Milyen ma nőnek lenni a katonaságban?
A címben feltett kérdés érdekelt elsősorban, amikor ezzel a témával kezdtem foglalkozni. A katonaság hagyományosan férfias szakma, ám egy alezredes nővel való beszélgetésem során kiderült, a helyzet ezen a szervezeten belül is folyamatos változásban van.
Megrögzött humanistaként és pacifistaként szerintem az esélyegyenlőség megfelelő iránya a katonaságban nem az lenne, hogy egyre több nő veszi fel a szolgálatot, hanem az, hogy az egész intézmény érdeklődés híján megszűnik. Egy tökéletes világban. De sajnos nem abban élünk. Minden alkalommal meg borzongok, amikor eszembe jut – különben meglepően sokszor eszembe szokott jutni –, hogy a bizonytalan békeidőt tulajdonképpen erre kiképzett erőszak szervekkel tartjuk fent, és hogy bizonyos tekintetben sokat köszönhetünk azoknak a tömegpusztító fegyvereknek, amiknek valójában baromira nem is kéne létezniük. De elég a konyhafilozofálgatásból, mert nem ezért gyűltünk ma össze, hanem azért, hogy arról beszéljünk, milyen a katonaságon belül a nők helyzete.
Nincs új a nap alatt
A harcoló nők képe nem kifejezetten modern kori vívmány – gondoljunk csak a görög mitológia harcos amazonjaira vagy Szent Johannára például. De azt kevesebben tudják, hogy voltak női szamurájok is, az utolsó, Takeko Nakano 1868-ban vesztette életét, amikor kizárólag nőkből álló csapatát vezette a harc térre. Ott halálos sebet kapott, ezért megkérte a húgát, hogy vágja le a fejét, ne hogy trófeaként ellensége kezébe kerüljön. Ugyancsak nem köztudott tény, hogy a Vörös Hadseregnek is volt kizárólag női pilótákból álló ezrede.
Ők huszonhárom ezer bevetést hajtottak végre, főleg éjszaka, ezért éjjeli boszorkáknak nevezték őket. De mi újság most Magyarországon a katonanőkkel? Hogy e kérdésre választ kapjak, először felhívtam az apámat, hátha tud erről valamit. Apu a kilencvenes évek közepéig volt katona, és állítása szerint nem igazán voltak akkoriban még nők a Magyar Honvédségnél, pláne felelősebb beosztásban.
„Próbálom össze számolni, hogy mennyi nőt ismertem a szolgálati időm alatt. Orvos tisztek között voltak többen, de az alegységeknél nem találkoztam sem női tiszttel, sem tiszt helyettessel. A nők inkább pénzügyi, személyügyi vonalon dolgoztak, és volt még a központban egy híradós – ők tiszthelyettesek voltak.” Mindez persze nem csoda, hiszen – mint később világossá vált számomra – 1998 volt az az év, amikor először avattak katonai főiskolát végzett női tiszteket.
Büszkeség, állandó rettegés, magányos ünnepek - katonafeleségek élete a frontvonalon túl
Vezető pozícióban
Interjúalanyom, a neve elhallgatását kérő női alezredes a második ilyen évfolyamban végzett közgazdászként, ám mostanra a védelmi igazgatásban dolgozik. Mikor arról kérdezem, ő hogyan döntötte el, hogy erre a társadalom által nem épp nőiesnek tartott pályára lépjen, a következőt válaszolja: „Nálunk ez a hivatás anyai ágon öröklődik. Nagymamám az egri laktanyában volt műszaki rajzoló, anyukám pedig a Lenkey János Honvéd Gimnáziumban volt ügyviteles.
Közgazdasági szakközépbe jártam, és a szüleim szerették volna, ha ezen a vonalon folytatom tovább a tanulmányaimat. Engem ez a pálya annyira nem vonzott, de végül a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola pénzügy szakára jelentkeztem. Fel is vettek, elindult az alapkiképzés, amit négy év főiskola követett, majd a Miskolci Egyetemen lettem okleveles közgazdász. De egy idő után már nem pénzügyesként dolgoztam a honvédségben, hanem elkezdtem jogszabály alkotással foglalkozni.”
Megkérdeztem az alezredest arról is, hogy mit is jelent pontosan, hogy ő a védelmi és biztonsági igazgatásban dolgozik, mert tényleg fogalmam sem volt. „Az ország védelmi és biztonsági tervezési feladatain, különböző védelmi tervek kialakításán dolgozunk, legyen szó akár árvízről, más típusú természeti katasztrófáról, ipari szerencsétlenségről vagy a nemzetközi biztonsági helyzet által generált bármilyen krízisről – a dolgunk az, hogy ezeknek a kezelésére felkészítsük a teljes országot, beleértve a kormányzatot, a közigazgatást és a lakosságot is.
A mi munkánk fókusza a különböző igazgatási folyamatok összehangolása annak érdekében, hogy az ország biztonsága fenn tartható legyen” – mondta.
Meddig juthat egy nő?
Mikor a nemi arányokról kérdezem, a következőt válaszolja: „a honvédség nézőpontja egyszerre változott a társadalom nőkről alkotott képének átalakulásával: régen, amikor még nem volt egyenjogúság, azt gondolták az emberek, hogy a nők gyengébbek, otthon a helyük, más a társadalomban betöltendő funkciójuk, mint a férfiaknak. De ez a szemlélet egyre inkább eltűnőben van, és én a honvédségnél is ugyanezt látom. Amikor annak idején bekerültem a tiszti főiskolára, az még kuriózumnak számított, ma már ez nem ritkaság.
Ennek oka a demográfia és a munka erőpiac megváltozása is. A honvédségnek mindenképpen nyitnia kell a nők felé, hiszen ugyanarról a munka erőpiacról válogat, mint például a rendőrség, a feldolgozóipar, a szolgáltatóipar. Ha nem is fele-fele arányban, azért elég magas százalékban vannak már jelen a nők a katonaságban. Habár ez egy hierarchikus szervezet, és a mai napig férfiak által uralt, ezért aztán a nőknek nehezebb is előrejutniuk.”
A honvédségben a nők által jellemzően elért legmagasabb rendfokozat nagyjából az alezredesi és az ezredesi rendfokozat között húzódik. Míg alezredesek között jellemzően előfordulnak nők, az ezredesek között már lényegesen kevesebben vannak, női tábornokból pedig összesen egy van ma Magyarországon a honvédségnél.
Egy felmérés szerint egy 60 éves magyar nő a munkaerőpiacon felannyi eséllyel sem indul, mint egy 34 éves
Társadalom a társadalomban
Az alezredest arról is kérdezem, mit érez, miért nehezebb előrejutni nőként a rendfokozatokban. Válasza a következő: „Sokszor érzem úgy, hogy nőként többet kell letennem az asztalra, mint a férfi kollégáimnak. Ez nem azt jelenti, hogy ha a nő eljut magasabb pozícióba, akkor jóval okosabb, mint az ugyanoda eljutó férfi . Egyszerűen csak ott van a háttérben még mindig az, hogy a nőnek eltérő a fizikai felépítése és a társadalmi besorolása.”
Ugyanakkor elmondja azt is, hogy a honvédség olyan, mint egy társadalom a társadalomban.
Benne minden szakma képviselteti magát, legyen szó jogászról, orvosról, mérnökről. Így véleménye szerint a nemek egyenlőségével kapcsolatos kérdések és problémák is pontosan leképezik azt, amit a társadalomban tapasztalunk.
„A különbség csak annyi, hogy van mögötte egy törvényi, illetve mostanra egy kormányrendeleti háttér, ami meghatározza, hogy hány évnek kell minimálisan eltelnie ahhoz, hogy valaki rendfokozatban előrelépjen. De ahhoz, hogy az ember előrelépjen, kell a teljesítményértékelés, kell az elöljáró döntése. És persze az is, hogy úgy teljesíts, hogy többet lássanak benned. De ugyanez igaz a civil életben is” – mondja. Fontos kiegészítése a történetnek, hogy interjúalanyom arról is beszélt, miért jó ehhez a szervezethez tartozni.
„Ez egy olyan közösség, ahol tudom, hogy számíthatok a társaimra. Úgy gondolom, hogy a bajtársiasság nem veszett ki, és a mai vezetésnek nagy kihívás lesz, hogy továbbra is életben tartsa ezt a szemléletmódot. Jelenleg a fiatalabb generációk bevonása a cél, legyen szó nőkről vagy férfiakról, a NATO-hoz szeretnék idomítani a felkészültséget, a katonák képességeit ugyanúgy, ahogy a technológiát.”