Így lett egy tinédzser a tálibok ellensége: nincs inspirálóbb történet Malála Júszafzai életénél, aki még mindig csak 27 éves
Malala Júszafzai már egészen fiatalon a lányok oktatásának szentelte életét, és még azután sem tudtak megálljt parancsolni a pakisztáni lánynak, hogy 15 évesen megpróbáltak végezni vele a tálibok. Erőfeszítéseinek köszönhetően 17 évesen ő lett a világ a legfiatalabb Nobel-békedíjasa.
Attól olyan különleges Malála Júszafzai, hogy túlélt egy merényletet, ami nem visszavonulásra sarkallta, hanem teljes erőbedobásra, így munkásságáért 17 évesen Nobel-békedíjjal tüntették ki, ami először fordult elő egy pakisztánival. Bár a mai napig nem érezheti magát teljes biztonságban, mégis fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy minden országban oktatást kapjanak a lányok.
Több fórumon is megosztotta tanulságos és megindító történetét, köztük a saját blogján, valamint az Én vagyok Malala című memoárban. De hogy lett egy tinédzser a tálibok ellensége?
Már gyerekként szembeszállt a tálibokkal
Malála Júszafzai 1997. július 12-én született a pakisztáni Mingorában található Swat Valley településen. Élete első néhány évében a szülővárosa népszerű turisztikai hely volt, ám a terület megváltozott, amikor a tálibok átvették az irányítást. A szélsőségesek sok mindent betiltottak – például a televízió birtoklását és a zenélést –, és kemény büntetést szabtak ki a parancsukkal szembeszegülőkre.
A lány apja, Ziauddin és édesanyja, Tor Pekai mindig lelkesen támogatták lányuk oktatását. Miután a tálibok megtámadták a lányiskolákat, a tizenegy éves Malala beszédet mondott a pakisztáni Pesavarban 2008 szeptemberében. Előadásának címe „Hogy merik a tálibok elvenni az oktatáshoz való alapvető jogomat?” volt.
2009 elején Júszafzai blogot kezdett írni a BBC-nek arról, milyen az élet a tálibok fenyegetése alatt, akik megtagadták tőle az oktatást. Személyazonosságának elrejtése érdekében a Gul Makai nevet használta, azonban decemberben leleplezték.A növekvő nyilvános platform révén Malala Júszafzai továbbra is szót emelt a női jogokért és az oktatásért. Csakhogy a Júszafzai család tudomására jutott, miszerint a tálibok halálosan megfenyegették Malalát.
Felerősíti a fiatal roma nők hangját a Romaversitas
Bár az apa - egy szintén tálibellenes aktivista és pedagógus – aggódott lánya biztonsága miatt, a család úgy hitte: nem fognak ártani egy gyereknek.
Lelőtték, túlélte
2012. október 9-én, amikor a 15 éves Malála Júszafzai az iskolából hazafelé tartó buszon ült, egy álarcos fegyveres felszállt a buszra, és követelte, hogy mondják meg, melyik lány Malála. A barátai kiadták őt. Ekkor a fegyveres rálőtt és eltalálta a feje bal oldalát. A támadásban két másik lány is megsérült. A lövöldözés következtében kritikus állapotban volt, ezért egy pesavári katonai kórházba szállították. Koponyájának egy részét eltávolították, hogy kezelhessék duzzadt agyát.
A további ellátás érdekében átszállították Birminghambe, ami családja új otthona lett. Több műtétre volt szükség, hogy helyrehozzák arca lebénult bal oldalát, de nem szenvedett komolyabb agykárosodást és 2013 márciusában már elkezdhetett járni egy helyi iskolába. Közel két évvel a támadás után a pakisztáni hatóságok tíz tálib fegyverest tartóztattak le a merényletben való részvételük miatt.
A legtöbbet 2015 áprilisában bizonyítékok hiányában felmentették, két férfit viszont életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. Ugyanakkor Ehsanullah Ehsan, az egyik feltételezett lövöldözőt, aki más terrorista tevékenységekkel is kapcsolatban állt, 2017-ben letartóztatták, de 2020 elején megszökött az őrizetből.
A „Malala nap”
Két hónappal a támadás után az UNESCO és a pakisztáni kormány létrehozta a Malála alapot a lányok oktatásért. Aztán 2013-ban Malala Júszafzai és édesapja elindította a Malala Fundot, ami azért dolgozik, hogy a lányok világszerte tizenkét év ingyenes és biztonságos oktatáshoz jussanak. Még hét hónappal később pedig Júszafzai beszédet mondott az Egyesült Nemzetek Szervezetében 2013. július 12-én, a tizenhatodik születésnapján. A támadás óta ez volt az első nyilvános felszólalása.
Akinek az önfejlesztés fontosabb, mint a közösségi média, mégis szupersztár és a 2025-ös Super Bowl garantált nyertese: Kendrick Lamar - az első szóló hip-hop előadó a show történetében
A bátor aktivista kiemelte a nőket megillető jogokat, különösen az oktatáshoz valót, miközben a béke és a jólét megteremtésére, valamint az alapvető oktatás finanszírozására buzdította a világ vezetőit. „A szélsőségesek félnek a könyvektől és a tollaktól. Az oktatás ereje megrémíti őket. Félnek a nőktől... Hadd vegyük elő a könyveinket és a tollainkat. Ők a legerősebb fegyvereink” – idézi szavait a Biography.
A tálibok támadásával kapcsolatban Malála azt mondta: „Azt hitték, hogy a golyók elhallgattatnak bennünket. De kudarcot vallottak... A terroristák azt hitték, hogy megváltoztatják a céljainkat és leverhetik ambícióinkat, de semmi sem változott az életemben, kivéve ezt:
a gyengeség, a félelem és a kilátástalanság meghalt. Erő, hatalom és bátorság született.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete július 12-ét „Malala napjává” nyilvánította a fiatal vezető aktivizmusa tiszteletére. Tizennyolcadik születésnapja alkalmából, 2015 júliusában, iskolát nyitott a szíriai menekült lányok számára Libanonban.
Az első pakisztáni Nobel-békedíjas
A mai napig Malála több mint 40 díjat és kitüntetést kapott bátorságáért és aktivizmusáért, köztük a legfontosabb a 2014-es Nobel-békedíj, amelyet Kailash Satyarthi indiai gyermekjogi aktivistával együtt kapott „a gyermekek és fiatalok elnyomása elleni küzdelemért, valamint minden gyermek oktatáshoz való jogáért”. Az akkor mindössze 17 éves Júszafzai lett a legfiatalabb – és az első pakisztáni –, aki megkapta a Nobel-békedíjat.
Ezenkívül 2011-ben elnyerte Pakisztán első Nemzeti Ifjúsági Békedíját, amit azóta a tiszteletére Nemzeti Malála Békedíjra neveztek át. 2017 áprilisában Antonio Guterres ENSZ-főtitkár kinevezte őt az ENSZ Béke Küldöttének, így ezzel ő lett a történelem legfiatalabb kinevezettje.
Visszatérés Pakisztánba
Végig elkötelezett maradt saját oktatása mellett. Eredetileg azt tervezte, hogy orvos lesz, de végül a politika irányába húzott a szíve. A birminghami középiskola után az Oxfordi Egyetemen folytatta tanulmányait. Itt ismerkedett meg 2018-ban Asser Malikkal, aki barátait látogatta meg az egyetemen.
Annak ellenére, hogy Malála úgy gondolta, legalább 35 éves koráig nem házasodik meg, a pár 2021 novemberében egybekelt. Továbbá az egyetemi évei alatt 2018-ban úgy döntött, hazalátogat Pakisztánba. „Az elmúlt öt évben mindig arról álmodoztam, hogy visszatérek hazámba.
Soha nem akartam elmenni.
2020 júniusában az aktivista diplomát szerzett az Oxfordi Egyetemen filozófia, politika és közgazdaságtan szakon. A következő évben az Apple bejelentette, hogy többéves partnerséget köt az aktivistával. Júszafzai és produkciós cége, az Extracurricular több műfajban eredeti műsorokat készítenek az Apple TV+ számára, amelyek célja inspirálni az embereket szerte a világon.
Még mindig az EU-s tagállamok után kullogunk abortusz ügyben - íme a magyar valóság 2024-ben
Közben ügyvezető producerként dolgozott a 2022-es Stranger at the Gate című rövid dokumentumfilmben, ami az egykori amerikai tengerészgyalogosról szól, aki terrortámadást tervezett egy indianai mecsetben, de megváltozott az életszemlélete, mikor találkozott az ottani gyülekezet tagjaival.
A filmet Oscar-díjra jelölték a legjobb rövid dokumentumfilm kategóriában, így Júszafzai férjével együtt részt vett a 2023-as Oscar-gálán Los Angelesben. Bár a film végül nem kapott díjat, de Malála teljesítményét nem lehet aranyszobrokban mérni.
Sokan vannak, akik az oktatás szószólói világszerte. De nincs még egy olyan inspiráló és szenvedélyes fiatal nő, mint Malála Júszafzai, aki még azután sem maradt csendben, hogy megpróbálták megölni. Hatalmas akadályokat győzött le, hogy elérje, ahol ma van és ragyogó példa minden diák és lány számára.