előfizetésem
Hírlevél
Yves Saint Laurent, a tervezőzseni, aki egész életében démonaival küzdött
A divatvilág legfényesebb nevei között Yves Saint Laurent külön kategóriát kap. Ő volt az, aki nem egyszerűen ruhákat tervezett, de egy új korszakokat is teremtett. Ő volt az, aki emberivé, intellektuálissá és elérhetővé tette a haute couture rideg eleganciáját. Ahelyett, hogy piedesztálra emelte volna a nőket, inkább szabaddá tette őket, miután nadrágba, szmokingba öltöztette modelljeit. De miközben a kifutókon a szabadság diadalát hirdette, a magánéletében fogolyként élt.
Yves Saint Laurent függőségei, szorongásai és a belső démonai egész életében kísértették. A zsenialitás és az önpusztítás nála nem egymást kizáró fogalmak voltak, mert mindegyik egyformán uralta életét. Meglehet, épp ennek a kettősségnek köszönhetően született meg a híres Ópium illat, ami rabul ejtette a világot. Ám ezért súlyos árat kellett fizetnie a tervezőnek, őt ugyanis maga az ópium ejtette rabul.
Egy félénk fiú, akit a fény és a magány vonzott
Yves Henri Donat Mathieu-Saint-Laurent 1936-ban született Oránban, az akkori francia Algéria tengerparti városában. Apja biztosítási ügynök volt, anyja művelt, kifinomult nő, aki támogatta fia érzékenységét. A kis Yves hamar felfedezte a divat világát, és tizenkét évesen már papírbabáknak készített ruhákat, a család varrónője pedig valóra váltotta a terveit. Kár lenne szépíteni, Yves mindig mindent megkapott a családjától, amire csak vágyott. A külvilág azonban nem volt ennyire elfogadó.
Az iskolában gúnyolták, mert túl feminin, túl furcsa és túl csendes volt. Nem meglepő módon gyerekkorát áthatotta a félelem. Hogy elmeneküljön a kirekesztettség és a folyamatos félelem bénító érzésétől, rajzolni kezdett. Végül az íróasztal volt az egyetlen hely, ahol szabadnak érezhette magát.
30 éve hódít a Dior ikonikus táskája, amit Diana hercegné tett híressé
A tehetség berobban, de az ember darabokra hull
Yves egy napon úgy döntött, hogy nem lesz többé gúny tárgya, ezért arra kérte szüleit, hogy támogassák őt a karrierépítésben. Nem sokkal később, mindössze 17 évesen egy bőrönddel és egy vázlatfüzettel érkezett meg Párizsba, ahol a Chambre Syndicale de la Haute Couture iskolában tanult. Már első évében észrevették tehetségét, sőt, a Vogue szerkesztője, Michel de Brunhoff személyesen mutatta be Christian Diornak, aki rögtön felismerte benne az utódját.
Amikor Dior 1957-ben hirtelen meghalt, a 21 éves Saint Laurent-t nevezték ki a ház vezető tervezőjévé. Egyetlen szezon alatt világsztár lett. A sajtó „Dior trónörökösének” nevezte, a kritikusok pedig a francia divat megmentőjeként ünnepelték. A sikert azonban pánikrohamok, álmatlanság és idegösszeomlások árán tartotta fenn. A Dior-ház fegyelmezett, hierarchikus rendszere számára pokol volt, egy zárt, férfiak uralta világ, ahol egy fiatal, homoszexuális, szorongó tervező nem találta a helyét. Ezt tetézte, hogy 1960-ban behívták katonának az algériai háború idején.
Az összeomlás elkerülhetetlenné vált.
A hadseregben megalázták, kinevették, és csak Isten tudja, mi mindent tettek vele, ugyanis alig néhány hét után kórházba került. Itt elektrosokkot és gyógyszeres kezelést kapott, aminek következményeként gyógyszerfüggővé vált. Amikor kiengedték, a Dior ház élére már mást neveztek ki. Ezen a ponton Yves Saint Laurent megtört.
Újjászületés
1961-ben Pierre Bergé – élettársa, üzleti partnere és talán élete legfontosabb embere – segítségével megalapította saját divatházát. Az Yves Saint Laurent név pedig hamarosan egyet jelentett a modern nővel. Ő adta a világnak a Le Smoking-ot, a női szmokingot, amellyel a nők végre birtokba vehették a hatalom jelképét: az öltönyt. Ő hozta divatba az átlátszó blúzt, a csipkét, a nadrágkosztümöt, a katonai stílust, a dzsungelmotívumokat. Kollekcióiban a nők többé nem dísztárgyak, hanem főszereplők lettek.
Ezzel forradalmat indított, és behozta a feminizmus és az individualizmus korát a divatvilágba. Szabadságot adott a nőknek, miközben ő maga alig tudott reggelente felkelni az ágyból. De erről semmit nem tudott a közönség. A hetvenes években Saint Laurent karrierje csúcsán volt, kollekciói teltházas bemutatókon, modelljei minden újság címlapján szerepeltek. A háttérben viszont egyre nőtt a feszültség. A folyamatos nyomás, a sajtó, a befektetők és az elvárások elviselhetetlen terhet jelentettek.
Ekkor a nyugtatók és az alkohol már kevés volt, így jött a kokain, a hasis és más narkotikumok. Így lett a végtelenül udvarias, halk szavú, precíz tervezőből egy dühös, paranoid, önpusztító ember, aki órákra eltűnt, majd remegve tért vissza a műhelybe. Saint Laurent szenvedett, de sosem engedte el a munkát. „A divat az életem, és az életem a büntetésem” – mondta egyszer keserűen.
Marokkó, a menedék és a kísértés földje
1966-ban vásárolt házat Marrákesben. Ott, a sivatag peremén, a Jardin Majorelle kék falai között talált békét rövid ideig. A keleti színek, az arab minták és a szabadság inspirálták, kollekcióiban új korszak kezdődött. Marokkó egyszerre volt ihletforrás és menekülési út. Ott nem zavarta a sajtó, ott nem kellett „YSL”-nek lennie, ugyanakkor ott csúszott bele igazán a drogfüggőségbe is. Pierre Bergé hiába próbálta távol tartani a partiktól, a környezet tele volt kábítószerrel, alkoholistákkal, önpusztító bohémekkel.
Együtt könnyebb: terveződuók, akik párban hódították meg a divatvilágot
A 70-es évek végére Saint Laurent már csak árnyéka volt önmagának. A kollekciók készültek, de a test és a lélek széthullott. Az interjúkon gyakran remegett, néha nem is tudott megszólalni, mégis, minden szezonban született valami csoda. Az 1980-as években az egész világ ismerte a nevét, de kevesen ismerték az embert. A márka a csúcsra ért, sorra nyíltak az üzletek Párizstól Tokióig, a YSL-parfümök pedig milliárdos bevételt hoztak, köszönhetően az Ópium névre keresztelt illatnak.
De Yves ekkor már többnyire otthon maradt, gyógyszereken élt, és ritkán jelent meg nyilvánosan. A siker tehát nem gyógyította meg, viszont eltakarta a sebeit. Végül 2002-ben, több mint négy évtizednyi munka után bejelentette visszavonulását. A párizsi Pompidou Központban tartott utolsó bemutatóján több mint 300 ikonikus ruhadarabot mutattak be. Az eseményen állva tapsolták, miközben őt súlyos függőség gyötörte.
Mindent elért és mindent elveszített
Yves Saint Laurent 2008-ban halt meg, 71 éves korában, Párizsban. Hamvait a marrákesi Majorelle-kertben szórták szét, abban a kertben, ahol egykor a legboldogabb volt. Pierre Bergé síremléket emelt neki, és a házukat múzeummá alakíttatta, amely ma is a modern divat szentélye. Ma, több mint másfél évtizeddel a halála után, Yves Saint Laurent öröksége élőbb, mint valaha.
A márka új kreatív igazgatói – Hedi Slimane, Anthony Vaccarello – rendre visszanyúlnak a mester formanyelvéhez: a női szmokinghoz, a fekete bőrruhákhoz, a városi minimalizmushoz. Yves Saint Laurent története ma már több, mint divattörténet: egy emberé, aki mindent elért, amit akart, és közben mindent elveszített, amire igazán szüksége volt.
