Modern nyomozók - 10 vadonatúj izgalmas krimi

Ez is érdekelhet

Két hete még kiugrottam a bőrömből a rendszerváltás ténye miatt, most hová tűnt azóta ez az euforikus öröm?

Két hete még kiugrottam a bőrömből a rendszerváltás ténye miatt, most hová tűnt azóta ez az euforikus öröm?

2020. november 7.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A bűnügyi regények akkor alkottak igazi önálló műfajt, amikor feltűnt a történetek középpontjában a nyomozó alakja, aki briliáns logikájával, bámulatos megérzéseivel, és átlag feletti bátorságával a gyilkos, rabló után eredt.

Nyomozó nélkül, akár hivatalos, akár magánzó volt is, az igazi krimi egy ideig szinte elképzelhetetlen volt. Egy ideje azonban változott a helyzet, izgalmas bűnügyi könyvhöz már nem feltétlenül kellenek hivatalos nyomozók. Gyakran éppen a hivatalos eljárásból kiábrándult hozzátartozók, jó szimatú újságírók vették át a szerepet, vagy éppen arról szól a történet, hogy az ártatlanul megvádolt gyanúsított csak az igazság felderítésével tudja tisztázni magát.

Imádjuk a krimiket! Mi ezeket olvassuk, nézzük és ajánljuk nektek

Imádjuk a krimiket! Mi ezeket olvassuk, nézzük és ajánljuk nektek

Mindezek ellenére a mai napig a klasszikus krimiknek a nyomozó a központi alakja, akik között egyre több elszánt nő is akad.

Összeszedtük a legfrissebb klasszikus felépítésű, nyomozóközpontú krimit:

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Hullik a hajad, töredezik a körmöd? Ezeket a tápanyagokat érdemes pótolni (x)

Hullik a hajad, töredezik a körmöd? Ezeket a tápanyagokat érdemes pótolni (x)

A tested nem felejt: ezért üt vissza a hirtelen fogyás (x)

A tested nem felejt: ezért üt vissza a hirtelen fogyás (x)

Soha többé nem kérdezik meg, hogy fáradt vagyok-e – ezért lett a szemhéjplasztika az új beauty-kedvenc (x)

Soha többé nem kérdezik meg, hogy fáradt vagyok-e – ezért lett a szemhéjplasztika az új beauty-kedvenc (x)

Így lesz idén a tavaszi megújulás stílusos és pénztárcabarát – eláruljuk a titkot! (x)

Így lesz idén a tavaszi megújulás stílusos és pénztárcabarát – eláruljuk a titkot! (x)