előfizetésem
Hírlevél
Külföldön élő magyarokat kérdeztünk: vajon hazajönnének a kormányváltás után?
Sokan kényszerből hagyták el az országot az elmúlt években, a kedvezőbb megélhetés és munkalehetőségek miatt. Mikor felmerül, hogy visszaköltöznének, mindenki más szempontok alapján mérlegel, hagyja-e hátra az ott megteremtett egzisztenciáját, mi várja itthon, hogyan kezdje újra, megváltoztak-e azok a dolgok, amik miatt elment. Kinek hol jön el a fordulópont?
Május kilencedikén új kormánya lett Magyarországnak, és ettől nemcsak az itthon élő magyarok várnak sokrétű változást, hanem azok is, akik hónapokkal vagy évekkel ezelőtt a jobb élet reményében külföldön folytatták mindennapjaikat. Négy interjúalanyunk is ebben a cipőben jár, velük beszélgettünk arról, hogy hazajönnének-e, ha igen, mi kell ehhez, ha pedig maradnának külföldön, miért?
„Álmodni csak Magyarországon tudok”
Van, akinek már csak az utolsó csepp hiányzott, hogy meghozza a döntést: szeretne hazatérni. Így volt vele a negyvenes éveiben járó Szabó Virág és holland férje, Tim is, akik kilenc éve költöztek ki Hágába. Nagyon szép és teljes életük lett kinn, Virág jól menő cégeknél dolgozott, Tim befektetési bankár. Januárban azonban mégis elkezdtek gondolkodni azon, hogy jó lenne visszaköltözni Magyarországra, aztán az áprilisi választás eredménye döntötte el végleg, hogy hazajönnek. Hogy miért? Mert a kiköltözésükben is nagy szerepe volt a korábban jellemző közhangulatnak, illetve annak, hogy Virág üzleti lehetőségei beszűkültek.
Magyar népmese és Túró Rudi
„A 2008-as világgazdasági válság begyűrűzése alatt alapítottam meg a saját PR ügynökségemet, eleinte sikert sikerre halmoztunk, jó ügyfelekkel dolgoztunk, díjakat nyertünk. Aztán 2016-ra elkezdtem érezni, hogy mindig csak egy bizonyos körből kerülnek ki a tenderek nyertesei. Időközben a magyar közbeszéd is eldurvult, akkoriban jelentek meg a Soros plakátok, és bevallom, nekem az a propaganda tette be a kaput. Szorongani kezdtem, nem éreztem jól magam itthon. Ekkor találtuk ki Timmel, hogy Hollandiába költözünk” – meséli Virág, aki miután felszámolta a cégét, kinn próbált szerencsét. Globális kommunikációs menedzser lett a Shellnél.
Új élet a világ túlsó végén - így talált a háromfős család új otthonra Bali szigetén
Majd az AI világ élvonalába tartozó Prosusnál dolgozott globális kommunikációs igazgatóként. Hollandiában egy rendkívül stabil, erős munkavállalói védelmet biztosító szerződése volt, amit szinte soha nem hagynak ott az emberek. Ő azonban a kevesek közé tartozik, akik mertek lépni.
Hogy mi hiányzott nekik ezidő alatt leginkább Magyarországról? „Olyan dolgok, amik otthon természetesek, de a távolból felértékelődnek. A család és a barátok ölelése, hogy ne csak a képernyőn keresztül mosolyogjunk egymásra. Vagy ne csak évente négyszer lássuk egymást, amikor haza tudunk jönni. De olyan apróságok is, mint a magyar népmesék, azon kaptam magam, hogy mesét nézek a YouTube-on, meg magyar rádiót hallgatok, amit otthon sosem tettem. És persze a Túró Rudi, meg az igazi magyar tejföl. És az igazat megvallva, álmodni, csak otthon tudok.”
Szerencsés együttállás
Bár Virág hangsúlyozza, hogy nem aktivista, de Hágából szemmel tartotta az eseményeket, és reménykedett abban, hogy ha hazajön, talán az ő vállalkozásának, a 46° Balaton Borbusznak is lesz lehetősége bizonyítani a Balatonfelvidéken. Ráadásul mivel Hágában közvetve együtt dolgozott Kapitány Istvánnal, az ő személye is garancia volt Virágnál, hogy valóban valami más kezdődik itthon. De nem a választás volt az egyetlen dolog, ami a hazaköltözésük megtervezéséhez vezetett, több dolognak kellett összeállnia. Tim a Hollandiában a vezetőknél bevett, fizetett alkotói szabadságot, az úgynevezett sabbaticalt kapott októberig.
És persze az említett családi, baráti ölelések is hiányoztak.
Így májusba hazajönnek, Balatonfüreden bérelnek lakást, és ott indítják útnak Virág ötletét. Októberig maradnak próbaképpen, utána pedig Tim eldönti, hogy visszatér-e Hágába és kétlaki életet élnek majd, vagy mindketten maradnak. Virág reménykedik benne, hogy az utóbbi lesz inkább.
Hogy van-e félelme a hazaköltözéstől? „Azt éreztem, hogy ha most nem jövök haza, akkor később sem, és itt ragadok örökre Hollandiában. Nagyon bízom benne, hogy a változás szelével együtt a szakmaiság, az emberi értékek is megváltoznak. Attól nem tartok, hogy nem találnám meg a helyem, vallom, hogy mindenki a saját boldogságáért és boldogulásáért felelős. Az egyetlen félelmem, hogy etnikailag sokszínűek a barátaim, és hogy vajon hogyan fogják fogadni például az afrikai barátnőimet, ha meglátogatnak majd, tart-e még a migránsokkal kapcsolatos ellenérzés, amit korábban megtapasztaltam.” Megnyugtattam, hogy talán ebben is fejlődött már a hozzáállás.
Távházasságba kényszerültek, de már nem éri meg anyagilag
Van, aki csak egy kínálkozó lehetőségre vár, hogy hazajöjjön. Az érdi házaspár, Hédi és József 15 hónapja él távkapcsolatban, amióta a férj kiment dolgozni Németországba. A negyvenes éveik elején járó pár 17 éve él együtt, és már nem először rendezkedtek be a külföldi munka miatt különélése. Ez a harmadik alkalom. Hedvig egy cukrászdában eladó, mellette az állatvédelemben dolgozik, József pedig szobafestő, de itthon nagyon bizonytalan volt a megélhetése.
„Hol nem akarták bejelenteni, hol olyan rossz volt a cég munkaszervezése, hogy Jocinak hónapokig nem volt munkája. Sajnos saját vállalkozás indítása nála nem opció, mert alvási apnoéja miatt nem lehet jogosítványa, így mindenképpen alkalmazottként tud csak dolgozni. Ezért a biztosabb megélhetés reményében Németországban vállalt állást. Az ígéretek egy nagyságrendekkel jobb fizetésről szóltak, így az egyik csütörtökön közölte, hogy vasárnap utazik” – meséli Hédi, aki itt maradt öt kutyával, így férje után sem tud menni. Joci havonta egyszer jön haza 3-4 napra, és évi kétszer egy hét szabadságra.
„Persze amikor csak tudunk, beszélünk egymással napközben, de nagyon nehéz így. Mindketten nagyon hiányzunk egymásnak, de nekem az olyan hétköznapi dolgokban is jól jönne a segítsége, mint amikor autószerelőhöz kell mennem, villanyszerelőt vagy klímást kell hívnom. Akárki akármit mond, szerintem kell a férfi a házhoz. Ráadásul nemrég műtöttek, most nem emelhetek súlyt, állni sem tudok sokáig, jó lett volna, ha itt van mellettem.”
Beleszerettél egy külföldibe? Így lesz igazán tartós a kapcsolatotok
Megugrottak a költségek
Joci kinn bérel szállást a munkaadójától, több szobafestővel laknak együtt, így a lakhatása elég kedvező, Hedvig pedig főz rá itthon és csomagolja az ételt, hogy minél többet tudjanak spórolni az étkezésen is, és hamarabb egyenesbe jöjjenek anyagilag. Ám nekik az a tapasztalatuk, hogy már nem olyan hatalmas a különbség a német és a magyar fizetések között, ha belekalkulálják a havi oda-vissza utazást, aminek nagyon megugrott az ára. „Én őszintén szólva többet vártam ettől a munkától anyagilag” – summázza Hedvig, majd hozzáteszi, azok a vendégmunkások tudnak igazán sok pénzt összespórolni kint, akik nem járnak haza, és elélnek gyorsleveseken is. Persze még mindig vannak a kinti és a hazai bérekben különbségek, de a honvágy nagy úr, ezért tervezgetni kezdték, hogy Joci hazajönne.
Mikor kiment Németországba, nem állapodtak meg előre abban, hogy meddig marad kinn, a körülményektől tették függővé. „Mostanra jutottunk el oda, hogy gőzerővel keressük itthon a munkát. Sajnos volt már csalódásunk, de nem adjuk fel. Joci ragaszkodik a szakmájához, amiben több mint húsz éve dolgozik, nem szeretne váltani. Ha végképp nem találunk itthon, akkor esetleg közelebb dolgozna, Ausztriában, és akkor legalább a hétvégéket együtt tudnánk tölteni, de én abban reménykedek, hogy hazajön végleg.”
Év végéig adtak haladékot maguknak, hogy döntsenek
Lilla és családja tíz éve hagyta el az országot, amikor a férje előbb Csehországban, majd Firenzében pályázott meg és kapott munkát. Gergő kutatóbiológus és Magyarországon nem igazán támogatták a tudományos munkákat, így nem talált állást. Mivel projekt alapokon dolgozik, így oda költöznek és addig maradnak az adott országban, ahol és amíg a megbízása szól.
Csehországba az akkor másfél éves Grétivel mentek, kisebbik gyerekük, Nimród pedig ott született. Onnan költöztek öt év után Firenzébe. Lilla jogi és gazdasági szakfordítóként dolgozott, de a mesterséges intelligencia átpozícionálta a szakmáját, és most angoltanár egy óvodában. Mivel jövő szeptemberben jár le Gergő firenzei szerződése, most ismét elgondolkodtak, merre vezessen az útjuk, és így került szóba a hazaköltözés, melyet a parlamenti választások eredménye is befolyásolt.
A kigondolt összeg négyszeresével érdemes számolni, ha külföldre költözést tervezel
Hiányoznak a fizikai kapcsolódások az otthoniakkal
„Több dologból tevődik össze, hogy végül hazaköltözünk-e – kezdi a 36 éves Lilla. - Ezek közül a rendszerváltást emelném ki elsőnek. Lehet, hogy anélkül is hazamentünk volna egyszer, de így nagyobb rá az esély. Azt is szeretném, ha a gyerekeim jobban kapcsolódnának Magyarországhoz. Bár írnak és olvasnak magyarul, de szeretném, hogy értsék mondjuk azt is, mit jelent egy kitűzött kokárda március 15-én, hogy megismerjék a magyar történelmet, hogy tudják honnan jöttek és ne csak én meséljek nekik róla. Ahogy telnek az évek, azt vettem észre, hogy bennem egyre jobban felerősödik a honvágy. Persze a segítség is nagyon hiányzik, mi tényleg mindenre ketten voltunk Gergővel, sokszor vagyunk túlterheltek, nincs szociális hálónk, családi segítségünk itt Firenzében. Szeretném, ha nem lenne annyi küzdés az életünkben. Az is jó lenne, ha a két gyerekkori barátnőmmel fizikai kapcsolatom is lenne, nem csak online.”
Kérdés, hogyan tudnánk újra kitalálni magunkat
Hogy mik a félelmeik a hazatéréssel kapcsolatban? „Hogy mennyire gyorsan fog változni az otthoni közhangulat. Megszerettük három év alatt az olaszokra jellemző kedvességet, nyitottságot, és amikor hazamegyünk évente kétszer, otthon nem ezt tapasztaljuk. Azt is figyelni fogjuk, hogyan változnak otthon a keresetek, az árak. Itt Firenzében mindenhol találni egészséges ételeket, nagyon nagy a választék friss helyi zöldségből, gyümölcsből, és nem is igazán drágább, mint a hagyományos. Otthon ez biztos nagyon hiányozna.
De a legfőbb aggályom a gyerekekkel kapcsolatos. Ők most 7 és 10 évesek, és nem tudom, hogyan viselnének egy ekkora változást, be tudnak-e jól illeszkedni. Biztos, hogy egy kultúrsokk lenne nekik. Bár sokan azt mondják, hogy a gyerekek rugalmasak, és mindenhez könnyen alkalmazkodnak, amíg kicsik, én azt tapasztaltam, hogy amikor Csehországból Firenzébe költöztünk, az trauma volt nekik. És egy picit azon is aggódom, hogy hogyan alakul az én karrierutam, ki tudjuk-e újra találni magunkat a férjemmel, és hogyan változnak a lehetőségei a kutatás területén. Év végéig kíváncsian figyeljük a történéseket, addig adtunk haladékot magunknak, hogy döntsünk, hazamegyünk-e Magyarországra.”
A gyerekeink beilleszkedése volt a legnehezebb
Ildi húsz évet élt kinn Londonba. Hogy miért vezetett oda az útja? Miután lediplomázott szociálpedagógusként, rádöbbent, hogy pályakezdőként sehol nem kap munkát, csak ha lemondott volna a diplomás fizetéséről. Plusz szerette volna lezárni a kapcsolatát az akkori barátjával, így vett egy repülőjegyet Londonba.
Nem ismert kint senkit, nem volt pénze sem, nulláról építette fel az életét.
Felkeresett kinn egy angliai bébiszitter közvetítő céget és eleinte családoknál lakott nannyként, így a koszt és kvártély biztosítva volt, majd, amikor lett rá pénze, albérletbe költözött, a munka mellett tanult és még a bulik is belefértek.
„Angliában ez egy nagyon színvonalas szakma, megbecsülik, jól lehet vele keresni és rugalmas az időbeosztás. Teljesen más a rendszer, mint Magyarországon: a kismamáknak összesen hat hónap a fizetett szülési szabadsága, és még jön rá három hónap fizetetlen, utána menniük kell vissza dolgozni. Így a bölcsőde, az óvoda és a napközi mellett is folyamatosan szüksége van bébiszitterekre a dolgozó nőknek. Nem véletlen, hogy két egyetem után sem váltottam” – meséli Ildi, aki a második gyereke megszületéséig volt bébicsősz.
Szétszakadt a család felé
Egy buszon ismerkedett meg a tőle tíz évvel idősebb, szintén kinn élő magyar sráccal, Janival. Egymásba szerettek, összeházasodtak és két gyerekük született, akik ma már 10 és 14 évesek. Jani sofőrként dolgozott, Ildi pedig vállalkozásba kezdett, nyitott egy családi napközit több alkalmazottal. Sikeresek voltak, jól éltek kinn, évente kétszer jöttek haza a családhoz. Aztán nemrég úgy döntöttek, hogy hazaköltöznek. És hogy húsz év után miért?
„Több dolog vezetett idáig – magyarázza Ildi. - Megviselt például, hogy két nagymamát temettünk el, amíg kinn voltunk, szörnyű volt, hogy késett a repülőnk és nem értem oda a kórházba anyukámhoz, amikor meghalt. Nem tudtam hazajönni, amikor az apukám nagyon beteg volt, lemaradtunk a családi eseményekről. Az is nyomós érv volt, hogy nem akartuk, hogy a gyerekek kinn járjanak középiskolába, mert ahhoz vidékre kellett volna költözünk, ahol nehezen megfizethető a saját ingatlan. Ahol olcsóbbak az ingatlanok, ott kevésbé befogadóak az emberek, nehezebb lett volna a beilleszkedés. Hiányzott a család is, egyre nehezebb volt a kapcsolataink életben tartása.”
Ausztráliai magyarokkal beszélgettünk, ilyen tízezer kilométerre élni a hazádtól
Nehéz átlátni az itteni rendszert
Hogy féltek-e attól, mi vár rájuk itthon két évtized után? „Janival mi sosem a karrierünket alakítottuk, hanem az életünket. Az adott szituációhoz alkalmazkodtunk. Van, ami Londonban volt szuper, és van, ami itt jobb, van, ami itt drágább, van, ami ott. Nem szeretem összehasonlítani a dolgokat. Én azt vallom, hogy a lehetőség benned van, tőled függ, mit kezdesz vele. Az, hogy milyen az emberek hozzáállása itt vagy ott, az nem különösebben érdekel, rajtad múlik, mit hallasz meg belőle.”
Arra a kérdésre, hogy mi volt a legnehezebb a hazatérésben, egyértelműen a gyerekeik beilleszkedését vágja rá. „Nem volt Magyarországhoz kötődésük, be kellett tölteni a költözéssel keletkezett űrt. Lelkileg a gyerekeink nem visszatérnek valamihez, hanem elhagytak valamit. Ezért igyekszünk megteremteni nekik a biztonságos hátországot. A másik nehézség, hogy nem ismertük az itteni rendszert, így nehezebb volt munkát vállalni. Nem voltam tisztában a ki nem mondott szabályokkal, elvárásokkal, például, hogy a munkaidő fogalma mennyire más a főnöknek, mint nekem. Nehéz átlátni az itteni rendszereket, az ügyintézést például. Ezért is dolgozom egyelőre itthonról angoltanárként.”
