előfizetésem
Hírlevél
Koncertjegytől a csomagolópapírig: ezért gyűjtesz látszólag értelmetlen dolgokat
Mindig is szívesen gyűjtöttünk látszólag értelmetlen tárgyakat, legyen szó régi újságkivágásokról, csomagolásokról, képeslapokról, egyéb kacatokról, amik nagy részéhez érzelmileg kötődünk. Arra a kérdésre tehát, hogy miért is gyűjtünk folyamatosan furcsa dolgokat, egyszerű a válasz: mindez mögött ugyanis mély pszichológiai okok húzódnak.
A jó hír, hogy ez cseppet sem egészségtelen, sőt, sok esetben még hasznos is lehet. De azért néha nem árt megválni a felesleges dolgoktól.
Tárgyak, mint identitásunk részei
A brit Pszichológiai Szövetség szerint a személyes tárgyaink önkiterjesztést jelentenek, azt jelezzük velük, hogy kik vagyunk, hogyan látjuk magunkat, hogyan szeretnénk, hogy a világ lásson bennünket. Egy hétköznapi példával élve: egy régi koncertjegy sosem csak egy szimpla papírdarab, hanem egy élmény, érzés, emlék. A szakirodalom szerint azonban bizonyos attachment típusú kötődés (pl. bizonytalan, szorongó) növelheti a tárgyak iránti érzelmi igényt. Az emberek ugyanis „csak” kapcsolatot keresnek, és ha ezekből a kapcsolatokból nem lesz semmi, akkor helyette az anyagiakhoz való ragaszkodást választjuk.
A modern “hoarding”, avagy a gyűjtögető, pakolási zavarban a tárgyak “beszélnek” helyettünk. Olyan érzelmi súlyt kapnak, amit egy szeretett személyhez hasonlóan kezelünk. Egy neuropszichológiai tanulmány szerint a tulajdonjog érzése erősebbé teszi az emberi vonásokat, ezáltal a csomagolópapír vagy egy régi könyv önálló érzelmi értéket kap a tulajdonosától. A gyűjtögetők gyakran emberi jellegzetességet is társítanak a tárgyaikhoz, azokat akár a “részükként” élik meg,
az eldobás pedig majdnem egy szakításhoz hasonlítható.
A tudatos lakberendezéstől tényleg jobb lesz a közérzetünk?
„Jó lesz még valamire”
Talán meglepő lehet, de például az emberek nem csak szépségük, hanem hasznosságuk alapján is megtartanak dolgokat, hiszen biztosan „jó lesz még valamire”. Ez a gondolat tovább táplálja az értéktelennek tűnő holmik felhalmozását. Sőt, ezen személyek nagy részének nem azért van érzelmi kötődése az adott tárgyhoz, mert élményeket, emlékeket elevenítenek fel bennük. A „jó lesz még valamire” gyűjtögetők háromnegyede ugyanis mentális problémákkal, depresszióval, szorongással küzd, ami mindegyik segíti az érzelmek kialakítását a tárgyakkal.
Hogy miért lehet ez? Ezen a fajta birtoklás mögött gyakran nem csak a tárgyakkal szembeni ragaszkodás áll, hanem a környezet hiánya is. A magányos és kiszolgáltatott karakterek ugyanis hajlamosabbak lehetnek antropomorfizálni tárgyaikat, ezzel is pótolva az érzelmi szükségleteiket. Ráadásul nem ritka, ha mindez öröklődik, ugyanis családi környezetből könnyedén tovább vihetjük, és mindezt nem anyagi problémák miatt. Sokszor éppen az érzelmi vagy a strukturális túlkapás vezet mindehhez.
Julie Pike pszichiáter azt mondta: „A hoarding zavar abban áll, hogy az emberek annyi mindenfélét gyűjtenek, hogy megszűnik a saját otthonuk funkcionális használata. Ez egyszerre betegség és érintettség – amikor az érzelmi „biztonságot” fenntartó tárgyak elborítják a privát teret.”
Normális gyűjtés vagy szorongás?
A társadalomlélektani szűkösség elv szerint, ha valamiből kevesebb van, akkor az biztosan jobban fog kelleni nekünk. Ezt jól bizonyítja, hogy ha valami kevés, akkor akarjuk, mindegy, hogy miért, szükségünk van rá. Legalábbis ezt gondoljuk. Mindezt a járvány alatti vécépapír-hisztéria is jól példázza, hiszen lehet, hogy volt még belőle otthon, de mivel mindenki vett, lehetőleg jó sokat, mi sem maradhattunk ki a buliból.
De, hogy ez normális-e vagy sem, az már egy másik kérdés. Nem minden gyűjtögetés számít ugyanis betegségnek. A kollekcionális, például a bélyegek, a könyvek, a retro kazetták, fényképek, képeslapok sokkal inkább kulturális, közösségi, esztétikai háttérrel rendelkeznek. Az élménygyűjtés, a szakmai tudásvágy, a szenvedély, tehát nem azonos a hoardinggal. És, hogyan különböztetjük meg a két dolgot egymástól?
Búcsú a lim-lomtól: a minimalista otthon bizonyítottan jobbá teszi az életedet
Kétségkívül gyűjtögetésről beszélünk akkor, amikor a tárgyak már a lakás használhatóságát akadályozzák. De akkor is erről a jelenségről van szó, amikor az elengedés már érzelmi fájdalmat okoz, például, ha úgy érezzük: „ha kidobom, egy darabot veszítek el magamból”. Előfordulhat továbbá olyan extrém esetek amikor romlik az otthon tisztasága, az egészség, sőt, gyakran még vészhelyzet is kialakulhat miatta. Utóbbiak természetesen mind extrém esetek, de fontos tudni, hogy mi a különbség a gyűjtögetés, a ragaszkodás, az emlékek megtartása között.
Üveges Anna pszichológus korábban úgy nyilatkozott: „A tárgyakhoz való ragaszkodás hátterében a biztonság iránti vágy, valamint a fogyasztói társadalom „szerezd meg, birtokold” üzenete állhat.” Kiemelte, hogy amíg egészséges keretek között marad, a gyűjtés csak hobbi, de a kontroll elvesztése esetén könnyen kényszeres viselkedéssé válhat. A tárgyaktól várt biztonság hiánya fokozhatja a szorongást, és egyfajta visszatartó erőként jelenik meg az elengedés folyamatában.
Az újfajta láthatatlan gyűjtögetés
Bár a legtöbben a gyűjtögetést dobozokban porosodó újságokra vagy padlásra száműzött régi bútorokra asszociálják, a 21. században ez sokkal inkább áttevődik a digitális térbe. ha belegondolunk, hogy a telefonunkon hány száz vagy ezer galériában elmentett, soha vissza nem nézett képet vagy soha meg nem nyitott e-maileket találunk, akkor rájöhetünk, hogy nem csak fizikai tárgyakat halmozunk fel.
A szakemberek szerint a digitális gyűjtögetés hátterében sokszor ugyanaz a félelem áll, mégpedig, hogy elveszítünk valamit, amihez értéket vagy jelentést társítunk. A különbség csupán annyi, hogy míg a fizikai tárgyak a nappalinkban vagy a hálószobánkban várják a sorukat, addig a digitálisak észrevétlenül foglalják a helyet a felhőtárhelyünkön, és persze ezzel együtt az elménkben is.
Ezzel kapcsolatban egyre több pszichológus hangsúlyozza, hogy a tárgyaktól való megválás nem feltétlenül a veszteség érzését kell, hogy jelentse. Sokkal inkább válhat a megújulás eszközévé. A tudatos elengedés gyakorlata, amelyet Marie Kondo japán rendszerezési szakértő tett ismertté, arra ösztönöz bennünket, hogy csakis azokat a tárgyakat, emlékeket tartsuk meg, amik valóban örömet okoznak, amik valóban hasznosak lehetnek a számunkra. Ez nem csak a fizikai tér felszabadítását jelenti, hanem mentális könnyebbséget is. A kevesebb tárgy kevesebb döntést, rendetlenséget és kötöttséget jelent. Igaz ez a telefonra is.
Engedd meg magadnak a gyászt - az elengedés nem döntés, hanem folyamat
Én rendszeresen utazások alkalmával, odafelé a repülőn szoktam üríteni a galéria tartalmát, és azonnal jobban érzem magam. Pedig nem jelent terhet, fizikailag nem cipelem magammal azokat a fotókat, videókat, mégis valahogy mentálisan sokkal jobb érzés, hogy már nincs ott millió és egy felesleges tartalom, amiből válogatni kellene. Az érzelmi mintákat szinte minden esetben a családunkból hozzuk. Személyiségünk, kötődésünk, belső biztonságunk, élményigényünk és esetleges traumáink mind formálják, hogyan bánunk a tárgyakkal.
Egy újraszervezett élménygyűjtések, például fotók, podcastok, virtuális emlékek egyaránt csökkenthetik a felesleges halmozást. A pszichológia ma már nem csak az értéktelen kacatoktól akar megszabadítani, hanem segít megérteni: a tárgyaink miért is maradnak meg, és hogyan találhatunk új érzelmi biztonságot.
