Nem igaz, hogy női közösségben dolgozni csak a pletykát és az áskálódást jelenti

ma 21:42
Miért lesz az egyik női csapat inspiráló, a másik pedig kimerítő?
Miért lesz az egyik női csapat inspiráló, a másik pedig kimerítő?
Fotó: Launchmetrics/Spotlight

A legtöbb nő, aki dolgozott már túlnyomórészt nőkből álló közegben, pontosan ismeri a kettősséget: az egyik pillanatban még erős az összekacsintás és baráti támogatás, a másikban viszont eluralkodik a feszültség. A női közösségek légköre egyszerre tud gyógyító és mérgező lenni. Lehet megerősítő, ha a tagjai valóban figyelnek egymásra, de ugyanilyen könnyen válhat kimerítővé, ha a megértés helyét a versengés, a hierarchia és a folyamatos érzelmi reagálás veszi át. Miért lesz az egyik női csapat inspiráló, a másik pedig kimerítő? És mitől függ, hogy a rivalizálás helyét az együttműködés veszi át?

A kérdés tehát nem az, hogy a női csapatokban van-e konfliktus, hanem az, hogy egy közösség hogyan tudja építő módon kezelni a konfliktusokat. Erről kérdeztük Nagy Krisztit, a Naturiti intimkozmetika hálózat ügyvezető igazgatóját, aki egy évtizede épít kizárólag nőkből álló szervezetet, és aki szerint a kulcs a rivalizálás elkerülése helyett a bizalom tudatos fenntartásában rejlik.

Bízzunk meg egymásban!

Amikor új kollégát keresek, nem csak a szakmai tudás számít. Fontos, hogy emberileg is illeszkedjen hozzánk, mert nálunk minden bizalomra épül. Mi nem versenytársai vagyunk egymásnak, hanem társak egy közös cél érdekében, történetesen más nőkért dolgozunk együttes erővel” – mondja Nagy Kriszti, aki szerint a női közösségek működését gyakran félreértelmezik. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a női csapatok törvényszerűen bonyolultabbak, érzelmesebbek, nehezebben kezelhetők. Pedig a valóság ennél árnyaltabb.

A jó közösség alapja nem a nemi összetétel, hanem az, hogy az emberek milyen közös értékek mentén dolgoznak együtt. Éppen ezért a Kriszti által vezetett csapat működésének esszenciája az empátia, az igényesség, a diszkréció és az odafigyelés – legyen szó vendégekről vagy munkatársakról. Nagy Kriszti szerint ez a négy érték adja a csapat stabilitását, ugyanis olyan szakmai közeget teremtenek, ahol a teljesítmény mellett az ember is számít.

Olyan közeget építettünk, ahol a munka mögött álló ember is számít. Ezért nem hibákat keressük, hanem megértést. Mert a célunk, hogy tanuljunk egymástól és magunkról, nem pedig az, hogy tökéletesek legyünk.

glamour plusz ikon Silvia Avallone: Az algoritmusok helyett a női barátság lehet a XXI század igazi forradalma

Silvia Avallone: Az algoritmusok helyett a női barátság lehet a XXI század igazi forradalma

A női rivalizálás nem sorsszerű

A női közösségek működésében gyakran felmerül a versengés és a hierarchia kérdése. A pszichológiai kutatások is alátámasztják, hogy a nők között a rivalizálás sokszor rejtett formában jelenik meg. Tehát nem feltétlenül nyílt konfrontációban, hanem inkább finomabb, érzelmileg árnyalt módokon, például kirekesztésben vagy a másik kibeszélésében.

Természetes, hogy időnként felbukkannak érzékenyebb helyzetek. De ha van tér a nyílt beszélgetésre, ezek nem mérgesednek el. Nálunk lehet és kell is beszélni arról, ami bennünk van, méghozzá ítélkezés nélkül. Amikor pedig meghallgatjuk egymást, a versengés eltűnik, és megszületik az együttműködés” – mondja a Naturiti vezetője, majd hozzáteszi, hogy biztonságos közeg fenntartásához szerinte elengedhetetlenek a kiszámítható működési keretek. „A kiszámíthatóság csökkenti a konfliktusokat. Mindenki tudja, mi a feladata, és mihez tartsa magát. Így a szabályok nem korlátoznak, hanem felszabadítanak, mert a bizonytalanságot felváltja a biztonság.

Vagyis a bizalom nem spontán alakul ki: építeni kell, és ez csak akkor lehetséges,

ha a csapattagok között valós, nem pedig formális kapcsolatok vannak.

A figyelem és a törődés közösségformáló ereje

Kriszti csapata az évek alatt közösséggé szerveződött. A rendszeres képzések és karácsonyi összejövetelek már nem formális programok, ezek inkább alkalmak arra, hogy a tagok jobban megismerjék egymás élethelyzetét, nehézségeit és örömeit. „Igyekszünk jelen lenni egymás életében, és ezt figyelemmel, törődéssel, illetve valódi érdeklődéssel tudjuk megvalósítani.” Ez a szemlélet segít megelőzni a kiégést is. Mert ne feledjük, hogy a szépségiparban a munka rendkívül személyes, a vendégek ugyanis nemcsak szolgáltatást kapnak, de gyakran lelki teret is, ahol beszélhetnek.

Aki pedig nap mint nap mások történeteit hallgatja, óhatatlanul magába szívja azok energiáit. „Nagyon odafigyelünk a kollégák visszajelzéseire. Az ügyfélszolgálatunk minden nap megosztja névreszólóan a vendégek elismeréseit, mert ezek adják a mindennapi motivációt. A dicséret, a pozitív visszacsatolás az, ami átsegít a nehezebb napokon” - mondja az ügyvezető igazgató. A támogató kultúra azonban nem alakul ki magától. Nagy Kriszti szerint a vezetőnek tudatosan kell gondoskodnia arról, hogy a közösség tagjai a munkán túl emberileg is kapcsolódjanak. Éppen ezért mondhatjuk, hogy itt a csapatépítés egyfajta érzelmi karbantartás, amelyben láthatóvá válik, ki milyen állapotban van, és mire van szüksége.

glamour plusz ikon Amikor egy nő meghallgat egy másikat, valami helyreáll a világban

Amikor egy nő meghallgat egy másikat, valami helyreáll a világban

A bizalom felszabadít

Kriszti szerint van még egy esszencia, amire szükség lenne minden női munkaközösségben, és ez nem más, mint a kollégák folyamatos támogatása. Így a szervezetben új karriertervező program is indul, amely lehetőséget ad arra, hogy a munkatársak néhány éven belül akár saját szalont nyithassanak. „Hiszem, hogy ha valakit valóban támogatunk, az nem elfordul, hanem megerősödik. Hiszem, hogy a siker megosztható.” Ehhez persze egészséges önismeretre van szükség.

Merthogy egy női csapat működése nagyban függ attól, hogy a tagjai hogyan viszonyulnak önmagukhoz, a saját helyükhöz és a határaikhoz. Ha a női csapatban gyakori a rejtett versengés, annak hátterében a hamis önismeret áll. Vagy ahogy Nagy Kriszti mondja, a női közösség akkor tudja a legjobb arcát mutatni, ha minden tagja érzi, hogy nem kell versenyeznie azért, hogy fontos legyen. Végül még megjegyzi, hogy a bizalom nem mérhető számokkal, de hiánya azonnal érezhető. Amikor pedig egy női közösségben a tagok biztonságban érzik magukat, felszabadul a kreativitás, a kezdeményezés és a felelősségvállalás.

Amikor viszont a félelem, a megfelelés vagy az állandó bizonyítás irányítja a viselkedést, a teljesítmény és a légkör is romlik. Ezért érdemes megjegyezni, hogy egy jól működő női csapatban a gondoskodás, a rugalmasság és az együttérzés erőforrás, amelyekből más élethelyzetekből is meríthetünk.