előfizetésem
Hírlevél
Vajon jobb vagy rosszabb ma nőnek lenni, mint harminc évvel ezelőtt?
1995 szeptemberében nagyszabású, történelmi jelentőségű nőjogi eseményre került sor Kína fővárosában. Ekkor szervezte az ENSZ a Nők IV. Világkonferenciáját, ahová minden országból - így Magyarországról is - érkeztek kormányzati küldöttek és civil résztvevők. Milyen célkitűzéseket fogalmazott meg a konferencia, és azokból mit sikerült mára elérni?
Az ENSZ nőjogi törekvéseinek története Eleanor Roosevelt 1946-ban írt nyílt levelével vette kezdetét, melyben az amerikai first lady felszólította a világ kormányait, hogy tegyék lehetővé a nők nagyobb arányú közéleti, politikai részvételét. Ennek nyomán alakult meg az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottsága (CSW, Commission on the Status of Women),
mely a nők emberi jogainak globális érvényesüléséért, a nemek egyenlőségéért, és a diszkrimináció felszámolásáért küzd.
Az ENSZ 1975-öt a Nők Évévé nyilvánította - köszönhetően részben annak, hogy a hatvanas, hetvenes években kibontakozott az USA-ban és Nyugat-Európában a feminizmus második hulláma, önállósult a gender studies (társadalmi nemek tudománya) mint önálló diszciplína, és mindez a közpolitikákban is éreztette a hatását. Később az ENSZ-ben az a döntés született, hogy az 1975 és 1985 közti időszak legyen a Nők Évtizede, „egyenlőség, fejlődés és béke” jelszavakkal.
Ennek egyik hozadéka volt az 1979-ben életbe lépett Egyezmény a Nők Elleni Diszkrimináció Valamennyi Formájának Felszámolásáról (Convention on the Eliminiation of All Forms of Discrimiation against Women, rövidítve CEDAW, ejtsd: „szidó”), mely Egyezményt Magyarország az 1982. évi 10. törvényerejű rendelettel jogrendjébe illesztette. 1975-ben Mexico City-ben tartották a Nők I. Világkonferenciáját. 1980-ban Koppenhágában, 1985-ben pedig Nairobiban került sor hasonló eseményre - utóbbinak egyik jelentős hozadéka volt, hogy első alkalommal beszéltek globális szinten a családon belüli erőszak problémájáról.
Sajnálkozás helyett párbeszéd
Legjelentősebbnek mégis az 1995-ös IV. Női Világkonferencia bizonyult, ahol az volt a fő törekvés, hogy a résztvevők megállapodjanak egy olyan nőjogi minimumban, melyet minden ország a kultúrájától, a hagyományaitól, a vallásától stb. függetlenül - nem többségi szavazással, hanem konszenzusos alapon! - el tud fogadni. A leghevesebben vitatott témák a nők szexuális és reprodukciós egészsége és jogai (SRHR), valamint a leszbikus nők jogai voltak – az előbbit csak részlegesen és fenntartásokkal fogadták el, az utóbbi területet pedig a konferencia vezetői sajnos kénytelenek voltak egy az egyben elvetni.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért pont Pekingben került sor az eseményre, tekintve, hogy Kína az ekkor még érvényben levő egykepolitikájával (csak 2015-ben szüntették be, hogy a hatóságok csak egy gyereket engedélyeztek a házaspároknak) és az azzal összefüggő kényszerített abortuszokkal messze nem számított nőjogi paradicsomnak. Bizonyítani akarta azonban, hogy képes egy nemzetközi rendezvény megszervezésére, az ENSZ pedig abban bízott, hogy ha erre lehetőséget ad, azzal közvetve segíthet a kínai nőkön.
Mintegy 222 millió olyan nő van a világon, aki szeretne fogamzásgátlást alkalmazni, de nem jut hozzá, gondoljunk bele, mi ennek a következménye
A kínai hatóságok azonban irracionális mértékben rettegtek attól, hogy az ezrével tolongó nyugati feministák majd „megfertőzik” a kínai nőket (eszmeileg és - figyelembe véve a HIV-krízist - fizikailag is). Ezért csak a (messze nem mindig feminista) kormányzati küldötteket engedték a fővárosba, a civil résztvevőket pedig az attól 60 km-re levő Huajdzsouban helyezték el, viszonylagos elszigeteltségben.
Így is jelentős találkozások jöttek létre: ne feledjük, hogy még az internet széleskörű elterjedése előtt járunk. Itt váltak közismertté a nők elleni erőszak olyan megnyilvánulásai, mint a nőinemiszerv-csonkítás (FGM), a gyermekházasságok, a becsületgyilkosságok vagy a háborús nemi erőszak, például a második világháború idején a „vigasznőkkel” szemben elkövetett kegyetlenkedések. A nyugati országokban élő feministák korábban ezeknek nem feltétlenül voltak tudatában.
Az is világossá vált azonban, hogy a magas lóról szörnyülködő-sajnálkozó attitűd helyett a párbeszéd és egymás kölcsönös megértése visz előre. Erre jó példa Hillary Clinton és egy bangladesi faluban élő nők találkozása - utóbbiak egyáltalán nem voltak elragadtatva, amikor kérdezősködésük nyomán kiderült, hogy a first ladynek egyetlen tehene sincs, nincs önálló jövedelme sem (amikor férje elnök volt, valóban nem keresett saját pénzt), és csak egy gyereke van.
Itthon nem azt jelenti a feminizmus, mint külföldön, és ez óriási baj
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
A heves, sokszor hajnalig húzódó vitákat követően végül összeállították a „Pekingi Nyilatkozat és Cselekvési Terv” c. nőjogi dokumentumot, melyben a következő kritikus 12 pont fejlesztésében egyeztek meg 189 ország aláírói:
- a nők és a szegénység,
- a nők oktatása és képzése,
- a nők és az egészség,
- a nők elleni erőszak,
- nők a fegyveres konfliktusokban,
- a nők és a gazdaság,
- a nők a hatalomban és a döntéshozatalban,
- a nők előremenetelének intézményi mechanizmusai,
- a nők emberi jogai,
- a nők és a média,
- a nők és a környezet,
- a kiskorú lányok.
Az eredmények
Ahogyan az ENSZ idei jelentése megállapította, részleges eredményeket sikerült elérni:
- A nők 10 százaléka még mindig szélsőséges szegénységben él.
- Világszerte tendencia, hogy a felsőoktatásban résztvevő nők száma mára már meg is haladja a férfiakét, ugyanakkor Afrika és Ázsia egyes régióiban még mindig közel 60 millió olyan lány él, aki nem tud iskolába járni.
- A nők elleni erőszak ellen az országok 90 százaléka hozott törvényt, ugyanakkor annak gyakorlati betartása sok helyen kívánnivalót hagy maga után.
- 1995 óta 58-ról 162-re nőtt azon országok száma, melyekben törvény van érvényben a munkahelyi nemi diszkrimináció ellen.
- 2022 óta mintegy 50 százalékkal nőtt a regisztrált háborús nemi erőszak eseteinek száma, az áldozatok 95 százaléka nő.
- A nők világszerte még mindig két és félszer annyi fizetetlen gondoskodási munkát végeznek, mint a férfiak.
- Az internethez való hozzáférésben is jelentős nemi szakadék észlelhető.
- A gyermekként férjhez kényszerített lányok aránya csökkent ugyan, de nem eléggé (24-ről 19 százalékra).
- Az anyai halandóságban 2015-re bekövetkezett egy jelentős csökkenés, azóta azonban stagnál.
- A világ összes országa közül eddig csak 87-nek volt már női vezetője. Világszerte a parlamenti képviselőknek 27 százaléka nő.
- Miközben a világ soha nem látott összegeket költ fegyverkezésre, a békekötési folyamatokba még mindig túl kevés nőt vonnak be: az aláíróknak 27, a közvetítőknek 14, a tárgyalóknak csak 10 százaléka nő - holott a kutatások igazolták, hogy nők bevonásával tartósabb béke születik.
Továbbra is valós probléma, hogy a női sport presztízse alacsonyabb és a női sportolók jóval kevesebbet keresnek - meddig maradhat ez így?
A haladás tehát lassabb a vártnál - a Világgazdasági Fórum tavalyi elemzése szerint ilyen tempó mellett csak 2158-ra sikerül a teljes nemi egyenlőséget elérni. Az ENSZ ennek ellenére nem helyez kilátásba újabb női világkonferenciát: a megoldást a női jogok nagyobb mértékű finanszírozásában, és a női civil szféra erősítésében látja. A jelentés nem szól róla, de a probléma része, hogy a „genderideológia” ellenes politikai hangulatkeltés is Pekingből ered.
A résztvevők közül többeknek nem tetszett a „sex” (biológiai nem) helyett a „gender” (társadalmi nem, nemiszerep-elvárások) használata a dokumentumokban – mert nem akarták elismerni, hogy a hagyományos nemi szerepek nem velünk születettek, hanem a szocializáció által meghatározottak. Sajnos voltak olyan politikai szereplők, akik a konszenzusos 12 pont helyett jóval több pénzt és energiát fektettek a bűnbakképzésbe - ennek egyik eredménye, hogy a „gender” állítólagos veszélyeiről mára szinte mindenki hallott, míg a 12 pont viszonylag ismeretlen. A következő évek feladata a dezinformációval szembeni harc és a fontossági sorrend helyreállítása - a nők érdekében.
