A női lélek legkeményebb játszmája: az anyós-meny kapcsolat

Október negyedik vasárnapja az „Anyósok napja”, amit azért találtak ki, hogy felhívják a figyelmet az anyósok pozitív szerepére is a családban. Mert nagyon jó dolog, ha egy anyós „nem porhanyós”, hanem jelenlétével és tudásával készen áll a következő generáció nevelésében való részvételre.

Konfliktusok még a legjobb családokban is előfordulnak, az anyós-vő és az anyós-meny kapcsolatban sok esetben előfordul egyet nem értés, vita, rivalizálás, féltékenység és a másik fél démonizálása. Mit üzen az anyósunkkal való kapcsolatunk, és mi, jelenleg még kisgyerekes anyák, mit tehetünk azért, hogy ha eljön az idő, „jó” anyós legyen belőlünk? Rády Eszter pszichológussal beszélgettünk.

Kezdjük azzal, hogy miért lengi körbe valami fura, kissé negatív hangulat azt a szót, hogy anyós?

Nagyon izgalmas az anyós téma. Ha abból indulunk ki, hogy tényleg „mire jó” az anyós szerep, mit várunk el az anyósunktól, akkor a megfigyelésem szerint azt szokták hangsúlyozni a párok, hogy vegyen részt az unokák gondozásában, és támogassa a szülőket a gyereknevelésben. Az evolúcióbiológiában az a jelenség, hogy a nagyszülők is részt vesznek az utódgondozásban, az emlősök mindössze 3%-ánál figyelhető meg. Az alloparentális gondoskodás - vagy más néven a kooperatív szaporodás -, ahol a nagyszülő is részt vesz az utódok gondozásában, kulcsfontosságú a túléléshez. Az emlősöknél a nőstények, vagyis az „anyósok” is részt vesznek a gondozásban. Ez figyelhető meg nálunk, embereknél is: a menopauza után, vagyis

amikor megszűnik a reprodukciós képesség, az anyósok is támogatják a családot, aktívan jelen vannak a hétköznapokban.

A nagyszülői - köztük kiemelten az anyós - segítség egy nagyon sikeres evolúciós stratégia, mert a generációk által felhalmozott tudás és tapasztalat a kiegyensúlyozottabb fejlődés kulcsa a gyermekek számára. Tehát nagyon jó dolog, ha egy anyós „nem porhanyós”, hanem jelenlétével és tudásával készen áll a következő generáció nevelésében való részvételre. Így ebből következik, hogy a negatív hangulatot gyakran az teremti, hogy anyósunk nem felel meg elvárásainknak, vagy nem éppen úgy „muzsikál”, ahogyan azt mi elképzeltük, esetleg egészen egyszerűen nem tud vagy nem akar segíteni és támogatást nyújtani.

Menopauza után is jár a ragyogó frizura – az érett haj ápolásának szabályai

Milyen anyóstípusok vannak?

A leggyakrabban használt kategorizálás talán a kapcsolat érzelmi minőségére fókuszál. Így ebben négy nagy típust sorolnak fel:

• Harmonikus, baráti: Kölcsönös tisztelet, szeretet, nyílt kommunikáció, egymás támogatása és a határok betartása mellett biztonságos kötődési minta, magas érzelmi intelligencia és közös értékrend jellemzi a feleket.
• Toleráns, távolságtartó: Udvarias, de felszínes viszony, érzelmi távolságtartás és a konfliktusok kerülése, a családi kötelezettségek formális teljesítése és merev határok jellemzik.
• Konfliktusos, versengő: Gyakoriak a nézeteltérések, a kritika, a rivalizálás a férj/fiú figyelméért és a passzív-agresszív kommunikáció. Magas a felekben a kontroll iránti igény, és/vagy alacsony önértékeléssel, esetleg generációs traumákkal küzdenek.
• Ellenséges, elutasító: Nyílt ellenségeskedés, a kapcsolat minimalizálása vagy teljes megszakítása, de a másik fél „démonizálása” is gyakori. Előfordul, hogy személyiségzavarok (pl. nárcizmus) és a feldolgozatlan sérelmek is hatnak a kapcsolatra.

Nincs jó vagy rossz típus, indulunk valahonnan, és majd megérkezünk együtt vagy éppen külön az anyósunkkal való kapcsolatba. Attól függ, hogy a felek mennyire tudatosak, mennyire képesek a saját és mások érzelmi szükségleteit kielégíteni, mennyire rugalmasak, és képesek-e a konfliktusok kezelésére. Külön kiemelném az apósok szerepét is, mert ha ők támogatóak, és részt vesznek anyósunkkal a saját kapcsolatukban, érzelmi támaszt nyújtanak, az nagyon sokat számít az anyósunkkal való kapcsolatunkban.

Milyen a jó anyós?

Tiszteli, de legalábbis figyelembe veszi a határokat, a gyermekére, mint felnőtt emberre gondol, és bízik annak döntéseiben nem akar mindenbe beleszólni, és nem alkot folyton véleményt, kéretlen tanáccsal. Van saját élete, hobbija, barátai, nem a gyereke családjától várja az örömet, a foglalkoztatást és a boldogságot. Segít, de nem tolakszik a segítséggel, egyeztet a segítségről, és abban segít, amiben kérik.

Ha valaki a gyermekét el tudta engedni, nagyobb valószínűséggel lesz jó anyós.

Ha van nő, aki követendő példa az élni akarásban, az maga Linda Evangelista

A nők vagy a férfiak fogadják el nehezebben a párjuk édesanyját?

A viccek leggyakrabban a vő és az anyós kapcsolatáról szólnak, de a tapasztalataim szerint inkább a meny-anyós konfliktusok gyakoribbak. Ennek egyik oka az, hogy két nő figyeli, vagy „verseng” a férfi figyelméért, szeretetéért. Nőként anyósunk egy nagy projekciós felület: gyakran a saját édesanyánkkal való elakadásainkat is kivetítjük rá. Szeretnénk figyelmet és törődést kapni tőle, amit talán otthon sem kaptunk meg. Elvárásaink lesznek vele szemben, hogy milyennek „kellene” lennie, talán éppen úgy, ahogy az édesanyánkkal is tettük.