előfizetésem
Hírlevél
Tudjuk, hogy nincs rendben, mégsem szólalunk fel: miért?
Az agresszor támad – a többiek hallgatnak. A csend mögött gyakran nem közöny, hanem félelem, függőség és mélyen belénk ivódott minták húzódnak. Sokszor hiába látjuk, hogy valaki támad, hergel, megalázó helyzetbe hoz másokat, a környezet mégsem teszi helyre, és nem is fognak össze ellene. Lakóközösség, család vagy munkahelyi környezet is megfelelő táptalaja lehet egy olyan embernek, aki tudatosan választ prédákat, és keresi az okot a támadásra.
Pszichológussal elemeztük, hogyan lehet, és miért kell kiállni az agresszor ellen, aki korántsem olyan erős, mint szeretné.
Kit nevezünk agresszornak?
Az utóbbi időben a köztudat egyre többet használja az „agresszor” szót háborús események kapcsán, a kifejezés azonban nem újkeletű. A pszichológia már régóta alkalmazza olyan emberekre, akik agresszív megnyilvánulásaikkal szorongást és félelmet keltenek másokban. Az agresszorok ellen általában nem állnak ki az emberek, mivel nagyon kevesen rendelkeznek olyan kommunikációs képességekkel, amelyek lehetővé tennék számukra, hogy szembeszálljanak velük.
„Érzelmi, verbális vagy fizikai csatornán is megnyilvánulhat az agresszív magatartás, amit ezek az emberek használnak. Ha valaki szembeszáll velük, megtorlásra számíthat, akár nyíltan, akár burkoltan; számolni kell azzal, hogy az illető bosszút fog állni – érzelmileg, szociálisan vagy akár fizikailag is” – kezdi Dr. Drelyó Ágnes pszichológus. A támadás eszközével általában azok élnek, akik, kihasználva a másik ember egészséges kommunikációját,
úgy érzik, hogy megfélemlítéssel elérhetik a céljaikat.
„A manipuláció eltorzítja a valóságot” – így ismerhetjük fel, ha mérgező kapcsolatban élünk
Mivel egy normális ember nem feltétlenül fog visszaütni – legalábbis nem olyan módon, amely veszélyeztetné őket –, nehéz ellenük harcolni. De nem lehetetlen! „Kiállni ellenük különösen akkor nehéz, ha az adott személy hatalmi pozícióban van. Ahol egy ilyen ember fölérendelt helyzetben van, ott önvédelemnek számít, ha valaki nem áll ki ellene. Az egzisztenciális biztonság fenntartása érdekében sokan nem konfrontálódnak.”
Kik nem veszik fel a kesztyűt?
Az agresszor viselkedése sokakat visszatart attól, hogy szemtől szemben megosszák vele a véleményüket. Ha nem feltétlenül szükséges, nem is kell, hiszen egy egyértelmű véleménynyilvánításnak beláthatatlan következményei lehetnek. Addig, amíg egy ilyen rosszindulatú ember velünk kedves, nem is biztos, hogy célszerű elébe mennünk egy konfliktusnak.
1. Lojális szemlélők
„Lojalitáskonfliktus is kialakulhat abban az esetben, ha minket valamiért elfogad, és nem tesz ki a gonosz tetteinek. Ilyenkor nem is nagyon tudjuk, melyik az illető valódi arca: azt az embert kell látnunk, aki másokat bánt, vagy azt, aki velünk kedves” – magyarázza Ágnes. A személy tetteit ilyenkor hajlamosak vagyunk racionalizálni, mentegetni. Azt gondoljuk, biztosan voltak a háttérben olyan kiváltó okok, amelyek miatt így viselkedett. Barát vagy munkatárs is lehet olyan egyenrangú viszonyban az agresszorral, hogy emiatt nem látja az illető valódi énjét.
„Lojális viszonyban megpróbáljuk megmagyarázni a tetteit, pedig nem lehet. A bántalmazásra senki sincs feljogosítva, csak ha akut önvédelemről van szó.”
2. Függőségi kapcsolat az agresszorral
Alá-fölérendelt viszony szereplői, például érzelmi, anyagi vagy társadalmi kapcsolódás esetén. Egy ilyen konfrontáció az aktuális és a jövőbeli élethelyzetre is hatással lehet. „Ha valaki azt érzi, hogy elveszíthet valamit egy konfrontáció révén, akkor mérlegelni fog. Ha a lehetséges veszteség kritikus lehet, akkor elfogadható érzelmi és kognitív reakció, hogy az illető inkább háttérbe húzódik, és nem szól bele az eseményekbe.”
A csenddel büntetés és a passzív agresszió bizony a nőknél generációról generációra öröklődik, de leküzdhető
3. Áldozati bűntudat
Mindenki magával hozza a múltját, vagyis minden reakció tartalmazza a korábbi tapasztalatok lenyomatát. Ha valaki a múltban tanúja vagy elszenvedője volt bántalmazásnak, önkéntelenül is bűntudatot érezhet agresszív esemény láttán. „Lehet, hogy az illető tudott valamiről, de nem szólt. Ilyenkor a szégyenérzet akadályozza meg, hogy cselekedjen, és passzív részesévé válik az eseményeknek.
Utólag pedig már nem fog megszólalni. Ez akkor is előfordulhat, ha gyerekként volt szemtanúja agresszív cselekedetnek. Nagy eséllyel nem fog beavatkozni. Ez egy erősen bevésődött idegpálya. Ilyen ember csak abban az esetben szólal meg, ha sikerült feloldania a múltból fakadó passzív áldozati szerepét.”
4. Együttérzés
Együttérzést válthat ki, amikor valaki úgy érzi, hogy átlátja a történések mögötti okokat, és azt gondolja, hogy az illető azért viselkedik gonoszul, mert bántották a múltban. „Viselkedésünket kontrollálni kell tudnunk. Nem tölthetjük ki másokon a feszültségünket, mert nincs hozzá jogunk. Rosszul teszik azok, akik empátiát éreznek egy agresszor iránt, és nem a cselekedeteit, hanem az okokat látják.”
5. Társadalmi normák
Ha egy olyan személy bántalmaz valakit, akit elvileg tisztelnie kellene, egyesek érezhetik úgy, hogy számukra tilos kiállni az illetővel szemben. „Minél szigorúbb egy családi környezet, annál inkább belesimul a gyerek, hogy ne kerüljön konfrontatív helyzetbe. Egy diktatórikus rendszerben például akár az életébe is kerülhetett valakinek, ha szembeszállt. Ilyen esetekben a túlélést biztosítja, ha valaki nem szólal meg.”
Túléltem egy mérgező kapcsolatot – de a trauma még mindig bennem él
6. Hízelgők
A megfelelés egóvezérelt is lehet, ami azonban már azonosulásnak számít. Ha valaki beáll az agresszor mellé, tulajdonképpen támogatja őt. Ezek az emberek gyakran átveszik az agresszor viselkedését, ugyanis tévesen abban látják az erőt. „Nagy szerepe van a gyerekkori mintáknak. Ezek az emberek valahol megtanulták, hogy hízelegni kell az agresszornak. Számukra a túlélés receptje, hogy hízelegnek és megfelelnek bármi áron. Az ő ‘én’-jük rettenetesen gyenge.”
Hogyan vedd fel a kesztyűt?
Nem árt megtanulni, hogyan kezeljük az agresszív, ártó típusú embereket. Mielőtt azonban bármit is cselekednénk, figyeljük meg a mintáikat: milyen helyzetekben bántanak, kik vannak jelen, amikor így viselkednek, és kik jelenlétében nem mernek így viselkedni. Akár ügyvédi, formális távolságtartást is alkalmazhatunk, hogy a lehető legtávolabb tartsuk őket magunktól.
„Ha tudunk, fel kell lépni, de finoman! Nem szabad minősíteni az illetőt, még ha teljesen igazunk is van. A megnyilvánulásait kell elemezni, és kérdéseket feltenni, így nem lesz azonnali lehetősége támadni. Egy érett, önálló személyiség nyugodt, rezzenéstelen hanggal szólal meg. Azonban lelki stabilitás és független anyagi helyzet szükséges ahhoz, hogy valaki kimondja: ezt talán nem kellene. Ehhez kell egy biztos háttér.”
Ha meg akarsz szólalni, fontos tudni, hogy normális hanglejtéssel nem biztos, hogy eléred a hatást, hiszen az arra adott reakció volt az agresszió. Sokan próbálkoznak lágy hanggal, bízva abban, hogy az lenyugtatja az agresszort. Rossz hír: nem fogja. Egy agresszív viselkedést vagy rezzenéstelen nyugodt hanggal, vagy szigorú, mély hanggal és tőmondatokkal lehet megfékezni. Nem lehet lágy hangon kérni, hogy hagyja abba, mert abból az agresszor nem ért.
Bármilyen nehéz helyzetben is vagy, tudd, hogy egy rosszindulatú embert nehéz megfékezni, és nem a te hibád, ha hirtelen nem a megfelelő eszközhöz nyúlsz, amikor támad. Tanulható a folyamat, hogy kiállj magadért. És ne feledd, erő a védekezéshez kell, nem a támadáshoz!
