előfizetésem
Hírlevél
A bántalmazott férfiak gyakran fel sem ismerik, hogy ők is áldozatok
A párkapcsolati erőszakról szóló történetek szinte mindig a női áldozatokat idézik meg. Számtalan kampány, médiamegjelenés, politikai beszélgetés, segítő struktúra a női sérülékenység narratívájára épül. Nem véletlen persze, hiszen a nők elleni erőszak globális és súlyos probléma. De ez nem azt jelenti, hogy ezzel párhuzamosan ne létezne egy kevésbé látható valóság is, amikor a férfiak a bántalmazott felek. Ők ritkán jelennek meg a hírekben, ritkán kérnek segítséget, és talán még ritkább az, amikor nekik hisznek. Pedig a kutatások mást mondanak.
Az amerikai National Intimate Partner and Sexual Violence Survey adatai szerint a férfiak mintegy egyharmada élete során tapasztal meg valamilyen párkapcsolati erőszakot. Ez lehet fizikai, pszichológiai és szexuális formában egyaránt. Igen. Egyharmaduk. A nemzetközi szakirodalom azt mutatja, hogy a férfiak a párkapcsolati erőszak áldozatainak közel felét is kitehetik az egyes kultúrákban, mégis alig kapnak valamilyen figyelmet. A kérdés tehát nem az, hogy léteznek-e férfi áldozatok, hanem az, hogy miért nem hallatják a hangjukat, miért nem látjuk őket.
„A párkapcsolati bántalmazás témaköre alapvetően 50 évvel ezelőtt még szinte teljesen tabu témának számított hazánkban. Az ezt követő időszakban azonban fokozatosan bekerült a köztudatba, napjainkra pedig marginális kérdéskörré és megoldandó problémává vált a párkapcsolati erőszak jelenléte. A hazai kutatásokban a kapcsolati erőszak elkövetője tipikusan férfi, sértettje pedig tipikusan nő.” - mondta el Andrikó Noémi, pszichológus. Hozzátette, hogy a szakirodalom is a női áldozatokat említi. Ez az objektív mérőszámokban is kifejezhető többlet egy ok lehet arra, hogy a férfi bántalmazottak a háttérben maradjanak.
A modern társadalom ellentmondásos módon egyszerre beszél sokat az erőszakról és hallgat annak bizonyos formáiról. Hiszen nem csak a szexuális erőszak vagy a fizikai bántalmazás tartozik ebbe a csoportba. A férfi áldozatok esetében a hallgatás pedig kulturális konstrukcióvá vált. „Sok esetben maga az erőszak fogalma sem egyértelműen tisztázott.”
A lelki terror is családon belüli erőszaknak számít
A nyugati férfikép évszázadokon át az erő, kontroll és érzelmi önfegyelem ideáljára épült. A férfi a védelmező, ezáltal náluk nincs helye a sérülékenységnek. Amikor egy férfit bántalmaznak, az nemcsak személyes trauma, hanem identitásválság is lehet. Hogyan lehet ugyanis valaki egyszerre áldozat és társadalmilag is elvárt erős férfi?
„A társadalomtudományi megközelítés szempontjából az erőszaknak kétféle értelmezését különíthetjük el: a tágabb értelmezés szerint minden olyan hatás erőszaknak minősül, ami az áldozatnak kárt okoz, a szűkebb értelmezés alapján pedig csak a fizikai sérülést okozó hatásokat nevezhetjük erőszaknak. Ez alapján véleményem szerint azért is háttérben maradhatnak a bántalmazott férfiak, mert az erőszakot sok esetben kizárólag fizikai hatások mentén értelmezik.” - tette hozzá a szakember, majd kifejtette, hogy a kapcsolaton belüli bántalmazásnak megjelenhetnek verbális, pszichés aspektusai is.
Tehát sok esetben nincs megfelelően konkretizálva vagy tudomásul véve, hogy az erőszaknak a fizikai hatásokon kívül számos egyéb formája is megjelenhet a kapcsolatokban.
A párkapcsolati erőszak nem egyirányú
A párkapcsolati bántalmazást sok esetben egyirányú jelenségként kezelik. A férfi az elkövető, a nő az áldozat. Ez a modell valóban fontos volt korábban a nőket érintő rendszerszintű erőszak felismerésében, azonban akaratlanul kizárta azt, hogy a férfiakat is érintheti párkapcsolati erőszak. A segítő rendszerek, mint a menedékházak, a krízisvonalak, a kampányok nagy része is a nőkre szabott.
A férfiak gyakran nem érzik, hogy számukra is létezik valódi segítség.
Sok olyan áldozat van, akik nem fordulnak támogatáshoz, mert attól félnek, hogy kinevetik vagy nem veszik komolyan őket. A társadalmi narratíva szerint így ha a férfi áldozat nem látható, a rendszer sem foglalkozik vele, nem készül fel rá. Ha pedig nincsen rendszer, az áldozat még inkább láthatatlan marad.
A femicide nem statisztika – minden szám mögött egy női élet véget ért
A bántalmazás nem mindig látványos
A férfiak elleni párkapcsolati erőszak általában nem a klasszikus fizikai brutalitás képében jelenik meg. Sokkal gyakoribb a nők részéről a pszichológiai kontroll, a megalázás, a gazdasági manipuláció vagy a folyamatos érzelmi bántalmazás. A kutatások szerint sok férfi ezért sem tekint magára áldozatként, hiszen a bántalmazás nem illeszkedik a társadalom által elképzelt erőszak képébe. Elizabeth Bates, pszichológus kutató úgy fogalmazott: „A férfi áldozatok gyakran maguk is nehezen ismerik fel, hogy áldozatok.” Egyszerűen azt gondolják, hogy ha nem verték össze, nincsen látható jel, akkor azt még tűrni kell.
„A bántalmazott szerepkörben lévő férfiak előbukkanását az sem segíti elő, hogy szocializációjuk során gyakran az alábbi sztereotípiáknak kellett és kell is megfelelniük a társadalmi elvárások alapján: »egy férfinak erősnek kell lennie«, »egy férfinak mindent egyedül illik megoldania, nem kérhet segítséget«. Ezek a mondatok már gyakran a gyereknevelés során elhangzanak az elsődleges nevelők szájából és mivel ezek berögzülnek, így nagyon nehéz az említett témákban másképp gondolkozni.” - figyelmeztet a pszichológus.
A sérülések a férfiak esetében tehát sokszor enyhébbek, rejtettek, azonban a pszichés következmények nem azok. Idővel előkerül a szorongás, a poszttraumás tünetek, az izoláció és a depresszió, ami ugyanúgy, ahogy a nőknél, a férfiaknál is sok gondot okozhatnak. A trauma ugyanis nem a nemtől függ.
A szégyenérzet
A férfi bántalmazottak történeteiben gyakran visszatérő jelenség a szégyen. Nem csak azért, mert bántalmazást éltek át, hanem azért is, mert úgy vélik, ezt nem lett volna szabad. A pszichológusok ezt maszkulinitási disszonanciának nevezik. Az áldozati élmény konfliktusba kerül a tanult férfi szereppel. Sokan ezért inkább úgy tekintenek az egészre, hogy ez csak egy vita volt, nem komoly probléma. Sőt, gyakran kerül elő az „én megérdemeltem” érzése is. És talán pont ez az az agyi folyamat, gondolkodásmód, amely a legerősebb akadályt jelenti a segítségkérés előtt.
A probléma továbbá az is, hogy a média is kizárólag a női áldozatok történeteit mutatja be, hiszen itt nagyobb társadalmi empátiát tudnak kiváltani. Ugyanakkor ez a fókusz akaratlanul bár, de invalid képet hoz létre az erőszakról. Nem mindig a látható jelek okozzák a legnagyobb sebeket.
Férfiak a csendben: A családon belüli erőszak rejtett áldozatai
A csendnek ára van
A férfi áldozatok láthatatlanságának egyik legsúlyosabb következménye a mentális egészség romlása, ami sokszor észrevehetetlen. A kutatások szerint sokan éveken át élnek olyan bántalmazó kapcsolatban, amiről senki sem tud. Csak későn ismerik fel a saját helyzetüket, már ha egyáltalán ez megtörténik. A szakértők nem véletlenül hangsúlyozzák az „aluljelentés” problémáját, hiszen ez jelentősen torzíthatja a rendszer döntéseit. A hallgatás ugyanis önfenntartóvá válik: a férfiak nem beszélnek róla, ezért ezek az adatokat nincsenek bent a statisztikában sem. A kevés adat miatt pedig kevés figyelem irányul a helyzetükre.
A szakértők azonban hangsúlyozzák, hogy a férfi áldozatok láthatóvá tétele nem azt jelenti, hogy a női áldozatok ügyei gyengítve lennének. Éppen ellenkezőleg, arra van szükség, hogy a párkapcsolati erőszak teljes valóságát bemutassák, ezáltal mindenki tud megelőző lépéseket tenni. A kérdés itt már nem az, hogy kinek jut a több figyelem, sokkal inkább az, hogy
képesek vagyunk-e minden áldozatot megszólítani.
Fontos üzenet, hogy az erőszak elleni küzdelem nem akkor válik teljessé, amikor új áldozatokat találunk, hanem akkor, amikor már mindenkit meglátunk, aki korábban láthatatlan volt.
