerint öngyilkos lett, mások azt hiszik, véletlenül adagolta túl a gyógyszereit, és sokan gondolják azt, Kennedy-ék tették el láb alól, nehogy ártson az elnök imázsának.
A szennyesteregtés közben lejáratták
Kiváló a rendezés, az operatőr (Chayse Irvin) is nagyszerű munkát végzett, bár néha kicsit soknak éreztem az ugrálást az idősíkok között, a villódzó fényeket és a fekete-fehér valamint színes jelenetek közötti váltakozást, és mindehhez hozzájön a hihetetlenül gyászos, lehangoló, de nyilvánvalóan passzoló zene, amely Nick Cave és Warren Ellis közreműködésével született. A színészek egytől-egyig zseniálisak, de természetesen, aki a pálmát viszi, az Ana de Armas, aki tényleg, iszonyatosan éli a szerepét, és valósággal feltámasztotta Marilynt. Nagyon hiteles a játéka, szinte ijesztő az átszellemülése. De ez a sok-sok zseniális ember és kiváló történet alapanyag sem tudja bennem azt az érzést elnyomni: valahol lejáratták Marilynt.
Tudom, mi a lényeg: bemutatni a nehéz sorsát, az egész nőt egy teljesen más szemszögből, hogy megértsük az ok és okozatot. Igen, sikerült beleélnem magam, és elképzelni, mit érezhetett, min ment keresztül. Teljesen világos. De a Blonde azt a benyomást kelti, hogy ez egy szeretetéhes, a testétből élő buta nő, aki hagyja, hogy mások kényükre-kedvükre kihasználják. Nem látom visszatükrözni a tehetségét, a szívósságát, az intelligenciáját, a színésznőként végzett erőfeszítéseit, a divat iránti érzékét. Kimaradt a filmből az, mik voltak azok az erények, képességek, sajátosságok, amelyektől nemcsak egy gyönyörű, kívánatos nő volt. Remélhetőleg a fiatalabb nemzedék, akik Kim Kardashian ruha-balhéjának köszönhetik - Kim szerint -, hogy egyáltalán tudják, ki az a Marilyn Monroe, nem fogják azt hinni, hogy az ikonikus filmcsillag csupán ennyi volt: egy szőke liba.
