előfizetésem
Hírlevél
Yves Saint-Laurent, a tervezőzseni, aki egész életében démonaival küzdött
A divatvilág legfényesebb nevei között Yves Saint-Laurent külön kategóriát kap. Ő volt az, aki nem egyszerűen ruhákat tervezett, de egy új korszakokat is teremtett. Ő volt az, aki emberivé, intellektuálissá és elérhetővé tette a haute couture rideg eleganciáját. Ahelyett, hogy piedesztálra emelte volna a nőket, inkább szabaddá tette őket, miután nadrágba, szmokingba öltöztette modelljeit. De miközben a kifutókon a szabadság diadalát hirdette, a magánéletében fogolyként élt.
Yves Saint-Laurent függőségei, szorongásai és a belső démonai egész életében kísértették. A zsenialitás és az önpusztítás nála nem egymást kizáró fogalmak voltak, mert mindegyik egyformán uralta életét. Meglehet, épp ennek a kettősségnek köszönhetően született meg a híres Ópium illat, ami rabul ejtette a világot. Ám ezért súlyos árat kellett fizetnie a tervezőnek, őt ugyanis maga az ópium ejtette rabul.
Egy félénk fiú, akit a fény és a magány vonzott
Yves Henri Donat Mathieu-Saint-Laurent 1936-ban született Oránban, az akkori francia Algéria tengerparti városában. Apja biztosítási ügynök volt, anyja művelt, kifinomult nő, aki támogatta fia érzékenységét. A kis Yves hamar felfedezte a divat világát, és tizenkét évesen már papírbabáknak készített ruhákat, a család varrónője pedig valóra váltotta a terveit. Kár lenne szépíteni, Yves mindig mindent megkapott a családjától, amire csak vágyott. A külvilág azonban nem volt ennyire elfogadó.
Az iskolában gúnyolták, mert túl feminin, túl furcsa és túl csendes volt. Nem meglepő módon gyerekkorát áthatotta a félelem. Hogy elmeneküljön a kirekesztettség és a folyamatos félelem bénító érzésétől, rajzolni kezdett. Végül az íróasztal volt az egyetlen hely, ahol szabadnak érezhette magát.
30 éve hódít a Dior ikonikus táskája, amit Diana hercegné tett híressé
A tehetség berobban, de az ember darabokra hull
Yves egy napon úgy döntött, hogy nem lesz többé gúny tárgya, ezért arra kérte szüleit, hogy támogassák őt a karrierépítésben. Nem sokkal később, mindössze 17 évesen egy bőrönddel és egy vázlatfüzettel érkezett meg Párizsba, ahol a Chambre Syndicale de la Haute Couture iskolában tanult. Már első évében észrevették tehetségét, sőt, a Vogue szerkesztője, Michel de Brunhoff személyesen mutatta be Christian Diornak, aki rögtön felismerte benne az utódját.
Amikor Dior 1957-ben hirtelen meghalt, a 21 éves Saint Laurent-t nevezték ki a ház vezető tervezőjévé. Egyetlen szezon alatt világsztár lett. A sajtó „Dior trónörökösének” nevezte, a kritikusok pedig a francia divat megmentőjeként ünnepelték. A sikert azonban pánikrohamok, álmatlanság és idegösszeomlások árán tartotta fenn. A Dior-ház fegyelmezett, hierarchikus rendszere számára pokol volt, egy zárt, férfiak uralta világ, ahol egy fiatal, homoszexuális, szorongó tervező nem találta a helyét. Ezt tetézte, hogy 1960-ban behívták katonának az algériai háború idején.
Az összeomlás elkerülhetetlenné vált.
A hadseregben megalázták, kinevették, és csak Isten tudja, mi mindent tettek vele, ugyanis alig néhány hét után kórházba került. Itt elektrosokkot és gyógyszeres kezelést kapott, aminek következményeként gyógyszerfüggővé vált. Amikor kiengedték, a Dior ház élére már mást neveztek ki. Ezen a ponton Yves Saint-Laurent megtört.
Újjászületés
1961-ben Pierre Bergé – élettársa, üzleti partnere és talán élete legfontosabb embere – segítségével megalapította saját divatházát. Az Yves Saint-Laurent név pedig hamarosan egyet jelentett a modern nővel. Ő adta a világnak a Le Smoking-ot, a női szmokingot, amellyel a nők végre birtokba vehették a hatalom jelképét: az öltönyt. Ő hozta divatba az átlátszó blúzt, a csipkét, a nadrágkosztümöt, a katonai stílust, a dzsungelmotívumokat. Kollekcióiban a nők többé nem dísztárgyak, hanem főszereplők lettek.
Ezzel forradalmat indított, és behozta a feminizmus és az individualizmus korát a divatvilágba. Szabadságot adott a nőknek, miközben ő maga alig tudott reggelente felkelni az ágyból. De erről semmit nem tudott a közönség. A hetvenes években Saint-Laurent karrierje csúcsán volt, kollekciói teltházas bemutatókon, modelljei minden újság címlapján szerepeltek. A háttérben viszont egyre nőtt a feszültség. A folyamatos nyomás, a sajtó, a befektetők és az elvárások elviselhetetlen terhet jelentettek.
Ekkor a nyugtatók és az alkohol már kevés volt, így jött a kokain, a hasis és más narkotikumok. Így lett a végtelenül udvarias, halk szavú, precíz tervezőből egy dühös, paranoid, önpusztító ember, aki órákra eltűnt, majd remegve tért vissza a műhelybe. Saint Laurent szenvedett, de sosem engedte el a munkát. „A divat az életem, és az életem a büntetésem” – mondta egyszer keserűen.
Marokkó, a menedék és a kísértés földje
1966-ban vásárolt házat Marrákesben. Ott, a sivatag peremén, a Jardin Majorelle kék falai között talált békét rövid ideig. A keleti színek, az arab minták és a szabadság inspirálták, kollekcióiban új korszak kezdődött. Marokkó egyszerre volt ihletforrás és menekülési út. Ott nem zavarta a sajtó, ott nem kellett „YSL”-nek lennie, ugyanakkor ott csúszott bele igazán a drogfüggőségbe is. Pierre Bergé hiába próbálta távol tartani a partiktól, a környezet tele volt kábítószerrel, alkoholistákkal, önpusztító bohémekkel.
Együtt könnyebb: terveződuók, akik párban hódították meg a divatvilágot
A 70-es évek végére Saint-Laurent már csak árnyéka volt önmagának. A kollekciók készültek, de a test és a lélek széthullott. Az interjúkon gyakran remegett, néha nem is tudott megszólalni, mégis, minden szezonban született valami csoda. Az 1980-as években az egész világ ismerte a nevét, de kevesen ismerték az embert. A márka a csúcsra ért, sorra nyíltak az üzletek Párizstól Tokióig, a YSL-parfümök pedig milliárdos bevételt hoztak, köszönhetően az Ópium névre keresztelt illatnak.
De Yves ekkor már többnyire otthon maradt, gyógyszereken élt, és ritkán jelent meg nyilvánosan. A siker tehát nem gyógyította meg, viszont eltakarta a sebeit. Végül 2002-ben, több mint négy évtizednyi munka után bejelentette visszavonulását. A párizsi Pompidou Központban tartott utolsó bemutatóján több mint 300 ikonikus ruhadarabot mutattak be. Az eseményen állva tapsolták, miközben őt súlyos függőség gyötörte.
Mindent elért és mindent elveszített
Yves Saint-Laurent 2008-ban halt meg, 71 éves korában, Párizsban. Hamvait a marrákesi Majorelle-kertben szórták szét, abban a kertben, ahol egykor a legboldogabb volt. Pierre Bergé síremléket emelt neki, és a házukat múzeummá alakíttatta, amely ma is a modern divat szentélye. Ma, több mint másfél évtizeddel a halála után, Yves Saint Laurent öröksége élőbb, mint valaha.
A márka új kreatív igazgatói – Hedi Slimane, Anthony Vaccarello – rendre visszanyúlnak a mester formanyelvéhez: a női szmokinghoz, a fekete bőrruhákhoz, a városi minimalizmushoz. Yves Saint-Laurent története ma már több, mint divattörténet: egy emberé, aki mindent elért, amit akart, és közben mindent elveszített, amire igazán szüksége volt.
