előfizetésem
Hírlevél
Mi mindent tanulhatunk a női szamurájoktól?
Ha meghalljuk a szamuráj szót, rögtön azok a díszesen öltözött férfi harcosok jutnak eszünkbe, akik a 12. századtól egészen a 19. századig meghatározó szerepet töltöttek be a feudális Japánban. A női szamurájokról azonban kevés szó esik, pedig a róluk szóló történetek rávilágítanak arra, hogy az erő és a bátorság már akkoriban sem csupán a férfiak kiváltsága volt.
A legkiemelkedőbb közülük talán Tomoe Gozen, aki a róla szóló legendák szerint nemcsak ellenségeit hányta kardélre, de a nőkről alkotott sztereotípiákat is árnyalta.
A nők helye a szamuráj társadalomban
A feudális Japán társadalom szigorú nemi szerepeket határozott meg – a nők hagyományosan a ház körüli teendőkkel foglalkoztak, főztek, takarítottak, gyermeket neveltek. Emellett voltak, akik fegyvert is forgathattak: a korabeli források szerint számos különböző női harcos létezett. Az onna-bugeishákat például arra képezték ki, hogy megvédjék a családjukat és a birtokukat, az onna-mushák a csatatéren harcoltak, a kunoichik női ninják voltak, akiket kémkedésre vagy titkos merényletekre vetettek be, a joshitai pedig egy önkéntes női katonai alakulat volt.
„A sport megtanít az időt jól beosztani és küzdeni, függetlenül attól, milyen szinten műveljük” - interjú Zacher Gizella asztalitenisz bajnokkal
A szamuráj (bushi) kasztban élő nők közül nem mindenkinek jutott harci szerep. Akiknek igen, azok katonai kiképzést kaptak, elsősorban védekezési célból. A Sengoku-korszak ostromai során például a várak védelme családi ügy volt: férfiak és nők egyaránt fegyvert ragadtak. Számos női harcos azonban kilépett a defenzív szerepkörből, és támadó hadműveletekben is részt vett.
A női harcosok történeteit sajnos kevés írásos forrás őrizte meg, különösen a Kamakura-korszak (1185–1333) politikai és társadalmi változásai miatt. Ezek a hiányos források hozzájárultak ahhoz, hogy az onna-mushák mára inkább legendák hősnőivé váljanak, semmint elismert történelmi alakokká. Ennek ellenére néhány ikonikus név fennmaradt – köztük Tomoe Gozené, akinek története akkor is tanulságos, ha egy része inkább mítosz, mint valóság.
Tomoe Gozen, a lefejezés mestere
Bár Tomoe Gozen életének vakfoltjait olykor színes legendákkal festették át a történetírók, karaktere máig inspirációt nyújthat azok számára, akik keresik a helyüket és hangjukat a világban. A források szerint Tomoe Gozen 1157 körül született, feltehetőleg megélte a Heian-korszak végét és a Kamakura-korszak kezdetét. A Heike Monogatari, a korszak egyik jelentős krónikája, gyönyörű és félelmet nem ismerő harcosként írja le, aki kiemelkedett az íjászatban, kardforgatásban és a lovaglásban.
A Gempei-háborúkban nyújtott hőstettei tették híressé, ahol a Minamoto-klán oldalán harcolt. Tomoe Minamoto Yoshinaka, egy ambiciózus szamuráj harcos mellett szolgált. Egyes források szerint Tomoe édesanyja Yoshinaka szoptatós dajkája volt, később a harcosnő a hadúr szeretője, mások szerint felesége lett. Akárhogy is volt, abban minden feljegyzés egyetért, hogy Tomoe hűségesen követte Yoshinakát katonai hadjárataiban, és jelentős bizalmi pozíciót kapott, mint ippo no taisho, vagyis első rangú parancsnok.
A harcosnő csatatéren bizonyított bátorsága és tettei messze földön híresek voltak, rendre több ezer katonát vezetett csatába. A Heike Monogatari krónika emlékezetes csataképei közül kiemelkedik Tomoe harca az 1184-es Awazu csatában. Yoshinaka halálos sebet kapott, és Tomoét arra kérte, hogy távozzon a csatatérről. Tomoe azonban nem volt hajlandó elmenni anélkül, hogy még egyszer bizonyítaná kiemelkedő harci képességeit, így még egy utolsó hősies csatát megvívott: a harminc fős Taira osztag élére lovagolt, majd kíméletlenül lefejezte a leghírhedtebb harcost.
Ripacskodás nincs, manír-mentes művészet annál inkább - Hogyan lett Pintér Béla és társulata megkerülhetetlen?
Tomoe Gozen további sorsa máig tisztázatlan. A források többsége szerint a nő még több évtizedekig élt, de életének alakulása eltérően jelenik meg a különböző krónikákban. Egyes beszámolók szerint fogságba esett, és egy Wada Yoshimori nevű harcos ágyasa lett, akitől gyermeke született. Más verziók szerint szerzetesnővé vált, és a vallásnak szentelte hátralevő életét, megint más legendák szerint saját kezével vetett véget életének, hogy megőrizze méltóságát. Van olyan történet is, amely szerint Yoshinaka levágott fejével az óceánba sétálva halt meg.
Tomoe szelleme a mai napig él: alakja megjelenik többek között a kiotói Jidai Matsuri fesztiválon, továbbá számos kortárs alkotásban, például animékben, videójátékokban, filmekben és irodalmi művekben is, mint például Jessica Salmonson The Tomoe Gozen Saga című történelmi-fantasztikus trilógiájában.
Természetesen ebben a történetben nem a fizikai erőszak gyakorlása a példaértékű, sokkal inkább az, hogy a harcosnő egy férfiak uralta világban is képes volt az önérvényesítésre és arra, hogy kimagasló eredményeket érjen el a harcokban. Ugyan Tomoe Gozen történetében sok a kitalált elem, abban a tudósok is egyetértenek, hogy a női harcos létezett, illetve onna-mushaként rendre kiállt magáért és másokért a csatatéren.
Mit tanulhatunk a japán harcosnőktől?
Önmagunkba vetett hitt: Tomoe egy patriarchális társadalomban élt, ő azonban bebizonyította, hogy a női erő nemcsak a család védelmében, de a csatatéren is megmutatkozhat. Hogy mit mond ez nekünk? Talán azt, hogy ne ijedjünk meg az ambícióinktól, és merjünk kitűnni, akár elsőre szokatlannak tűnő területeken is.
A bátorság minden formája értékes: A bátorság nem mindig és nem feltétlenül szemtől szemben, éles csatákban mutatkozhat meg – az, hogy kiállunk magunkért, elindítunk valami sajátot, vagy éppen nemet mondunk egy számunkra méltatlan helyzetre, szintén bátorságra vall. A bátorságunk a mindennapi döntéseinkben is tükröződhet.
Egymás támogatása: Amellett, hogy egyéni teljesítményünket és önfejlődésünket igyekszünk minél inkább támogatni, érdemes „harcostársainkra” is figyelmet fordítanunk, legyen szó barátokról, kollégákról vagy családtagokról. Egységben az erő.
Tradíciók tiszteletben tartása és innováció: A Tomoéhoz hasonló harcosnők története azt mutatja, hogy a hagyomány és az újító szellem igenis járhat kéz a kézben. Vagyis, miközben tiszteletben tartjuk gyökereinket, innovatív dolgokat is létrehozhatunk, vagy formálói, alakítói lehetünk a változásnak.
A tudás ereje: A női szamurájok képzése nemcsak fizikai, hanem mentális felkészítést is jelentett. A tanulás, a tapasztalás, a testi-lelki-szellemi egyensúlyra törekvés elengedhetetlen a sikerhez, legyen szó szakmai előre lépésről vagy önmagunk, tudatosságunk fejlesztéséről.
Felelősségvállalás saját döntéseinkért: Tomoe egy olyan világban élt, ahol a tetteinek azonnali, súlyos következményei voltak. Döntéseinkért manapság is felelősséget kell vállalnunk, akármennyire is letaglózóak lehetnek azok következményei. Ha szembe tudunk nézni döntéseinkkel, az azt jelenti, hogy el tudunk számolni saját magunkkal.
Abodi Dóra: A művészetekben sokan nem akarnak megújulni, én viszont örök elégedetlen vagyok
A kutatók remélik, hogy a jövőbeli régészeti leletek és források segítenek jobban megérteni a női szamurájok helyét és szerepét a középkori Japánban. Bár a női harcosok történelme homályos és gyakran mitikus színezetet kapott, az onna-mushák szelleme a mai napig él. E nők emlékezete révén tetteik és az általuk képviselt erények manapság is hatással vannak, lehetnek ránk.
