Szakértő mondja el, meddig érdemes megalkudni egy „boldog” házasságért?

válás olló kezek
A modern társadalomban a változó élethelyzetek és folyamatos ingerek miatt könnyebb válási okokat találni, mint régen
Fotó: Deagreez/Getty Images

Már-már megszokottá vált az, hogy házasságok jelentős aránya válással végződik, de még mindig kutatjuk annak okait, hogy vajon mi kell ahhoz, hogy két fél végleg elbúcsúzzon egymástól és bedobja a törölközőt. Egy harmadik? Megcsalás? Érzelmi kapcsolódás hiánya? Most szakértővel beszélgettünk a válás főbb okairól, illetve arról, hogy meddig érdemes küzdeni a házasságért. Egyáltalán érdemes küzdeni, ha a boldogságunk ára a tét?

Bár a válási statisztikák világszerte csökkentek a 2000-es évek óta, egy új kutatás szerint a házasságok legalább 40%-a válással végződik, ami még mindig magas adat. A statisztikákon ráadásul az sem segít, hogy a modernizáció és a technológiai fejlődések miatt állandóan változnak a párkapcsolatok szabályai. Megkérdőjelezzünk, hogy viselkedjünk és érezzünk egy új helyzetben. Felmerül mennünk, hogyan kellene reagálni egy-egy új kapcsolati szituációra, amit korábban nem tapasztaltunk? Mégis, ki mondja meg, mi a helyes, és mi nem? Végső soron mitől függ egy házasság békéje és harmóniája?

Hiszen, ma már nincsen garancia semmire, maximum csak az állandó változásra. Szakértőt kérdeztünk arról, hogyan lehetne megelőzni a válási gondolatokat, milyen jelei lehetnek a kibékíthetetlen ellentéteknek, valamint meddig érdemes – és mikor nem – küzdeni egy házasságért?

Ma könnyebb okot találni a válásra, mint valaha

Balogh Ágnes pszichológus szerint a körülöttünk lévő sok inger alapjában változtatja meg azt, amit a párkapcsolataink során érzünk és tapasztalunk. Ez régen nem így volt, kevesebb ok „adódott” a válásra, az értékrendek és a jövőképek is nagyjából ugyanolyanok voltak, most viszont már annyi új helyzet és lehetőség adódik az életben, hogy könnyebb okokat találni a válásra, mint valaha. Ez nem kritika, hanem tény. Nehéz állandóan bírni a változást és folyamatosan megtalálni önmagunkat.

glamour plusz ikon Ez az egy dolog az egyik fő bűnös a modern párkapcsolatok felbomlásában

Ez az egy dolog az egyik fő bűnös a modern párkapcsolatok felbomlásában

Nagyon felgyorsult a világ, és ki is nyílt. Sokkal több emberrel találkozunk, sokkal több inger ér minket, a dolgok eldobhatóvá váltak. Azt tapasztaljuk, hogy nem megjavítani kell, hanem cserélni. Az emberi kapcsolatokba tett munka sajnos egyre kevésbé fontos, értékes. Könnyen létrejöhet az a hitünk, hogy találunk másikat, jobbat, amit az online randizás és a swipe kultúra is csak felerősít. Most sokkal nehezebb hosszabb távon együttműködni egy kapcsolatban, mint régen, mert sokkal több lehetőség, változás ér minket. Nehezebb együtt változni és egy irányba haladni hosszú éveken át, mint korábban, ezért a kapcsolat alapját képező erős szövetség épp ezért fontosabb, mint valaha.”

Csak akkor érdemes küzdeni érte, ha egy irányba haladtok

De mi van akkor, ha nincs szövetség? Ha két ember szereti egymást, de inkább lakótársakként működnek együtt, mintsem szerelmesekként? Ha már nem köti össze őket túl sok dolog, maximum csak az, hogy egyszer mélyen szerették egymást, de már ez is elhalványulóban van? Ilyen esetekben érdemes küzdeni a kapcsolatért, vagy inkább dobjuk be a törölközőt és „nyissunk új lapot” valaki más mellett? Nehéz kérdés ez, mert egy ilyen téma nem általánosítható, minden esetben egyedi átvizsgálást igényel.

Jó, hogy itt vagy! Ez a prémium tartalom csak a GLAMOUR közösség tagjainak érhető el – és te közénk tartozol.

Az azonban biztos, hogy ha két ember alapvetően boldog egymás mellett, és úgy érzik, hogy csak a külső faktorok (családi, pénzügyi stb.) nehezítik meg az életüket, melyek csak ideig-óráig, egy-egy nehezebb időszakik tartanak, akkor nem érdemes eldobni mindent. „Abban az esetben, ha a kapcsolat alapvetően működik, nincsen olyan súlyos értékrend probléma, ami indokolná a válást, hanem a hosszú évek alatt vannak hullámvölgyek, akkor érdemes a kapcsolat mellett kitartani. Sokszor ezen az időszakon a döntés vezeti túl az embereket. Ha hagynák, hogy az aktuális vágyaik stb vezéreljék őket eldobnának valamit, ami valójában nagyon fontos számukra.”

Tehát, amíg érzelmileg éretten gondolkodunk és csak egy kis esélyt is látunk arra, hogy működhet a kapcsolatunk, addig ne adjuk fel! Balogh Ágnes pszichológus szerint addig érdemes küzdeni egy házasságért, amíg a benne lévő két fél egy irányba halad – mert csak addig van esély a javításra. De amint a két fél különböző irányt, vágyat, álmot lát maga előtt, és amint az a két irány boldogan és szabadon kerül megélésre a másik nélkül, akkor azért a párkapcsolatért a szakértő szerint nem érdemes küzdeni, mert elveszett a közös pont, a közös jövő.

„Ameddig van olyan közös pont, ami mindkét félnek fontos és mindkét felet boldoggá teszi, addig megvan a lehetőség arra, hogy abból építkezve áthidalják a konfliktust. A hosszú évek alatt ugyanis mindig lehetnek hullámvölgyek. Ha viszont a konfliktus egy olyan alapvető értékrendet érint, amiben a felek egyáltalán nem értenek egyet, akkor hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a kapcsolatot nem lehet megjavítani.”

glamour plusz ikon Tényleg választani kell az anyagi és az érzelmi biztonság között?

Tényleg választani kell az anyagi és az érzelmi biztonság között?

A válás nem bukás, nem kudarc

A pszichológus szakértőnek az a tapasztalata, hogy ha az értékrendet érintő kérdésben nincs egyetértés két fél között, akkor nagyon nehéz olyan megoldást találnia a párnak, ami mindkét felet boldoggá teszik. Ha pedig végül találnak is megoldást, akkor az inkább már az egyik fél megalkuvásáról szól – ami lehet olyan mértékű, ami gátolja a megalkuvó fél boldogságát. Házasságban, párkapcsolatban lenni pedig úgy, hogy közben megalkuszunk és feladjuk a saját vágyainkat, álmainkat, azért, hogy benne maradjunk valamiben, nem jó ötlet.

További boldogtalanságot szül.

Itt merül fel az a kérdés, hogy vajon teljesen el kell-e határolódni a válástól? Mert az biztos, hogy senki sem úgy megy az oltárhoz, hogy „valamikor tutira el fogok válni”. De mi van akkor, ha tényleg úgy látjuk, hogy más kiút nincsen egy párkapcsolatból, csak a válás? Rosszul kell emiatt éreznünk magunkat? Hogy nem sikerült, hogy belebuktunk, hogy „kudarcra” lett ítélve a párkapcsolat? Nem éppen.

A szakértők szerint a válás nem egy kudarc, inkább az élet velejárója, egy tanulási út, aminek szükséges esetben meg kell történnie. „Nem értek egyet azzal, ha egy kapcsolatban az az alapvető feltevés, hogy »soha nem akarok elválni«. Félreértés ne essék, nagyon nagy értéknek tartom, a valóban jól és hosszú időn keresztül, akár egész életen át működő kapcsolatot, de én nem a kapcsolat minden áron való fenntartását tartom fontosnak, hanem azt, hogy boldogok vagyunk-e benne, és működik-e?”

Erre kellene figyelnünk, mert ez a legfontosabb egy házasságban is. A pszichológus szakértő épp ezért a leggyakoribb válási okként emlegetett harmadik fél megjelenését sem tartja válási oknak, sokkal inkább következménynek. A pszichológus úgy gondolja, hogy egy harmadik fél megjelenése a rendezetlen párkapcsolati problémának következménye, valaminek (legtöbbször érzelmeknek, a szerelemnek, az intimitásnak, a szexualitásnak, az egymásra figyelésnek) a hiánya, amivel a tünet maga fizikailag is láthatóvá válik. És ez a párkapcsolati hiány, ez a megromlás áll egy harmadik megjelenése mögött.

glamour plusz ikon Szakértő mondja el, mi lehet a hosszú, boldog párkapcsolatok valódi titka

Szakértő mondja el, mi lehet a hosszú, boldog párkapcsolatok valódi titka

A válás leggyakoribb okai

A harmadik fél megjelenése a szakértő szerint tehát hiába van emlegetve a leggyakoribb válási okként, szerinte ez inkább egy összetett párkapcsolati érzelmi hiány következménye, amiben a harmadik tünetként jelenik meg. A harmadik fél megjelenése nem oka, hanem következménye a problémának.

„Véleményem szerint nagyon sokszor az intimitás hiánya áll a kapcsolat megromlása, az eltávolodás, és a harmadik fél megjelenése mögött. Úgy gondolom, hogy ez a fajta érzelmi hiány, eltávolodás, csalódás nagyon gyakran áll a válás hátterében, valószínűleg a válási okok legtöbbje ebben gyökeredzik. De sajnos az anyagi problémák is gyakran vezetnek váláshoz, a szerhasználat, mint harmadik legtöbbet emlegetett ok a válások során, már kicsit összetettebb kérdés, de szintén a boldogtalanságra vezethető vissza.”

Azokban az esetekben pedig, amikor a saját boldogságunk kárára működhetjük a párkapcsolatunkat, a válás jó megoldás lehet. Sőt, a szakértő szerint a válás ilyenkor az egyetlen jó megoldás, és semmiképpen sem kudarc. Főleg akkor, ha belátjuk, hogy a kapcsolat nem működött volna úgy, hogy közben mi magunk is boldogok legyünk. „De még ha valamilyen módon működött volna a párkapcsolat a válás nélkül, akkor sem feltétlenül tartom kudarcnak a válást. Ha történik személyiségfejlődés, ami egy következő kapcsolatban segíti a feleket, akkor nem kudarc a válás. A válás ugyanis, mint minden veszteség, magában hordozza a fejlődés és a tanulás lehetőség, ami kulcskérdés a boldogság elérésében.”