előfizetésem
Hírlevél
Vetlényi Alma: „Számomra az a legfontosabb, hogy a szabadság mindig megmaradjon”
Kézzel festett textíliák, tudatos anyaghasználat és mélyreható lelki utazás – Vetlényi Alma alkotói világát a folyamatos megújulás, az interdiszciplináris gondolkodás és az emberi kapcsolódásokra épülő szemlélet határozza meg. Tervezői univerzuma az évek során természetes módon nyílt ki a társművészetek és az autonóm képzőművészet irányába, miközben ruhakollekciói olyan rangos eseményeken mutatkoztak be, mint a közép-európai régió legjelentősebb divathetei.
Idén debütált első önálló kiállításával vizuális művészként a budapesti Liget Galériában, ahol festészeti és textilművészeti kísérletei új fényt vetítettek eddigi alkotásaira is. Beszélgetés személyre szabott tervezésről, a képzőművészeti kiteljesedésről és az ALMA Vetlényi márka frissen formálódó új struktúrájáról.
Több állomása is volt a divattervezői utadnak: a kezdetektől olyan fenntartható vonalon készült kollekciókat tervezel – és készítesz, amelyek évekig hazai és nemzetközi divathetek kifutóin tűntek fel, és a mai napig fogadsz rendeléseket. Hol tartasz most ebben a folyamatban? Milyen irányba szeretnéd most elmozdítani a márkát?
Egyre gyakrabban találnak meg olyan megrendelők, akik kifejezetten személyre szabott darabokat szeretnének. Ezek a projektek egészen más folyamatot jelentenek, mint egy hagyományos kollekciótervezés, hiszen itt minden egyes darab elkészítését egyedi méretvétel és alapos konzultáció előz meg. Ennek a működésnek már a „Blooming Passion” kollekcióm is megalapozta a jövőjét, hiszen darabjai kizárólag megrendelésre, személyre szabott variációkban valósulnak meg, az általam kézzel festett alapanyagok alkalmazásával.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy klasszikus értelemben vett „méretes szabósági” folyamat, hiszen nem szabóként működöm, sokkal inkább kreatív tervezőként, aki a megrendelővel közösen alakítja ki a koncepciót.
Lassulj le, kapcsolódj a természethez – és változik az öltözködésed is
Eddig inkább alkalmi ruhák születtek vagy a hétköznapi viselet jellemző? Hogyan zajlik ez a tervezési metódus?
Mindkettő. Alapvetően sokféle igény érkezik, és egyre többször dolgozom mennyasszonyokkal is. Gyakran előfordul, hogy konkrét elképzelés nélkül érkeznek hozzám, és együtt találjuk ki, mely fazon, motívum vagy anyag rezonálna az egyéniségükkel vagy az adott alkalommal, amelyre a ruha készül. Amikor pedig újratervezésről – Redesign szolgáltatásról - van szó, tehát meglévő ruhadarabok megújításáról – mert ezzel is foglalkozom -, annak van egy erőteljes pszichológiai vonatkozása, hiszen amikor valaki több ruhadarabot hoz magával egy konzultációra, végigjárjuk, mi az, amihez ragaszkodik, és mi az, amit nyugodt szívvel elengedne, hogy valami új születhessen belőle.
Általában a következő formákban zajlik az újratervezési munka. Az egyik, amikor valaki egyetlen ruhát szeretne újragondolni a saját gardróbjából: ilyenkor akár teljesen „visszabontjuk” az eredeti szerkezetére, és egészen más karakterű darabot készítünk belőle. A második lehetőség, amikor több ruhát kombinálunk, és ezekből alakítunk ki egy újat, míg a harmadik esetben több ruhából akár egy teljesen új szettet – vagy kapszula gardróbot alakítunk ki. Mindhárom esetben a megrendelő meglévő ruhatára, stílusa és személyes története szolgál inspirációként.
A folyamat workshop jellegűvé is válik — főként a második, harmadik találkozónál, amikor már részleteiben elemezzük, hogy mi áll igazán jól alkat és egyéniség tekintetében, vagy épp milyen elemektől válik valóban önazonossá a darab. A személyes találkozókat rugalmasan szervezem, sokszor akár házhoz is megyek, hogy ott, a saját környezetében tanulmányozzuk a lehetőségeket.
Ez egy kimondottan megrendelőre szabott irány, ahol valamelyest limitálhatnak a megrendelő korábbi ruháinak változatos stílusai – hogyan őrzöd meg benne a saját vizuális hangodat?
Eleve úgy építettem fel mindent, hogy a portfólióm hiteles és önazonos maradjon, és ezzel párhuzamosan fenntartom az elérhetőségét a korábbi kollekcióim darabjainak is, hiszen ezek továbbra is jól kombinálható, időtálló, örök darabok – most azon dolgozom, hogy a személyre szabhatóság egy új szintet lépjen a termékeim kiválasztási folyamatában is. Természetesen az, aki rátalál a munkásságomra és egyedi megrendelés igényével keres fel, valamilyen szinten már kapcsolódik hozzám és a vizualitásomhoz.
Sorra váltják le modelljeiket a divatházak: eljött az AI manökenek kora?
A kézzel festett alapanyagok kapcsán elkerülhetetlen említést tenni „Blooming Passion” kollekciódról, amely szoros együttműködésben született festő édesapáddal. Hogyan zajlott az alkotói folyamat, ki kezdeményezte a kollaborációt?
Én kezdeményeztem a közös munkát, mivel akkoriban a festés iránti vágyam egyre erőteljesebben tört felszínre, Apa pedig azonnal nyitott volt rá. A folyamat organikusan zajlott: meglátogattam a műtermében, és együtt kísérleteztünk ki különböző textilfestési technikákat, megvizsgáltuk, hogyan reagálnak az anyagok a festékre, milyen hatást eredményeznek, később ezekre épültek a konkrét ruhadarabok.
Nagyon erősen visszaköszön bennük az ő színvilága, amely szépen összecseng azzal, amit én is magaménak érzek – a vizuális kultúrám egy nagy részét tőle hozom. Szép példája ennek, amikor valaki a kiállításomon látott egyik festményemet Édesapám munkájának gondolta, pusztán a színhasználat alapján. Ami persze óriási elismerés!
Egyébként is nyitott vagy a kollaborációkra, társművészeti projektekre?
Igen, nyitott vagyok a kollaborációkra, főleg társművészeti projektekre. Cseke Tamással készítettünk egy fotósorozatot, amiben három eltérő női karakter szerepel, és én is megjelenek negyedikként közöttük. Mindegyikük más személyiséget képvisel, amelyek valójában a saját oldalaimat is tükrözik. Fontos volt, hogy ezek a személyiségek valódi lényegükkel jelenjenek meg, ne csak külső szereplők legyenek. A fotózás egy teljesen szabad, spontán nap volt, semmilyen előre megírt terv vagy nagy stáb nem volt, csak a fotós, a sminkes és mi, a lányok, természetes környezetben.
Kicsit úgy tekintettünk rá, mint egy rövidfilmre: egy könnyed nyári nap nőkkel, akik jól érzik magukat, görcsök és megfelelési kényszerek nélkül, környezetükben. A styling is nagyon személyes volt, hiszen a legfrissebb, kézzel festett ruháimat vegyítettem az első kollekcióim darabjaival, így a darabokon keresztül a különböző tervezői személyiségjegyeim is találkoznak – úgy érzem ez jól láttatja az időtálló – és fenntartható design lényegét, amit ma is képviselek. Az Instagramon is bemutatom a sorozat szereplőinek személyiségét, érdemes lesz követni a történetüket.
A képzőművészet egyre hangsúlyosabb szerepet kap a gyakorlatodban – már sokkal inkább autonóm tevékenységként van jelen, leválasztva a divattervezői munkádról. Hogyan alakult ez így, milyen tapasztalásokkal járt a leválasztás?
A vizuális művészetek közül a festészet áll hozzám a legközelebb — ebben nőttem fel, gyerekként is a festékek, terpentin és vászon illata között mozogtam, számomra a mai napig ez a legotthonosabb közeg. Míg a festésnél inkább egy elvárásoktól mentes alkotói flow-ba kerülök, a divattervezés szabályrendszerhez társul: elvégre egy ruhadarab használati tárgy is, funkcióhoz kötött, és a márkám esetében pedig a piaci szempontokat is figyelembe kell vennem.
Ezt egyébként szintén élvezem — örömet ad, ha másoknak tervezhetek és kihívásként tekintek a keretekre. A festészet egy egészen más minőség — ott teljesen egyedül vagyok a folyamattal, és szabadon, külső igényekhez való igazodás nélkül fejezhetem ki magam.
Egyszercsak elérkezett egy pont, amikor éreztem, szükségem van a lelassulásra. Elutaztam Madeirára, télen, egy bő hónapra, ahol a természet megadta azt a gondolati és érzelmi teret, amire akkoriban nagy szükségem volt. Az utazás alatt vizuális naplót is vezettem, kizárólag magamnak, valamint az analóg gépemmel dokumentáltam az ott töltött napjaim pillanatait. Mire hazatértem, sokkal tisztábban láttam, merre szeretnék tovább haladni — a márkámmal és önmagammal kapcsolatban is.
Ezután a Liget Galériában megszületett az első önálló „Lapozz c.” kiállításod.
Az említett vizuális napló teremtette meg a kiállítási anyag keretrendszerét – tulajdonképpen abból a mély természeti és önismereti kapcsolódásból nőtt ki minden, amit abban a hónapban megtapasztaltam. Maga a sorozat körülbelül másfél év alatt állt össze, összetett érési folyamat volt. Gyakran reggel ébredéskor vagy este, elalvás előtt villant be egy-egy ötlet (ezek voltak a legintenzívebb pillanatok), ilyenkor gyorsan fel is jegyeztem őket.
Ahogyan szépen, lassan, fokozatosan tisztultak bennem a koncepció részletei, elkezdtem beszélgetni Molnár Veronikával (a Liget Galéria kurátorával – a szerk.), hogy épp milyen belső folyamatok zajlanak bennem, és hogyan szeretném ezeket képi, anyagi formába önteni. Sokáig magamban tartottam ezt a történetet – csak Veronikával és Kállay Eszterrel, író barátnőmmel osztottam meg. Ő később verset írt hozzá, ez lett a kiállításom megnyitóbeszéde, általa felolvasva: „Gyökérzet nyitott ég alatt”.
Kutatások bizonyítják: a barátság sokkal fontosabb az életedben, mint egy szerelem
Amikor elkészült ez a sorozat, majd testet öltött a kiállításban, érezted utána, hogy lekerült rólad a teher, mert végre helyére tudtad tenni ezt a részt magadban (akár a művészeti vonal kiteljesedését, akár eddigi életutadnak feldolgozását)?
Abszolút! Később, amikor megnyílt a kiállítás, és amikor az emberek beléptek a térbe, mintha az összes kapcsolódó trauma – mert a kiállítás metaforikusan egyben egy traumafeldolgozás fontos állomása is volt - kiemelődött volna belőlem – tárggyá alakult és eltávolodott tőlem. Ráadásul rengeteg mély, megérintő beszélgetés született, ami egyik oldalról persze nekem is segített a feldolgozásban, de ami talán még fontosabb, hogy másokat is arra sarkallt, hogy kapcsolódjanak hozzá, és saját magukra ismerjenek benne.
Ez volt az a pont, amikor végleg eldöntöttem, hogy a márkámon belül is kizárólag arra szeretnék koncentrálni, amihez valóban a legnagyobb szenvedéllyel tudok kötődni – itt is szépen bekúszik az emberi kapcsolódás, amire az új márkastruktúrám épül.
Az új médiumok változtattak bármit azon, ahogyan definiálod magad (tervezőként vagy vizuális művészként)?
Nem, igazából a legkevésbé sem változtatott ezen. Mindegyik én vagyok — vagy éppen én voltam egy adott időszakban. Az emberek szeretik szigorú kategóriákba rendezni a dolgokat, címkéket ragasztani mindenre, mert ez biztonságérzetet ad, de valójában ennek nincs túl nagy jelentősége. Én magam sem szeretem egyetlen szóval definiálni, hogy mi a „foglalkozásom”: mindig az, amivel éppen foglalkozom.
Szerintem senkinek sincs kőbe vésett, egyértelmű identitása — legfeljebb kialakítunk magunk körül bizonyos rendszereket, amelyek valamiféle keretet adnak az életünknek. A művészeten belül viszont ez különösen szabadon értelmezhető, és éppen ez benne a legjobb. Nyilván én is egy sajátos burokban létezem, de ez a burok rugalmas és nyitott.
Számomra az a legfontosabb, hogy a szabadság mindig megmaradjon.
Hogyan tervezed — vagy egyáltalán lehet-e ezt tudatosan tervezni —, hogy merre futtatod tovább a művészeti munkásságodat? Mi lesz a következő lépés, milyen formában, milyen médiumban gondolkodsz?
Az, hogy mi lesz a következő alkotói folyamatom, teljesen intuitív módon alakul, de azt már igenis tudatosan kell megterveznem, hogy erre időt és teret tudjak biztosítani a mindennapjaimban. Számomra most ez a legfontosabb: a hétköznapi feladatok és a sok egyéb teendő mellett helyet csinálni a művészet gyakorlásának. A kiállításom is így valósult meg: egy idő után kirajzolódott benne egy konkrét cél, tudtam, hogy ebből egy tárlat lesz, ami adott egy belátható ívet, egyfajta hajtóerőt is a munkának.
Most viszont azt szeretném, ha ez folyamatos maradna. Valójában ez a kiállítás egy teljesen új életszakaszt is megnyitott bennem, és rendkívül pozitív érzéseket hagyott maga után. Így valamilyen szinten lehet és kell is tervezni. A saját márkám és a divattervezés továbbra is az életem része – különálló, mégis összekapcsolódó alkotói térként –, miközben most a művészet felé fordulok: elsősorban a festészet vált a legfőbb kifejezési formámmá, mellette pedig a fotó és a textilalapú kísérletezés is fontos szerepet kap.
Ruha: Alma Vetlényi/shop.almavetlenyi.com
Asszisztens: Póllai Lili
Smink: Székely Dóra
Styling: Vetlényi Alma
Modellek: Gál Réka Ágota, Kálmán Imola, Ruff Zsófia, Vetlényi Alma
Kreatív koncepció: Cseke Tamás és Vetlényi Alma
Ékszer: Györök Bori
Helyszín: Diszeli Kúria
